KözéletEljött a tervezés ideje

2015. március 18., szerda
 
Eljött a tervezés ideje

Megtartották első egyeztető megbeszélésüket a Városházán a konzorciumi partnerek, akik kidolgozzák az integrált villamos- és nagyvasúti rendszer, vagyis a Vásárhelyt Szegeddel összekötő tram train terveit.

 

 

 


Március 18-án délután Hegedűs Zoltán alpolgármester a megbeszéléseket követő sajtótájékoztatón elmondta, a nyertes vállalatok 2015 végéig elkészítik és benyújtják engedélyezésre a megvalósítási terveket, majd a remények szerint 2017 elején megtörténhetnek az első kapavágások, hogy 2018-ra elkészüljön a Közép Európában referenciának számító tram train.

A város lakosságát évek óta foglalkoztatja a tram train, sőt az országos médiában is gyakran szerepel a téma, miután 2011 március 4-én Lázár János és Botka László kézjegyével szentesítette a két település közötti gyorsvillamos összeköttetést.

 

Az eltelt négy év alatt eddig - egy Európai Uniós pályázat 100 százalékos támogatásával -  164 millió forint költöttek a műszakilag lehetséges megoldások vizsgálatára, a gazdasági, társadalmi és környezeti hatásinak összehasonlítására, amely alapján a végleges műszaki paramétereket meghatároznák.

Ez utóbbi lesz a feladata a konzorciumnak, amely a következő hónapokban mérnökökkel, geodétákkal pontos terveket készít.

Püski Ottó, az Utiber Közúti Beruházó Kft. tervezési igazgatóhelyettese a sajtótájékoztatón elmondta, három részre bontható a tervezés: az egyik, Szeged-Rókusnál megteremteni a városi villamosvonal és a vasút közötti összeköttetést, a másik a Szeged - Vásárhely közötti vonal kialakítása, a MÁV vasúti rendszerének integrálásával.

Itt tudni kell, hogy a hosszútávú közlekedésfejlesztési koncepció legkésőbb 2020-ra ígéri a Szeged - Békéscsaba vasútvonal villamosítását. Püski Ottó megjegyezte, akár kész lesz 2018-ig, akár nem, befolyásolni nem fogja sem a tervezést sem a kivitelezést, mert a tram train szerelvények dízel, illetve elektromos hibrid-üzemüek lesznek.

 

A harmadik rész pedig a Népkert és a Nagyállomás közötti nyomvonal pontos kialakítása lesz. Részletek egyelőre nem ismertek, azon kívül, hogy van egy jóváhagyott útvonal, amely szerint a sínpálya az Ady Endre, a Szőnyi utcán át, a Kossuth térnél ráfordul az Andrássy utcára, és a Kálvin tér érintésével a Bajcsy Zsilinszky utcán át a Nagyállomásnál visszacsatlakozik a MÁV vasútvonalára.

A sajtótájékoztatón elhangzott a várható költségeket jelenleg csak becsülni lehet, de körülbelül 17-18 milliárdba kerül majd.

 

Itt mindent megtudhat a tram trainről! A tervekről bő terjedelemben írtunk eddig is. Kattintson az alábbi cikk címére és ott további öt cikket talál: 

 

Százzal megy majd a vásárhelyi tramtrain

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

A közbeszerzésekre fókuszálva

A közbeszerzésekre fókuszálva

Céljuk hogy Vásárhelyen is vezető erő legyen a Jobbik. Március 16-án délelőtt bemutatkozott a Jobbik Csongrád Megyei Választmányának új vezetősége.
Népkerti újdonságok

Népkerti újdonságok

Húsz és félmillió forintot költenek a Népkert, pontosabban a Székelykapu környékének megújítására. Lesz automata WC, térburkolat, sok virág. Tervrajzzal!
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül

Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül

Már több, mint félszáz fellépő ismert az idei nyárzáró buli előadói közül. Ne feledjük: augusztus 28-31, Szegedi Partfürdő.
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja

Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja

A vásárhelyi zsinagóga órája mind a mai napig azt az időpontot, 10 óra 10 percet mutatja, amikor 1944. június 16-án elhurcoltak a városból 737 zsidó polgárt.

 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024 2024. 14. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit Átadták a XXXI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítói részére meghirdetett elismeréseket. A háromnapos rendezvényen 220 kiállító lesz.
 
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen A Mezőgazdasági Kar első ízben rendez Erasmus Week rendezvénysorozatot, melynek apropója a Wellman Oszkár Nemzetközi Tudományos Konferencia.
 
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt Egy idős hódmezővásárhelyi nőt beengedett a lakásába, mivel segített neki a táskái cipelésében.
 
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot A Veszprém remek csapatmunkával, demoralizáló triplákkal és szoros védekezéssel hasonló módon lerohanta a kezdés után a Vásárhelyi Kosársulit.
 
Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik
Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik Sokan a krémektől várják a csodát, pedig a bőr mégiscsak belülről épül: sejtjei a véráramon keresztül kapják a szükséges anyagokat, tehát szoros kapcsolatban van a vér- és nyirokkeringéssel, a belső szervekkel, az idegrendszerrel.
 
A szezon meccsének is beillő találkozó volt
A szezon meccsének is beillő találkozó volt Kétszeri hosszabbításba torkolló mérkőzést játszott egymással a Vásárhelyi Kosársuli és a Veszprém április 11-én este a Hódtói Sportcsarnokban.