Kultúra, oktatásDöntő március 22-én

2011. március 8., kedd
 
Döntő március 22-én

"Természeténél fogva olyan valami a vers, amit elő kell adni. Ritmus és hangulat, indulat és érzés." Lezajlott az idei Petőfi Szavalóverseny elődöntője.

 

 

 

A kisebbektől nem várhatjuk el, hogy átérezzék egy-egy vers hangulatát. Erre csak a nagyobbak képesek- mondta egy irodalomtanárnő a Mozaik Kamaraterem soraiban ülve, a Vásárhelyi Hírek arra a kérdésére, vajon a mai fiatalok mennyire fogékonyak a versekre.

A hódmezővásárhelyi Petőfi Sándor Művelődési Központ névadója tiszteletére idén 25. alkalommal hirdette mag a szavalóversenyt. A versenyzőknek egy Petőfi verset és egy szabadon választott költő versét kellett előadniuk. A megmérettetést idén 104 diák vállalta Hódmezővásárhely és kistérsége iskoláiból. Valamint 11 középiskolás illetve felnőtt is jelentkezett az elődöntőre. Az elődöntők március 7-én és 8-án zajlottak. A zsűri tagjai, (képünkön) Kovács Józsefné a Radnóti Miklós Gimnázium egykori tanára, Kazinczy-díjas, Szabóné Gulyás Irén magyarszakos tanár és Varga Ferenc nyugalmazott középiskolai tanár. A két napos elődöntőn tovább jutottak március 22-én 15 órától ismét a Mozaik Kamarateremben a döntőn találkoznak.

 

 

Döntősök:

I. kategória

 

Székesi Marcell  -Csámpás legény  - Szőnyi B.

Kovács Lea – Arany Lacinak - NLG

Czékmán Luca  - Pósa Lajos: A cinke - NLG

Kovács Gergő - Arany Lacinak – Klauzál G.

Sós Virág – Varró Dániel: Bádatos napok - Klauzál

Juhász Márk – Devecseri Gábor: Állatkerti útmutató - Kertváros

Sipos Gábor: Nagy Bandó András: A legkisebb legény- Kertváros

 

II. kategória

 

Maczali Boglárka – Arany Lacinak - Székkutas

Tóth Katalin – Szülőföldemen - Székkutas

Békési Rebeka – Szeget szeggel – Szent István

Mocsári Emese – Varró Dániel: Eszedbe jut, hogy eszedbe ne jusson - NLG

Budincsevich Anna -  Nemes Nagy Ágnes: Mi van a szobában? – Varga T.

Nagy Dániel Ferenc – Juhász Magda: Hová lett az ellenőrző?- Klauzál

Pál Blanka – Hová levél? - Kertvárosi

Markó Sándor – Csokonai - Kertvárosi

Jucha Csanád Vajk – Sziva Balázs: Régi rege - Kertvárosi

Sipos Zoltán – Kányádi Sándor: Az elveszett követ - Kertvárosi

 

III.. kategória

 

Szabó Luca Ági – Kutyakaparó - Székkutas

Horváth Helga – A nép nevében - Mártély

Lázár Stella - Felhők felett – Varga T.

Farkas Anna – Pacsirta szót hallok megint – Kertvárosi

Hegyi Balázs – Arany: A fülemile – Szőnyi

Terjék Adrián – Ha férfi vagy, légy férfi – Szent I.

 

IV.  kategória

 

Szögi László- Tóth Árpád: Jó éjszakát  - NLG

Tembel Laura – Benjámin László: Törvények - Székkutas

Palócz Sándor – Weöres: Ének a teremtésről - Mártély

Izsó Fruzsina: Márciusi ifjak – Liszt F.

 

V.  kategória

 

Danicska Bettina – Világosságot! – Boros Sámuel Szki.

Tóth Violetta – Hírös város… - Gregus

Ördögh István – Wass Albert: Nagypénteki sirató

Nagyné Kincses Éva – Falu végén kurta kocsma

Jakó Sándorné – Károlyi Amy: Egy lélek idézése

Mónus Sándorné – A Nap házasélete

 

Olvassa el ezt is!

A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot

A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot

A Veszprém remek csapatmunkával, demoralizáló triplákkal és szoros védekezéssel hasonló módon lerohanta a kezdés után a Vásárhelyi Kosársulit.
Késsel támadt egy lányra Vásárhelyen

Késsel támadt egy lányra Vásárhelyen

A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság munkatársai őrizetbe vették a napok óta keresett 35 év körüli agresszív nőt, aki több személyt inzultált a városban.
Mestervizsga vásárhelyi résztvevővel

Mestervizsga vásárhelyi résztvevővel

Budapesten rendezte meg a Magyar ITF Taekwon-do Szövetség a Központi Edzőteremben, az idei mestervizsgákat.
Békéscsabán is folytatódott a sikerszéria

Békéscsabán is folytatódott a sikerszéria

Március 23-án este a Békéscsaba vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoport alapszakaszának utolsó előtti, 25. fordulójában.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024 2024. 14. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit Átadták a XXXI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítói részére meghirdetett elismeréseket. A háromnapos rendezvényen 220 kiállító lesz.
 
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja

A vásárhelyi zsinagóga órája mind a mai napig azt az időpontot, 10 óra 10 percet mutatja, amikor 1944. június 16-án elhurcoltak a városból 737 zsidó polgárt.

 
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen A Mezőgazdasági Kar első ízben rendez Erasmus Week rendezvénysorozatot, melynek apropója a Wellman Oszkár Nemzetközi Tudományos Konferencia.
 
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül Már több, mint félszáz fellépő ismert az idei nyárzáró buli előadói közül. Ne feledjük: augusztus 28-31, Szegedi Partfürdő.
 
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt Egy idős hódmezővásárhelyi nőt beengedett a lakásába, mivel segített neki a táskái cipelésében.
 
Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik
Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik Sokan a krémektől várják a csodát, pedig a bőr mégiscsak belülről épül: sejtjei a véráramon keresztül kapják a szükséges anyagokat, tehát szoros kapcsolatban van a vér- és nyirokkeringéssel, a belső szervekkel, az idegrendszerrel.