KözéletDr. Tárkány-Szűcs Babett a Szegedi Törvényszék új elnöke

2013. december 21., szombat
 
Dr. Tárkány-Szűcs Babett a Szegedi Törvényszék új elnöke

Dr. Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal elnöke dr. Tárkány-Szűcs Babettet a 2014. január elsejétől kinevezte a Szegedi Törvényszék elnökévé.

 

 

 

 

Ma egy éve számolt be a Vásárhelyi Hírek arról, hogy 2013 január elsejétől a Szegedi Törvényszék csoportvezető bírája megbízott elnök lett. Mostani kinevezése 5 évre szól. 

Dr. Tárkány-Szűcs Babett (38), Hódmezővásárhely egyik a gazdálkodásban és a közéletben is jelentős szerepet játszó dinasztiájának leszármazottja.

 

A Bethlen Gábor Gimnáziumban érettségizett, majd 1998-ban szerzett diplomát a József Attila Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán summa cum laude minősítéssel. 1999. február 1. napjától bírósági fogalmazó a Csongrád Megyei Bíróságon, a majd Hódmezővásárhelyi Városi Bíróságon. 2003. október 15. napján kiváló eredménnyel jogi szakvizsgát tett. 2003. november 4-től bírósági titkár a Szegedi Városi Bíróságon. 2006. január 1. napjától a Szegedi Városi Bíróság polgári és gazdasági ügyeket tárgyaló bírája, majd 2012. május 15. napjától polgári ügyszakos csoportvezető bíró. 2013-ban a PTE Állam- és Jogtudományi Karán fizetésképtelenségi szakjogász diplomát szerzett.

Kinevezését megelőzően egy évig a Szegedi Törvényszék megbízott elnöke.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Aláírták a jövő évi bérekről szóló megállapodást

Aláírták a jövő évi bérekről szóló megállapodást

Ez az emelés további reálbér-növekedést jelent. A kormány továbbra is tartja magát a parlament által elfogadott 2014-es makrogazdasági célokhoz, mutatókhoz.
Körbevesz bennünket a szeretet és a békesség

Körbevesz bennünket a szeretet és a békesség

A Liszt Ferenc Ének Zenei Általános Iskola kedves és szép hagyománya ez az ünnepség, amikor az iskola apraja - nagyja szülőkkel, hozzátartozókkal és nevelőkkel együtt megtölti a Szent István templom padsorait. Képekkel!
Átadták a Boldog Gizella-díjakat

Átadták a Boldog Gizella-díjakat

A Polgári Hódmezővásárhelyért Alapítvány elismerését 19-én este adták át a Bessenyei Ferenc Művelődési Központban.
Elkezdődött a BFMK nézőterének felújítása

Elkezdődött a BFMK nézőterének felújítása

Júniusi légkondícináló felszerelése után nagy munkálatokkal folytatódik a BFMK színháztermének teljes felújítása.
 

És ezt már olvasta?

Ismét pályázik a kastélyra a vásárhelyi önkormányzat
Ismét pályázik a kastélyra a vásárhelyi önkormányzat Márki-Zay Péter polgármester úgy fogalmazott: „ezt a küzdelmet nem adjuk föl, nem fogjuk engedni azt, hogy a sok másik ellopott kastély után a szabadkígyósit is ellopják”.
 
Tanévnyitó az MGK-n
Tanévnyitó az MGK-n Általános és pótfelvételi eljárás, valamint a nemzetközi felvételi eljárás végén 253 hallgató nyert felvételt a Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Karára.
 
Iskolakezdéskor is van jó megoldás
Iskolakezdéskor is van jó megoldás Csaknem 400.000 diák tanul(t) már a Matek Oázis segítségével. A szülők, diákok visszejelzése szerint is megoldást jelentő, könnyen elérhető, és nem kell hozzá különóra.
 
Különleges vendég Vásárhelyen
Különleges vendég Vásárhelyen

Szeptember 3-án délelőtt Márki-Zay Péter polgármester fogadta a Városházán Ukrajna budapesti nagykövetét.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2025/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2025/2 2025. 32-33. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Nagyszerű mazsorett siker a győri VB-n
Nagyszerű mazsorett siker a győri VB-n A VB-n részt vett a hódmezővásárhelyi Emerald Dance Team SE, táncosai nagyszerű eredményekkel öregbítették a vásárhelyi mazsorett sportág hírnevét.
 
Tanévi menetrend 2025-2026
Tanévi menetrend 2025-2026 Mi várható a 2025/2026-os tanévre vonatkozó oktatási rend esetében, amely a tanítási szünetek idejét is tartalmazza.