BulvárCsak semmi irigykedés!

2016. december 31., szombat
 
Csak semmi irigykedés!

Éjjelente háromszor-négyszer is szexeltünk, de most hogy egyéves lett a kisfiam, egy kicsit fáradékonyabbak vagyunk. Jól jön ilyenkor a Viagra, mondja a 95 éves Ramjeet Raghav.

 

 

 

 

 

 

Az újdonsült apákra jellemző panasz hallatszik ki Ramjeet Raghav szavaiból, amikor azt mondja, növekszik a napi gond a babával, kevesebb idő marad a szexre. "Éjjelente háromszor-négyszer is szexeltünk, de most hogy egyéves lett a kisfiam valamivel kevesebbet, mert egy kicsit fáradékonyabbak vagyunk. Ha van rá lehetőség, akkor azért napközben is szerelmeskedünk.” A 95 éves indiai farmer, aki a világ jelenleg legöregebb apukája, 57 éves feleségét ejtette teherbe. A tavaly született kisfiú a házaspár első gyermeke és  Ramjeet véleménye szerint nem is kell több, mert bizony a szexelés rovására megy. „Már reggel öt órától nem hagy minket a kis Vikramjeet. Imádja rángatni a bajuszomat, vissza is kellett már vágni a hosszából” A kisfiú éppen most ünnepelte egyéves születésnapját. Az egykor birkózó apja földművesként napi kilenc órát dolgozik kint a földeken, de mint mondja mindig tesznek félre a keresetéből…Viagrára. „Havonta néhányszor veszek csak be, olyankor aztán egész éjjel jól érezzük magunkat az asszonnyal. Mindig a nászéjszakánkra emlékeztet. Ő is nagyon szereti”.

 Felesége Shakuntala most 59 éves: „Valaha nagy családról álmodoztam, de most már úgy látom elég ez az egy gyerek is. Neki szeretnénk mindent megadni”  

 „Én sem akarok több gyereket”, mondja Ramjeet. „Nem gondoltam volna, hogy ilyen fárasztó dolog a gyermeknevelés!”

A Nyugat India Haryana államában élő család ugyanúgy él mint a többi falubeli. Annyi talán a különbség, hogy a 95 éves farmer rendszeresen félretesz egy pár rúpiát a kis kék bogyókra.

 

 

Az őt követő legidősebb apa is indiai, a neve Nanu Ram Jogi és 90 éves. Nagy Britanniában pedig a 79 éves Raymond Calvert az első, akinek 25 éves felesége tavaly nyáron szülte meg közös gyermeküket.

 
 
Forrás: The Sun nyomán
 

Olvassa el ezt is!

Egy kis emelés itt-ott

Egy kis emelés itt-ott

A vásárhelyiek idén sem ússzák meg áremelések nélkül. Közel négy éve stagnáltak a közétkeztetési árak, így aztán itt az ideje a változásnak.
Báli menetrend Vásárhelyen - 2017

Báli menetrend Vásárhelyen - 2017

Öt iskola, valamint az Orvosbál, a Gazdasági Egyesület és a Huszárbál rendezvényei adják 2017-ben a megyei jogú város báli szezonját. Divatötletekkel!
Pro Urbe díj és Signum Orbis Honorantis kitüntetés 2024.

Pro Urbe díj és Signum Orbis Honorantis kitüntetés 2024.

Idén három Pro Urbe és két Signum Orbis Honorantis elismerést adományoztak március 15-én a díszközgyűlésen.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024

2024. 10. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 

És ezt már olvasta?

A Föld kis vásárhelyi bajnokai
A Föld kis vásárhelyi bajnokai Az EON által a 'Föld bajnokai' címmel hirdetett pályázat egyik győztese a Hódmezővásárhely Egyesített Óvoda Oldalkosár utcai Tagintézménye.
 
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen A 3 napos döntőt Dél Alföld egyik legjelentősebb agrárképző intézménye, a Gregus Máté Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskola rendezi.
 
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával A személyes visszaemlékezések feltárására és megőrzésére indul kezdeményezés Hódmezővásárhelyen az oral-history, az elbeszélt történelem módszerével
 
A húsvéti nagyhét közepén járunk
A húsvéti nagyhét közepén járunk 400-ban ünnepi menetben vonultak a hívek pálmaágakat lengetve az Olajfák hegyéről Jeruzsálembe. Március 24-én, a Virágvasárnappal kezdődött a nagyhét.
 
Kampánystart
Kampánystart Bejelentette indulását a Helyi önkormányzati választásokon Kovács Pál. Programját 73 pontban foglalja össze.
 
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok Mogyoród adott otthont a 2024-es Diákbajnokságnak, amelyen  27 egyesület 340 versenyzővel vett részt.
 
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj Itt a húsvét, és itt a sonkaszezon is. Most megmutatjuk a legfontosabb vásárlási tudnivalókat. Öt perces olvasást megér, hogy nyugodt, "jóízű" legyen a Húsvét!