GazdaságEgyik cél a tulajdonosi középosztály erősítése

2018. február 10., szombat
 
Egyik cél a tulajdonosi középosztály erősítése

A magyar nemzeti szuverenitás tartópillére az agrárium, az ágazat szempontjából azonban döntő jelentősége van az élelmiszer-kereskedelemnek - jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter szombaton Hódmezővásárhelyen a Városháza Dísztermében.

 

 

 

 

 

Lázár János a Kihívások a mezőgazdaságban című konferencián rámutatott: a kérdés az, hogy ki termeli meg az élelmiszert, és az miként jut el a vevőkhöz.

Az emberek a napi fogyasztásra szánt pénzüket döntő mértékben a hipermarket- vagy diszkontláncoknál költik el. Ez meghatározza a magyar élelmiszer-gazdaság helyzetét: amit ezek a cégek a polcra tesznek, azt veszik az emberek - szögezte le.

"Amíg ezt nem tudjuk megtörni, és ebben csak részsikereket tudtunk elérni, addig Magyarországon csak félmegoldásokat tudunk biztosítani" - mondta a politikus.

A Fidesznek a mezőgazdasággal társadalompolitikai célkitűzései is vannak: azoknak, akik az agráriummal foglalkoznak, középosztálybeli családokká kell válniuk. A kormánynak további erőfeszítéseket kell tennie a tulajdonosi középosztály erősítése érdekében - hangsúlyozta a miniszter.

Lázár János kijelentette, helyes döntés volt a területalapú támogatások esetében a degresszió bevezetése. A kormány pártolja azt az uniós kezdeményezést, hogy még alacsonyabbra kerüljön a kiemelt támogatást lehetővé tevő birtokhatár.

A politikus szerint a választások tétje az is, miként zárul Magyarország és az unió közötti vita kimenetele a magyar föld sorsáról.

Két éven belül az Európai Bíróság dönt a társas vállalkozások földszerzéséről, valamint a birtokméret 300 hektáros maximumáról - jelezte.

Lázár János közölte, a közös agrárpolitikáról folyó vita kapcsán meg kell vizsgálni, milyen lehetőségek vannak az uniós agrártámogatásokhoz nyújtott nemzeti kiegészítés emelésére.

 

Hegedűs Zoltán alpolgármester elmondta, Hódmezővásárhelyen 40 ezer hektár jó minőségű termőföld van, a járásban dolgozik a megye gazdáinak nagy része. A város az elmúlt években a legfontosabb feladatának azt tartotta, hogy a gazdáknak nyújtott szolgáltatások helyben elérhetők legyenek. A termelők érdeke volt, hogy Hódmezővásárhely a megyei agrár-közigazgatás központjává váljon, ennek befejező lépéseként az agrár-gazdasági kamara megyei szervezete is a településre költözik.

 

Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (MAGOSZ) elnöke elmondta, 2010 óta az agrárium kibocsátása több mint 50 százalékkal nőtt, 22 ezerrel emelkedett az élelmiszer-iparban, 50 ezerrel a mezőgazdaságban foglalkoztatottak száma.

Az éves export 5,6 milliárdról 8 milliárd euróra bővült, ez részben a magasabb hozzáadott értékű termékek aránya emelkedésének köszönhető. Az ország adottságai alapján még további 50 százaléknyi fejlődés áll az ágazat előtt - hangsúlyozta az országgyűlés alelnöki posztját is betöltő politikus.

 

Kis Miklós Zsolt agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkár kifejtette, az uniós költségvetési ciklusban a vidékfejlesztési program keretében rendelkezésre álló 1300 milliárdból 1100 milliárd forintot - a normatív támogatások szinte egészét, a beruházási támogatások 72 százalékát - már odaítélték.

Huszonkilenc pályázati felhívás keretében még jelentős források fordíthatók öntözésfejlesztésre, erdőtelepítésre, tanyavillamosításra, termelői csoportok létrehozására, kertészetek korszerűsítésére - tudatta az államtitkár.

 

Papp Gergely, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara szakmai főigazgató-helyettese előadásában kifejtette, egyes érdekcsoportok szeretnék, ha az unió költségvetésének 40 százalékát kitevő közös agrárpolitikára fordított források aránya csökkenne.

A szakember nem tartja reális veszélynek, hogy az egyik napról a másikra megszűnne a területalapú támogatás, várhatóan mértéke sem változik jelentősen, de jóval több feltételnek kell megfelelni.

A jelenlegi elképzelések szerint a végrehajtásban és az ellenőrzésben jóval nagyobb szabadságot kaphatnak a tagországok, ugyanakkor támogatásokat célhoz kötnék. Egyszerű gépbeszerzési vagy építési beruházásokhoz nagyon korlátozott mértékben lesznek elérhető vissza nem térítendő támogatások - mondta.

 
 
VH-MTI
 

Olvassa el ezt is!

Tonnák százaival próbálták ki a Körhidat

Tonnák százaival próbálták ki a Körhidat

Műszaki terheléses próba volt a Körhídon, politikusok és a sajtó asszisztálásával. A tervek szerint március 29-én átadják a forgalomnak a hidat és az elkerülőt.
Fókuszban a vásárhelyi művészélet

Fókuszban a vásárhelyi művészélet

Több mint 150 műtárgyon keresztül mutatja be a hódmezővásárhelyi művészet csaknem száz évét egy kiállítás Budapesten, a Várkert Bazárban.
A Föld kis vásárhelyi bajnokai

A Föld kis vásárhelyi bajnokai

Az EON által a 'Föld bajnokai' címmel hirdetett pályázat egyik győztese a Hódmezővásárhely Egyesített Óvoda Oldalkosár utcai Tagintézménye.
Mestervizsga vásárhelyi résztvevővel

Mestervizsga vásárhelyi résztvevővel

Budapesten rendezte meg a Magyar ITF Taekwon-do Szövetség a Központi Edzőteremben, az idei mestervizsgákat.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024 2024. 14. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit Átadták a XXXI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítói részére meghirdetett elismeréseket. A háromnapos rendezvényen 220 kiállító lesz.
 
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja

A vásárhelyi zsinagóga órája mind a mai napig azt az időpontot, 10 óra 10 percet mutatja, amikor 1944. június 16-án elhurcoltak a városból 737 zsidó polgárt.

 
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen A Mezőgazdasági Kar első ízben rendez Erasmus Week rendezvénysorozatot, melynek apropója a Wellman Oszkár Nemzetközi Tudományos Konferencia.
 
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül Már több, mint félszáz fellépő ismert az idei nyárzáró buli előadói közül. Ne feledjük: augusztus 28-31, Szegedi Partfürdő.
 
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt Egy idős hódmezővásárhelyi nőt beengedett a lakásába, mivel segített neki a táskái cipelésében.
 
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot A Veszprém remek csapatmunkával, demoralizáló triplákkal és szoros védekezéssel hasonló módon lerohanta a kezdés után a Vásárhelyi Kosársulit.