Kék hírekDílert kapcsoltak le a vásárhelyi rendőrök

2017. augusztus 10., csütörtök
 
Dílert kapcsoltak le a vásárhelyi rendőrök

Kábítószert adott el ismerőseinek egy mindszenti férfi. A hódmezővásárhelyi rendőrök őrizetbe vették és kezdeményezik előzetes letartóztatásának indítványozását az ügyészségen.

 

 

 

 

 

A megalapozott gyanú szerint a 27 éves férfi, az elmúlt egy hónapban, több alkalommal adott el kristály elnevezésű kábítószert ismerőseinek. M. Zoltánt augusztus 8-án egy órakor, a mindszenti vasútállomáson fogták el a rendőrök. Ruházatából csaknem 12 gramm kristály került elő. A gyanúsítottnál tartott házkutatás alkalmával az anyag kimérésére használt mérleget, illetve a kábítószer adagolására szánt zacskókat találtak a nyomozók.

 

A gyanúsítottat a rendőrök őrizetbe vették, kihallgatása során a terhére rótt bűncselekmény elkövetését elismerte. Ellene kábítószer-kereskedelem elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányságon. A rendőrök az illetékes ügyészségen kezdeményezik a férfi előzetes letartóztatásának indítványozását.

 

 
 
VH-police.hu
 

Olvassa el ezt is!

Hódtóban a tó - jövőre

Hódtóban a tó - jövőre

Bár már 2015-ben eldőlt, az előzetes elképzelésekhez képest egy évet csúszik a Kossuth iskola helyére tervezett pihenőpark. Tervekkel!
Kiskorúakat rabolt ki egy vásárhelyi férfi

Kiskorúakat rabolt ki egy vásárhelyi férfi

A bűnözés legaljának számít, gyerekeket erőszakkal kirabolni, ezt a BTK is keményen bünteti. Előzetes letartoztatás elrendelését kérte a Járási Ügyészség. Frissítve!
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj

A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj

Itt a húsvét, és itt a sonkaszezon is. Most megmutatjuk a legfontosabb vásárlási tudnivalókat. Öt perces olvasást megér, hogy nyugodt, "jóízű" legyen a Húsvét!
A Föld kis vásárhelyi bajnokai

A Föld kis vásárhelyi bajnokai

Az EON által a 'Föld bajnokai' címmel hirdetett pályázat egyik győztese a Hódmezővásárhely Egyesített Óvoda Oldalkosár utcai Tagintézménye.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024 2024. 14. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit Átadták a XXXI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítói részére meghirdetett elismeréseket. A háromnapos rendezvényen 220 kiállító lesz.
 
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja

A vásárhelyi zsinagóga órája mind a mai napig azt az időpontot, 10 óra 10 percet mutatja, amikor 1944. június 16-án elhurcoltak a városból 737 zsidó polgárt.

 
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen A Mezőgazdasági Kar első ízben rendez Erasmus Week rendezvénysorozatot, melynek apropója a Wellman Oszkár Nemzetközi Tudományos Konferencia.
 
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül Már több, mint félszáz fellépő ismert az idei nyárzáró buli előadói közül. Ne feledjük: augusztus 28-31, Szegedi Partfürdő.
 
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt Egy idős hódmezővásárhelyi nőt beengedett a lakásába, mivel segített neki a táskái cipelésében.
 
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot A Veszprém remek csapatmunkával, demoralizáló triplákkal és szoros védekezéssel hasonló módon lerohanta a kezdés után a Vásárhelyi Kosársulit.