SportCsapategység a győzelem kulcsa

2016. szeptember 29., csütörtök
 
Csapategység a győzelem kulcsa

Két forduló után veretlenül várja a pénteki, MAFC II elleni hazai összecsapást a Vásárhelyi Kosársuli NBI B csoportos kosárlabda csapata. Utasi Gábor legénysége eddig két fantasztikus sikert aratott.

 

 

 

 

 

Először a jó erőkből álló Tiszaújvárost tarolták le 41 ponttal, majd Egerben más szempontból nyertek briliánsan, végig hátrányban játszva az utolsó percben fordítottak.

 

A fővárosi alakulat várhatóan nem lesz majd túl pihent, mivel szerdán a Honvéd ellen lépett pályára, és 12 ponttal kikapott. A tavaly még pofozógépként funkcionáló csapatot viszont nem szabad egy legyintéssel elintézni, mivel eddigi mindkét találkozójukon remekül helytálltak. Jól bizonyítja ezt az is, hogy Puskás Artúr fiai még 3 pontos hátrányban kezdték meg az utolsó periódust, és csak ragyogó végjátékkal tudtak diadalmaskodni a fiatal együttes ellen.

 

A kék-sárgák jó előjelekkel várhatják a folytatást. Két eddigi győzelmük, főként az egri jó hatással kell, hogy legyen a csapategységre. Ráadásul, ha a tiszaújvárosiak ellen mutatott agresszív, kreatív és motivált játékukat állandósítani tudják, akkor nem csak most, hanem legtöbb derbijükön sem lesz könnyű legyőzni őket. Ehhez azonban az kell, hogy Szabó Péterék között többen is legyenek, akik hétről-hétre kiegyensúlyozott és jó teljesítménnyel rukkolnak elő. Most pénteken kötelezőnek is mondható a győzelem, amihez azonban nagy szükség lenne a múlt héten sérülés miatt nem bevethető, de a Tiszaújváros ellen óriásit játszó Varga Zalánra is.

 

A Vásárhelyi Kosársuli MAFC II elleni bajnokija szeptember 30-án pénteken 18 órakor kezdődik a Hódtói Sportcsarnokban. 

 
 
Forrás: Kosársuli
VH
 

Olvassa el ezt is!

H-Faktor a Fekete Sasban

H-Faktor a Fekete Sasban

A három vásárhelyi szakközépiskola vetélkedőjén idén is a zene volt a főszereplő. Idén 26 produkció szereplői léphettek a Fekete Sas világot jelentő deszkáira. Képekkel és eredményekkel! 
A szándékosság sem kizárt

A szándékosság sem kizárt

Szeptember 28-án két tűzeset adott munkát a hódmezővásárhelyi tűzoltóknak. A Püspök utcában családi ház, a Lévai utcában melléképület égett. Képekkel!
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj

A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj

Itt a húsvét, és itt a sonkaszezon is. Most megmutatjuk a legfontosabb vásárlási tudnivalókat. Öt perces olvasást megér, hogy nyugodt, "jóízű" legyen a Húsvét!
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok

Idén is remekeltek a Máté taekwondosok

Mogyoród adott otthont a 2024-es Diákbajnokságnak, amelyen  27 egyesület 340 versenyzővel vett részt.
 

És ezt már olvasta?

A Föld kis vásárhelyi bajnokai
A Föld kis vásárhelyi bajnokai Az EON által a 'Föld bajnokai' címmel hirdetett pályázat egyik győztese a Hódmezővásárhely Egyesített Óvoda Oldalkosár utcai Tagintézménye.
 
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen A 3 napos döntőt Dél Alföld egyik legjelentősebb agrárképző intézménye, a Gregus Máté Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskola rendezi.
 
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával A személyes visszaemlékezések feltárására és megőrzésére indul kezdeményezés Hódmezővásárhelyen az oral-history, az elbeszélt történelem módszerével
 
A húsvéti nagyhét közepén járunk
A húsvéti nagyhét közepén járunk 400-ban ünnepi menetben vonultak a hívek pálmaágakat lengetve az Olajfák hegyéről Jeruzsálembe. Március 24-én, a Virágvasárnappal kezdődött a nagyhét.
 
Kampánystart
Kampánystart Bejelentette indulását a Helyi önkormányzati választásokon Kovács Pál. Programját 73 pontban foglalja össze.
 
Mestervizsga vásárhelyi résztvevővel
Mestervizsga vásárhelyi résztvevővel Budapesten rendezte meg a Magyar ITF Taekwon-do Szövetség a Központi Edzőteremben, az idei mestervizsgákat.
 
Békéscsabán is folytatódott a sikerszéria
Békéscsabán is folytatódott a sikerszéria Március 23-án este a Békéscsaba vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoport alapszakaszának utolsó előtti, 25. fordulójában.