KözéletCsongrád-Csanád megye a parlament előtt

2017. szeptember 4., hétfő
 
Csongrád-Csanád megye a parlament előtt

Csongrád-Csanád megyévé neveztetné át Csongrád megyét hétfőn benyújtott parlamenti javaslatával Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter.

 

 

 

 

 

 

Csongrád-Csanád megye székhelye is Szeged lenne. A tényleges névhasználatra Lázár János önálló hatálybalépési időpontot javasolt: 2020. június 4-ét. 

 

Lázár János a határozati javaslat indoklásában azt írta: a földrajzi nevek a magyar nyelv és történelem számos - esetenként sok száz éves - emlékét őrizték meg. A miniszter szerint a "történetileg kialakult, a helyi lakosság által is széles körben ismert és elfogadott neveket nem túlzás kulturális örökségnek tekinteni". 

Mint arról a Vásárhelyi Hírekben júliusban írtunk, a közgyűlés június 30-án 13 igen, 1 nem, il­letve 1 tartózkodással elfogadta azt a javasla­tot, amely szerint Csong­rád-Csanádra változhat az elnevezés.

 

„Csongrád Megye történelmi nevének visszaállítása nem új keletű, mert 1990-91-ben már volt róla szó, több ülést tartottak a témában, amelyeken én is részt vettem. Mivel voltak ellenzői és hiába preferálták a makóiak lekerült a napirendről”- mondta dr. Blazovich László a Vásárhelyi Hírek megkeresésére.

 

A Csongrád Megyei Levéltár nyugalmazott igazgatója, egyetemi tanár azt különösen hangsúlyozta, nem szabad politikai síkra terelni ezt a témát. Területi szempontból a megye 75 százaléka Csongrád és 25 százaléka Csanád megye területe. Indokolt lehet az régi elnevezés újbóli használata. Trianon előtt Torontál, Csanád és Csongrád adta ezt a területet. Egyébként a megye jelenlegi címerében mind a három vármegye megjelenik a szimbólumokon keresztül.

 
 
VH-MTI
 

Olvassa el ezt is!

Pisztolylövés a Rudnay utcában

Pisztolylövés a Rudnay utcában

A férfi örjöngeni kezdett, ezért a szomszédok mentőt hívtak, akik nem tudták megfékezni és lenyugtatni. Ezután riasztották a rendőrséget.
A lendület még várat magára

A lendület még várat magára

Nem alakul jól a HFC eddigi szezonja, a múlt héten Mórahalomtól kaptak ki, szeptember 2-án pedig a hazai pálya egy döntetlenre volt elég.
Tavaszköszöntő Mártélyon

Tavaszköszöntő Mártélyon

Részletes program.
Nem szakadt meg a győzelmi sorozat

Nem szakadt meg a győzelmi sorozat

Az NB I/B Zöld csoportjának 22. fordulójában, március 2-án Egerben, az Eszterházy SC vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli.
 

És ezt már olvasta?

A Föld kis vásárhelyi bajnokai
A Föld kis vásárhelyi bajnokai Az EON által a 'Föld bajnokai' címmel hirdetett pályázat egyik győztese a Hódmezővásárhely Egyesített Óvoda Oldalkosár utcai Tagintézménye.
 
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen A 3 napos döntőt Dél Alföld egyik legjelentősebb agrárképző intézménye, a Gregus Máté Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskola rendezi.
 
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával A személyes visszaemlékezések feltárására és megőrzésére indul kezdeményezés Hódmezővásárhelyen az oral-history, az elbeszélt történelem módszerével
 
A húsvéti nagyhét közepén járunk
A húsvéti nagyhét közepén járunk 400-ban ünnepi menetben vonultak a hívek pálmaágakat lengetve az Olajfák hegyéről Jeruzsálembe. Március 24-én, a Virágvasárnappal kezdődött a nagyhét.
 
Kampánystart
Kampánystart Bejelentette indulását a Helyi önkormányzati választásokon Kovács Pál. Programját 73 pontban foglalja össze.
 
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok Mogyoród adott otthont a 2024-es Diákbajnokságnak, amelyen  27 egyesület 340 versenyzővel vett részt.
 
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj Itt a húsvét, és itt a sonkaszezon is. Most megmutatjuk a legfontosabb vásárlási tudnivalókat. Öt perces olvasást megér, hogy nyugodt, "jóízű" legyen a Húsvét!