SportEltökéltség és kitartás - töretlen siker

2014. december 17., szerda
 

Újabb arannyal tért haza a hódmezővásárhelyi Berei Béla az év utolsó taekwondo versenyéről Csehországból, a 20. Karácsonyi Tornáról (Christmas Tournament).

 

Fotók: Sulyok László


 

Magabiztosan, különösebb izgalom nélkül lépett a pástra az év utolsó taekwondo megmérettetésén Berei Béla kadett válogatott, a Máté Taekwondo és Hapkido Közhasznú Sportegyesület versenyzője. Kadettként, mínusz 53 kilogrammban első cseh ellenfelét 10 – 1-re, a másodikat pedig 7 – 0-ra verte, így szerezve meg az aranyat.

 

Az idei év mérlege nyolc külföldi versenyen három harmadik helyezés, négy első helyezés, valamint a Taekwondo Kadett Világbajnokságon, Azerbajdzsánban ötödik helyezés.

„Sikeresnek érzem ezt az évet, kicsit azért büszke is vagyok magamra. Elégedett vagyok az eredményekkel, de mindig próbálom az aktuális teljesítményemet, tudásomat továbbfejleszteni.”  - összegezte versenyévét Béla.

Az ifjú sportoló bevallotta, hogy a legutóbbi versenyt is inkább felkészülésnek érezte a 2015-ös évre, hiszen tervei között szerepel, hogy megméretteti magát a franciaországi Európa-bajnokságon is. „Közelednek az ünnepek, így kicsit én is pihenhetek. Viszont januárban újra indul a kőkemény munka, válogatott edzések, edzőtáborok és külön edzések várnak rám. Sokkal jobban, többet szeretnék készülni az EB – re, mert úgy érzem, hogy a jelenlegi tudásomat még fejlesztenem kell egy ilyen komoly versenyre.” – mesélt jövő évi terveiről a sportoló.

Mesterével, Máté Zsolttal készülve a közelmúltban sikeres övvizsgát tett 1. dan-os fekete öves harcosnak, van még egy éve a kadet korcsoportban, így az egész éves helytállása több mint dicséretes.

 

„Nagyon büszke vagyok a fiamra, aki egy nagyon eltökélt és kitartó fiú, aki a rengeteg edzés és verseny  mellett, a tanulásra is sok időt fordít. Jól mutatja a hozzáállását, hogy a sok siker ellenére sem nagyképű, másokkal előzékeny és tisztelettudó, a sportközösségeken belül pedig segítőkész, a tudását szívesen átadja, tanítja”- mondta a fiatal sportoló édesapja, idősebb Berei Béla.

A Vásárhelyi Híreknek arról is beszélt, hogy a fiatalember versenyzése nem kevés áldozatot kíván a családtól - időben és anyagiakban egyaránt - de mint mondta, megéri, hiszen benne van egy kiváló felnőtt versenyző ígérete.

Az édesapa azt is hozzátette, „szerencsénkre kitűnő és elhivatott mesterek foglalkoznak Bélával, ami garancia arra, hogy a fejlődése folyamatos lesz. Jövőre sokat várunk Bélától, hiszen utolsó éves kadetként, minden versenyen nagy esélyesként indulhat, többek között Franciaországban, az Európa- bajnokságon is.”

 

Eredményei:

- Kinderturnier Sindelfingen, Németország, 3. helyezés
- M2 Zágráb, Horvátország, 3. helyezés
- Szlovén Open Maribor , 1. helyezés és a legjobb kadet versenyző különdíj
- Bratislava Open, Szlovákia, 1. helyezés
- Taekwondo Kadet Világbajnokság, Baku Azerbajdzsán, 5. helyezés
- Horvát Open, Zágráb, 3. helyezés
- Taekwondo Országos Bajnokság, Békéscsaba, 1. helyezés és a legtechnikásabb versenyzői díj
- 20th Christmas Tournament Pelhřimov, Csehország 1. helyezés

 

Olvassa el ezt is!

Döntőbe jutott a Kosársuli

Döntőbe jutott a Kosársuli

A NBI/B nyugati csoportját vezető Bonyhád sem tudta megszakítani a Vásárhelyi Kosársuli fantasztikus győzelmi sorozatát. Bejutottak a Hepp Kupa januári négyes döntőjébe.
Vége a plázázásnak is

Vége a plázázásnak is

Megszavazta a parlament kedden a vasárnapi pihenőnap bevezetését, így jövő március 15-étől a hét utolsó napján nem lehet majd dolgoztatni a kereskedelemben.
A 26. szimpózium beszámoló kiállítása

A 26. szimpózium beszámoló kiállítása

Évezredek művészeti öröksége találkozik a legmodernebb ipari technológiákkal. A Vásárhelyi Kerámiaszimpózium alkotásaiból nyílik kiállítás az Alföldi Galériában
Bűnbandát számolt fel a rendőrség

Bűnbandát számolt fel a rendőrség

Egy négytagú vásárhelyi banda éveken át kényszeríett prostitúcióra nőket. Egy kávézót is üzemeltetett. Egy idős férfit ház körüli munkákra kényszerítették.
 

És ezt már olvasta?

A Föld kis vásárhelyi bajnokai
A Föld kis vásárhelyi bajnokai Az EON által a 'Föld bajnokai' címmel hirdetett pályázat egyik győztese a Hódmezővásárhely Egyesített Óvoda Oldalkosár utcai Tagintézménye.
 
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen A 3 napos döntőt Dél Alföld egyik legjelentősebb agrárképző intézménye, a Gregus Máté Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskola rendezi.
 
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával A személyes visszaemlékezések feltárására és megőrzésére indul kezdeményezés Hódmezővásárhelyen az oral-history, az elbeszélt történelem módszerével
 
A húsvéti nagyhét közepén járunk
A húsvéti nagyhét közepén járunk 400-ban ünnepi menetben vonultak a hívek pálmaágakat lengetve az Olajfák hegyéről Jeruzsálembe. Március 24-én, a Virágvasárnappal kezdődött a nagyhét.
 
Kampánystart
Kampánystart Bejelentette indulását a Helyi önkormányzati választásokon Kovács Pál. Programját 73 pontban foglalja össze.
 
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok Mogyoród adott otthont a 2024-es Diákbajnokságnak, amelyen  27 egyesület 340 versenyzővel vett részt.
 
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj Itt a húsvét, és itt a sonkaszezon is. Most megmutatjuk a legfontosabb vásárlási tudnivalókat. Öt perces olvasást megér, hogy nyugodt, "jóízű" legyen a Húsvét!