SportDöntetlenre sikerült

2017. november 20., hétfő
 
Döntetlenre sikerült

A HLKC Női Felnőtt csapata igazi hullámvasúton érezhette magát az NBI/B felnőtt bajnokságban az elmúlt két héten.

 

 

 

 


Előbb hazai pályán szenvedtek nem várt, nagy-arányú vereséget a Pénzügyőrtől, majd idegenben a mezőny egyik élcsapata, a Szent István OTP SE ellen bravúros döntetlent értek el. Ennek a két mérkőzésnek is köszönhetően továbbra is a középmezőny végén, a 10. helyen állnak a bajnoki tabellán.

Maradtak a 10. helyen, vagyis nem változott a helyzet azután sem, hogy döntetlent játszottak a Hajdúnánás SK ellen is november 18-án, hazai pályán.

 

Hódmezővásárhelyi LKC – Hajdúnánás SK 26-26 (12-13)

NBI/B női felnőtt bajnokság – 10. forduló
November 18., 17.00, Balogh Imsi Sportaréna

Játékvezetők: Győr Ádám, Hadas Dávid Sándor
Versenybírók: Soós József, Szabó Imre

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Elhunyt Almási István

Elhunyt Almási István

Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata mély megrendüléssel tudatja, hogy Almási István polgármester életének 73. évében elhunyt.
Együttérzés a kis lila polip segítségével

Együttérzés a kis lila polip segítségével

A Szabadság téri óvodásoknak a Koraszülöttek Világnapján idén is olyan foglalkozások voltak, amelyek az együttérzést tudatosították. Képekkel!
Tűz volt a Nyár utcában

Tűz volt a Nyár utcában

Vásárhelyen a Nyár utcában tűz ütött ki egy 25 négyzetméteres épületben. A tűz a szomszédba is átterjedt.
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával

Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával

A személyes visszaemlékezések feltárására és megőrzésére indul kezdeményezés Hódmezővásárhelyen az oral-history, az elbeszélt történelem módszerével
 

És ezt már olvasta?

A Föld kis vásárhelyi bajnokai
A Föld kis vásárhelyi bajnokai Az EON által a 'Föld bajnokai' címmel hirdetett pályázat egyik győztese a Hódmezővásárhely Egyesített Óvoda Oldalkosár utcai Tagintézménye.
 
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen A 3 napos döntőt Dél Alföld egyik legjelentősebb agrárképző intézménye, a Gregus Máté Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskola rendezi.
 
A húsvéti nagyhét közepén járunk
A húsvéti nagyhét közepén járunk 400-ban ünnepi menetben vonultak a hívek pálmaágakat lengetve az Olajfák hegyéről Jeruzsálembe. Március 24-én, a Virágvasárnappal kezdődött a nagyhét.
 
Kampánystart
Kampánystart Bejelentette indulását a Helyi önkormányzati választásokon Kovács Pál. Programját 73 pontban foglalja össze.
 
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok Mogyoród adott otthont a 2024-es Diákbajnokságnak, amelyen  27 egyesület 340 versenyzővel vett részt.
 
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj Itt a húsvét, és itt a sonkaszezon is. Most megmutatjuk a legfontosabb vásárlási tudnivalókat. Öt perces olvasást megér, hogy nyugodt, "jóízű" legyen a Húsvét!
 
Mestervizsga vásárhelyi résztvevővel
Mestervizsga vásárhelyi résztvevővel Budapesten rendezte meg a Magyar ITF Taekwon-do Szövetség a Központi Edzőteremben, az idei mestervizsgákat.