BulvárEgy kis pezsgés a sörök háborújában

2017. március 2., csütörtök
 
Egy kis pezsgés a sörök háborújában

Levélben fordult a Heineken Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszterhez, aki korábban a Heineken söreinek bojkottjára biztatta a hódmezővásárhelyieket az erdélyi Csíki Sörrel szembeni jogvita miatt.

 

 

 

 

Lázár hamarosan Erdélybe is elmegy, hogy tanácsokkal lássa el a holland céggel perben állt sörfőzde tulajdonosát.

Kaptam tőlük egy levelet, elküldöm önnek – mondta csütörtöki tájékoztatóján Lázár János az egyik online hírportál tudósítójának, aki azt szerette volna megtudni, hogy hol tart a Igazi Csíki Sört gyártó erdélyi cég ügye, sikerült-e rendezni a vitát a Heinekennel.

Lázárnál szűk egy hónapja járt a Heineken magyar képviseletének vezetője és a holland nagykövetség munkatársa, és ahogy a miniszter korábban fogalmazott, az asztalt verték, amiért Lázár csatlakozásra biztatta szűkebb pátriája, Hódmezővásárhely lakosait a holland sörgyártó termékeit bojkottáló mozgalomhoz.

Erre azért került sor, mert a Heineken védjegyvitába keveredett egy erdélyi sörfőzde tulajdonosával, aki Igazi Csíki Sör néven hozta forgalomba termékét. A Heineken Romániában a birtokosa a Ciuc márkanévnek, emiatt indított pert a kis sörfőzde ellen.
 
Lázár most közölte, azóta nem találkozott a multi képviselőivel, akik viszont egy levelet küldtek neki. Azt nem árulta el, mi állt a levélben, de az elmondta, hogy hamarosan Erdélybe utazik az Igazi Csíki Sör gyártójához.

A látogatás során hasznos jótanácsokkal fogja ellátni a kézműves sörgyártót – tette hozzá.

 

Kapcsolódó cikkünk - ha még nem ismerné a részleteket:

 

Habzik még egy kicsit

 

Olvassa el ezt is!

Jelentősen nőtt a vásárhelyi Sürgősségi finanszírozása

Jelentősen nőtt a vásárhelyi Sürgősségi finanszírozása

Március elsejétől a hódmezővásárhelyi sürgősségi betegellátó osztály működési finanszírozása a duplájára emelkedik.
Drága kísérletek - olcsó kifogások

Drága kísérletek - olcsó kifogások

Csak két és fél évig tartott! Bejelentették, hogy beszüntetik a tartós tankönyveket, mégpedig a szülői visszajelzések miatt.
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit

Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit

Átadták a XXXI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítói részére meghirdetett elismeréseket. A háromnapos rendezvényen 220 kiállító lesz.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024

2024. 14. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 

És ezt már olvasta?

Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja

A vásárhelyi zsinagóga órája mind a mai napig azt az időpontot, 10 óra 10 percet mutatja, amikor 1944. június 16-án elhurcoltak a városból 737 zsidó polgárt.

 
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen A Mezőgazdasági Kar első ízben rendez Erasmus Week rendezvénysorozatot, melynek apropója a Wellman Oszkár Nemzetközi Tudományos Konferencia.
 
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül Már több, mint félszáz fellépő ismert az idei nyárzáró buli előadói közül. Ne feledjük: augusztus 28-31, Szegedi Partfürdő.
 
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt Egy idős hódmezővásárhelyi nőt beengedett a lakásába, mivel segített neki a táskái cipelésében.
 
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot A Veszprém remek csapatmunkával, demoralizáló triplákkal és szoros védekezéssel hasonló módon lerohanta a kezdés után a Vásárhelyi Kosársulit.
 
Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik
Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik Sokan a krémektől várják a csodát, pedig a bőr mégiscsak belülről épül: sejtjei a véráramon keresztül kapják a szükséges anyagokat, tehát szoros kapcsolatban van a vér- és nyirokkeringéssel, a belső szervekkel, az idegrendszerrel.
 
A szezon meccsének is beillő találkozó volt
A szezon meccsének is beillő találkozó volt Kétszeri hosszabbításba torkolló mérkőzést játszott egymással a Vásárhelyi Kosársuli és a Veszprém április 11-én este a Hódtói Sportcsarnokban.