KözéletDíjmentes kutyaiskola

2016. április 29., péntek
 
Díjmentes kutyaiskola

A Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesülete útjára indítja ’A Póráz Két Végén 2016’ elnevezésű kezdeményezését.

 

 

Fotó: VH 

 



„Ez egy egész éves program, amely azoknak nyújt segítséget és támogatást, akiknek problémás a kutyájuk, de anyagilag nem engedheti meg, hogy kutyaiskolába vigyék az ebet”- mondta Balogh Ernő a Vásárhelyi Híreknek.

 

A Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesülete elnöke arról is beszélt, hogy a Zöldvásárhely és az Önkormányzat által támogatott új kezdeményezés a lényege, hogy éppen ilyen helyzetben lévőknek kívánnak segíteni. Szakmai vezetővel elméleti és gyakorlati órákon lehet részt venni, díjmentesen. Az időpontok és helyszínek mindig elérhetők lesznek a szervezet facebook oldalán és a honlapján.

 

„Munkánk során sokszor találkoztunk már olyan esetekkel, hogy valaki csak azért vált meg a kutyájától, adta be menhelyre, vagy rosszabb esetben tette utcára, mert otthon nem bírt vele. Szétrágta a berendezéseket, ok nélkül ugatott, ásott, húzta a gazdáját séta közben. Mindezt ezzel a programmal próbáljuk megelőzni, és megoldást találni rá. Ezzel is kiküszöbölni azt, hogy kóbor állatok legyenek az utcákon, illetve ebből adódóan ne történjen állatkínzás.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Frissítés után indítsa újra...az Infomániát!

Frissítés után indítsa újra...az Infomániát!

Stílszerűen Alt F4, vagyis véget ért a több hónapos 3 fordulós kistérségi informatika verseny. Két helyezést a némethlászlósok vittek el. Eredmények!
Hétfőtől kezdődnek az érettségik

Hétfőtől kezdődnek az érettségik

Május 2-án magyar, 3-án matematika írásbelihez ülnek neki a diákok. A szóbelik pontosan egy hónappal később, június 2-án kezdődnek. Itt a részletes menetrend!

Idén két újabb név került a dicsőség falra

Idén két újabb név került a dicsőség falra

A sokéves hagyományt folytatva idén Czuprák László Ákos  és Enyedi Sándor neve került fel a Hódtói Sportcsarnok dicsőségfalára.
Nem szakadt meg a győzelmi sorozat

Nem szakadt meg a győzelmi sorozat

Az NB I/B Zöld csoportjának 22. fordulójában, március 2-án Egerben, az Eszterházy SC vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli.
 

És ezt már olvasta?

A Föld kis vásárhelyi bajnokai
A Föld kis vásárhelyi bajnokai Az EON által a 'Föld bajnokai' címmel hirdetett pályázat egyik győztese a Hódmezővásárhely Egyesített Óvoda Oldalkosár utcai Tagintézménye.
 
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen A 3 napos döntőt Dél Alföld egyik legjelentősebb agrárképző intézménye, a Gregus Máté Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskola rendezi.
 
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával A személyes visszaemlékezések feltárására és megőrzésére indul kezdeményezés Hódmezővásárhelyen az oral-history, az elbeszélt történelem módszerével
 
A húsvéti nagyhét közepén járunk
A húsvéti nagyhét közepén járunk 400-ban ünnepi menetben vonultak a hívek pálmaágakat lengetve az Olajfák hegyéről Jeruzsálembe. Március 24-én, a Virágvasárnappal kezdődött a nagyhét.
 
Kampánystart
Kampánystart Bejelentette indulását a Helyi önkormányzati választásokon Kovács Pál. Programját 73 pontban foglalja össze.
 
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok Mogyoród adott otthont a 2024-es Diákbajnokságnak, amelyen  27 egyesület 340 versenyzővel vett részt.
 
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj Itt a húsvét, és itt a sonkaszezon is. Most megmutatjuk a legfontosabb vásárlási tudnivalókat. Öt perces olvasást megér, hogy nyugodt, "jóízű" legyen a Húsvét!