Kultúra, oktatásDigitális forradalom a tantermekben

2015. október 7., szerda
 
Digitális forradalom a tantermekben

Mikor vagyunk aktívak az interneten? Tette fel a kérdést az előadó, majd így folytatta: vajon akkor, ha az árvízről szóló cikket lájkoljuk, akkor, ha hozzászólunk, akkor ha az árvízkárosultak megsegítésére netbankolva pénzt utalunk? Vagy netán akkor, ha elutazunk a gátra homokot lapátolni, igaz ez utóbbi lehetőséget már tréfásan sorolta a többihez.

 

 

Fotók: VH

 

 

Tény és való, meg kell tanulni, meg kell szokni a digitális világ új lehetőségeit, nehézségeit, illetve, jelen esetben el kell sajátítani hogy hogyan illeszkedjen az oktatásba.

Október hetedikén délután, több mint félszáz vásárhelyi pedagógus vett részt a Varga Tamás Általános Iskolában a ’Digitális kompetencia a pedagógiában’ című klubfoglalkozáson.  

 

A Szegedi Tudományegyetem 2014 januárban indult MENTOR(h)ÁLÓ 2.0 programjában a Dél-alföld 15 oktatási intézményének bevonásával, az oktatás tartalmi/módszertani megújítására vállalkozott. Ennek részét képezte a Varga Tamás iskolában tartott, három előadást magába foglaló klubfoglalkozás, amely most elsősorban a digitális kompetenciával foglalkozott..

 

Mint az az egyik előadó a Vásárhelyi Híreknek elmondta, a digitális kompetencia az információs társadalom technológiáinak magabiztos és kritikus használatára való képesség a munkában, a szabadidőben és a kommunikációban. A pedagógusnak is fontos, hogy meglegyen a digitális tartalmak használatának kompetenciája. Ez az információs és kommunikációs technológiák alkalmazásához kapcsolódó készségek a legalapvetőbb szinten az információk keresését, értékelését, tárolását, létrehozását, bemutatását és átadását, valamint az internetes kommunikációt ölelik fel - hallottuk az előadótól. 

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Bajok vannak a Földünkön

Bajok vannak a Földünkön

A Téglagyári Tanösvényre szervezett program állomásainak mindegyike arról szól, hogy nemcsak védeni kell az állatokat, hanem a tartások felelősséggel is jár. Képekkel!
Négy érem a nemzetközi Sasok Kupa versenyen

Négy érem a nemzetközi Sasok Kupa versenyen

A Sasok Kupája nem ismeretlen a vásárhelyi ITF Taekwon-do Klub sportolói számára. Az elmúlt években több arany- és ezüstérmet szereztek. Idén négy dobogós helyezést értek el. Képekkel!
Jövő tavaszra halasztották az Alföldi Állattenyésztési Napokat

Jövő tavaszra halasztották az Alföldi Állattenyésztési Napokat

Bár a járvány nem terjedt tovább, a szervezők döntése alapján a kiállítást az idén már nem pótolják.
Súlyos, életveszélyes sérülést okozott a tűz

Súlyos, életveszélyes sérülést okozott a tűz

Két embert kellett kórházba szállítani, miután szombaton a Paperében lévő egyik kiskertben a zöldhulladék-égetés során elszabadultak a lángok.
 

És ezt már olvasta?

Múzeumok Éjszakája Vásárhelyen 2025
Múzeumok Éjszakája Vásárhelyen 2025

Országszerte számos múzeum, könyvtár és kiállítóhely nyitva lesz az év leghosszabb éjszakáján. Vásárhelyen is 6 helyszínen 19 programmal várják az érdeklődőket. Részletes program.

 
A holland nagykövet a városházán
A holland nagykövet a városházán Désierée Bonis Hollandia magyarországi nagykövete vásárhelyi látogatása során Márki-Zay Péter polgármesterrel is találkozott.
 
Emléktáblát avattak a mártírhalált halt Cseszkó házaspárnak
Emléktáblát avattak a mártírhalált halt Cseszkó házaspárnak

Hálaadó istentiszteletet követően felavatták a mártírhalált halt, Celebesz szigetén kórházat alapító Cseszkó Gyula és felesége, Hadady Emma Róza emléktábláját az Ótemplom falán.

 
Kilenc hétig pótlóbuszok Szeged és Orosháza között
Kilenc hétig pótlóbuszok Szeged és Orosháza között A Hódmezővásárhely és Orosháza közötti pályakarbantartással több perces késéseket okozó sebességkorlátozásokat szűntetnek meg.
 
620 alkotó 1500 alkotás
620 alkotó 1500 alkotás A zsűri június végéig dönt arról, hogy mely műveket tekintheti meg a közönség az október első vasárnapján nyíló Őszi Tárlaton.
 
Coca-Cola SZIN augusztus 27-30.
Coca-Cola SZIN augusztus 27-30. Újabb nemzetközi sztárokat és hazai kedvenceket jelentettek be a SZIN szervezői. Négy napon át, több mint tíz helyszín, több mint kétszáz program.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2025
Családi események Hódmezővásárhelyen 2025 2025. 20. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...