GazdaságEgy kis könnyítés

2017. december 17., vasárnap
 
Egy kis könnyítés

Három olyan intézkedés lép életbe jövőre, amely a nagycsaládosok életét megkönnyíti. Kettő közülük az ingatlanvásárláshoz kötődik, a harmadik pedig adminisztratív enyhítést hoz - közölte Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár szombaton Budapesten, az Erkel Színházban, a Nagycsaládosok az Erkelben című rendezvényen.

 

 

 

 

 


Az államtitkár elmondta: jövőre eltörlik azt az adminisztratív kötelezettséget, miszerint a nagycsaládosoknak évről évre igazolniuk kell, hogy több gyereket nevelnek. A nagycsaládosokat kiemelten érinti, hogy új ingatlan vásárlása esetén a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) összegét is figyelembe veszik majd az illetékkedvezmény számításánál - közölte Novák Katalin. Megjegyezte, hogy eddig maximum 30 millió forint értékű ingatlan után lehetett érvényesíteni a kedvezményt.


A módosítás akár 600 ezer forint teherkönnyítést is jelenthet egy család számára - tette hozzá. Ha valaki a csok mellé kamattámogatott hitelt is felvesz, a közjegyzői díj a harmadára csökken, és ez több tízezer forint támogatást jelent egy családnak - hangsúlyozta az államtitkár.

 
 
VH-MTI
 

Olvassa el ezt is!

Profitmilliárdok jó hátszél segítségével

Profitmilliárdok jó hátszél segítségével

Egy hódmezővásárhelyi cég érte el a megyében a legnagyobb árbevételt. Ez talán csak a gazdasági életben járatosaknak nem meglepő.
Erdősítés a mártélyi üdülőterületnél

Erdősítés a mártélyi üdülőterületnél

Nagyszabású erdősítés kezdődött a Mártélyi Holtág területén és környékén. Több tízezer facsemete ültetését kezdték meg a Kiskunsági Nemzeti Park dolgozói.

A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot

A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot

A Veszprém remek csapatmunkával, demoralizáló triplákkal és szoros védekezéssel hasonló módon lerohanta a kezdés után a Vásárhelyi Kosársulit.
Mestervizsga vásárhelyi résztvevővel

Mestervizsga vásárhelyi résztvevővel

Budapesten rendezte meg a Magyar ITF Taekwon-do Szövetség a Központi Edzőteremben, az idei mestervizsgákat.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024 2024. 14. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit Átadták a XXXI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítói részére meghirdetett elismeréseket. A háromnapos rendezvényen 220 kiállító lesz.
 
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja

A vásárhelyi zsinagóga órája mind a mai napig azt az időpontot, 10 óra 10 percet mutatja, amikor 1944. június 16-án elhurcoltak a városból 737 zsidó polgárt.

 
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen A Mezőgazdasági Kar első ízben rendez Erasmus Week rendezvénysorozatot, melynek apropója a Wellman Oszkár Nemzetközi Tudományos Konferencia.
 
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül Már több, mint félszáz fellépő ismert az idei nyárzáró buli előadói közül. Ne feledjük: augusztus 28-31, Szegedi Partfürdő.
 
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt Egy idős hódmezővásárhelyi nőt beengedett a lakásába, mivel segített neki a táskái cipelésében.
 
Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik
Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik Sokan a krémektől várják a csodát, pedig a bőr mégiscsak belülről épül: sejtjei a véráramon keresztül kapják a szükséges anyagokat, tehát szoros kapcsolatban van a vér- és nyirokkeringéssel, a belső szervekkel, az idegrendszerrel.