GazdaságElkészült az agrárkamarai törvény tervezete

2011. március 3., csütörtök
 
Elkészült az agrárkamarai törvény tervezete

Elkészült az agrárkamarai törvény tervezete, a jogszabály társadalmi vitája március 10-én kezdődik el - jelentette be Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter a Gazdanap a gazdag napokért - a vidék lesz az ország támasza című konferencián, március 2-án Hódmezővásárhelyen.

 

 

 

A megyei szinten szerveződő, autonóm szakmai köztestületnek alanyi jogon tagja lesz valamennyi termelő - mondta a miniszter a tanácskozáson.

    Az agrárkamara célja, hogy a különböző vitákat házon belül lefolytatva megjelenítse az agrárium szereplőinek érdekeit, más országokhoz hasonlóan, ahol a termelők, feldolgozók, kereskedők összefogva állami beavatkozás nélkül hatékonyan el tudják érni céljaikat - hangsúlyozta a politikus.

    A készülő új agrárstratégia részleteit március közepén hozzák nyilvánosságra, és négyhetes társadalmi vita után még a nyári szünet előtt elfogadhatja a parlament. A stratégia legfontosabb alapvetése, hogy a mezőgazdaságnak biztosítania kell a vidéki emberek megélhetését - mondta Fazekas Sándor.

    A kiváló hagyományokkal és természeti adottságokkal rendelkező magyar mezőgazdaságnak a tömegtermelés és az alapanyag-előállítás helyett a minőségi, magas feldolgozottságú áruk előállítását kell megcéloznia - hangsúlyozta a politikus. Hozzátette: ezzel párhuzamosan emelkedik az önellátás és önfoglalkoztatottság jelentősége is, különösen a legszegényebb térségekben.

    Az erősödő, minél több embert foglalkoztató hazai agráriumnak forrásokra és eszközökre van szüksége. Az Új Széchenyi Terv jelentős fejezete az agrár-, vidék- és környezetstratégia, a hét kitörési pont közül öt szervesen kapcsolódik ehhez a területhez - tudatta a vidékfejlesztési tárca vezetője.

    Az Agrár Széchenyi Kártya - amelynek bevezetése már az első félévben várható - gyors megoldást jelent az őstermelők, a családi gazdálkodók, de akár a nagyobb vállalkozások forgóeszközeinek biztosítására is. Az igénybevevők a minimum 500 ezer, maximum 25 millió forintos hitelhez 2 százalékos kamattámogatást kapnak hároméves futamidő alatt - közölte a miniszter.

 

Olvassa el ezt is!

Bűnbandát számolt fel a rendőrség

Bűnbandát számolt fel a rendőrség

Egy négytagú vásárhelyi banda éveken át kényszeríett prostitúcióra nőket. Egy kávézót is üzemeltetett. Egy idős férfit ház körüli munkákra kényszerítették.
Kampánystart

Kampánystart

Bejelentette indulását a Helyi önkormányzati választásokon Kovács Pál. Programját 73 pontban foglalja össze.
A húsvéti nagyhét közepén járunk

A húsvéti nagyhét közepén járunk

400-ban ünnepi menetben vonultak a hívek pálmaágakat lengetve az Olajfák hegyéről Jeruzsálembe. Március 24-én, a Virágvasárnappal kezdődött a nagyhét.
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj

A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj

Itt a húsvét, és itt a sonkaszezon is. Most megmutatjuk a legfontosabb vásárlási tudnivalókat. Öt perces olvasást megér, hogy nyugodt, "jóízű" legyen a Húsvét!
 

És ezt már olvasta?

A Föld kis vásárhelyi bajnokai
A Föld kis vásárhelyi bajnokai Az EON által a 'Föld bajnokai' címmel hirdetett pályázat egyik győztese a Hódmezővásárhely Egyesített Óvoda Oldalkosár utcai Tagintézménye.
 
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen A 3 napos döntőt Dél Alföld egyik legjelentősebb agrárképző intézménye, a Gregus Máté Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskola rendezi.
 
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával A személyes visszaemlékezések feltárására és megőrzésére indul kezdeményezés Hódmezővásárhelyen az oral-history, az elbeszélt történelem módszerével
 
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok Mogyoród adott otthont a 2024-es Diákbajnokságnak, amelyen  27 egyesület 340 versenyzővel vett részt.
 
Mestervizsga vásárhelyi résztvevővel
Mestervizsga vásárhelyi résztvevővel Budapesten rendezte meg a Magyar ITF Taekwon-do Szövetség a Központi Edzőteremben, az idei mestervizsgákat.
 
Békéscsabán is folytatódott a sikerszéria
Békéscsabán is folytatódott a sikerszéria Március 23-án este a Békéscsaba vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoport alapszakaszának utolsó előtti, 25. fordulójában.
 
Elődeink nyomában - az agrárszakoktatás története
Elődeink nyomában - az agrárszakoktatás története Nagy feladat hárul a Hódmezővásárhelyi Levéltárra az agrárszakoktatás feldolgozásában. Képekkel.