KözéletCsanád megye visszakerül Magyarország térképére

2017. október 3., kedd
 
Csanád megye visszakerül Magyarország térképére

Október 3-án délelőtt az Országgyűlés Lázár János egyéni képviselői indítványára ellenszavazat nélkül elfogadta Csongrád megye nevének megváltoztatását.

 

 

 

 

 

 

 


A Csanád nevet is felveszi Csongrád megye 2020. június 04-től. A megyék nevéről szóló határozat módosítását Lázár János egyéni képviselői indítványára ellenszavazat nélkül fogadta ma el a Parlament.

 

Lázár János Csongrád megye nevének megváltoztatása kapcsán portálunknak kiemelte: szimbolikus üzenete van annak, hogy Csongrád megye felveszi a Csanád nevet is. Az átnevezés nem vesz el senkitől semmit, viszont egy ezeréves közösségnek adja vissza a tiszteletet és megbecsülést, amelyet az ott élők megérdemelnek.

- Az indítvány Makóról, valamint a térségében lévő településekről szól és innen származik, hiszen Csanád vármegye korábbi központja Makó városa volt. Az átnevezéssel a Kormány azt üzeni a trianoni határokon belül és kívül maradt csanádiaknak, hogy tisztelettel tekint a történelemben betöltött szerepükre, és elismeri Makó városának a Csanád vármegye vezetésében elvégzett munkáját. Szeretnénk visszaadni Makónak és a csanádi térségnek a megbecsülését azzal, hogy 2020. június 04-től, Trianon 100. évfordulóját követően visszaállítjuk Csanád megyét a megye elnevezésében, így Csanád megye ismét felkerül Magyarország térképére – mondta el portálunknak Lázár János, Hódmezővásárhely és Makó térségének országgyűlési képviselője, Miniszterelnökséget vezető miniszter.

 

A Csongrád megyei közgyűlés 2017. június 30-án hozott határozatában támogatta a megyenév megváltoztatásával kapcsolatos javaslatot. Az Országgyűlés Lázár János egyéni képviselői indítványára ma ellenszavazat nélkül döntött a Magyar Köztársaság megyéiről, a megyék nevéről és székhelyéről szóló 67/1990. (VIII. 14.) OGY határozat módosításáról. A döntés értelmében Csongrád megye 2020. június 04-től Csongrád-Csanádra változik. Az átnevezés a lakosság számára költséget nem jelent, hiszen a személyi okmányokon, az autók rendszámtábláján nem szerepel a megyenév. 

 

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Hahó, itt vagyunk!

Hahó, itt vagyunk!

A nulla óra egy perc és nulla óra huszonöt perc az első vidéki és az első fővárosi idei babaszületési rekordidő. A vásárhelyi kórházban 24 órán belül várható újszülött.
Ezeken a napokon nem dolgozunk 2020-ban

Ezeken a napokon nem dolgozunk 2020-ban

2020-ban csupán két munkanap-áthelyezéssel kell tervezniük a munkáltatóknak és a munkavállalóknak. Az első hosszú hétvége a húsvéti időszakra esik majd.
Vége és kezdete az évnek

Vége és kezdete az évnek

Tiltás is kötődik január elsejéhez, a legismertebb, hogy ezen a napon semmit nem adnak ki a házból, mert akkor egész éven át minden kimegy onnan.
A Holtág szerelmese

A Holtág szerelmese

Varga András vásárhelyi fotós évtizedek óta szenvedélyesen megörökíti a Tisza, a Mártélyi Holtág évszakait, ezúttal a téli pihenőjében is varázslatos tájat. Képekkel!
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024 2024. 14. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit Átadták a XXXI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítói részére meghirdetett elismeréseket. A háromnapos rendezvényen 220 kiállító lesz.
 
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja

A vásárhelyi zsinagóga órája mind a mai napig azt az időpontot, 10 óra 10 percet mutatja, amikor 1944. június 16-án elhurcoltak a városból 737 zsidó polgárt.

 
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen A Mezőgazdasági Kar első ízben rendez Erasmus Week rendezvénysorozatot, melynek apropója a Wellman Oszkár Nemzetközi Tudományos Konferencia.
 
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül Már több, mint félszáz fellépő ismert az idei nyárzáró buli előadói közül. Ne feledjük: augusztus 28-31, Szegedi Partfürdő.
 
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt Egy idős hódmezővásárhelyi nőt beengedett a lakásába, mivel segített neki a táskái cipelésében.
 
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot A Veszprém remek csapatmunkával, demoralizáló triplákkal és szoros védekezéssel hasonló módon lerohanta a kezdés után a Vásárhelyi Kosársulit.