Kék hírekCigányok kiirtásával fenyegetőzött - bíróság elé került

2017. február 23., csütörtök
 
Cigányok kiirtásával fenyegetőzött - bíróság elé került

Azt hiszitek, nektek mindent szabad? - A gyerekek földhözvágásával fenyegetőzött a hódmezővásárhelyi férfi

 

 

 

 

 

 

A Hódmezővásárhelyi Járási Ügyészség vádat emelt azzal a helybeli férfival szemben, aki a roma kisebbséghez való tartozásuk miatt fenyegetett meg egy családot, közölte a Csongrád Megyei Főügyészség. Az ügyészség a férfit közösség tagja elleni erőszak bűntettével vádolja.

 

A vádirat szerint 2016. május 2-án este a vásárhelyi férfi az utcán szóváltásba keveredett a sértett család férfi tagjával. A vádlott azt kiabálta a roma férfinak, hogy "mit képzeltek ti cigányok, azt hiszitek, hogy nektek mindent lehet?". Azt is mondta, hogy a sértetteket "ki kellene nyírni".

A kiabálásra felfigyeltek a roma férfi hozzátartozói is, ők is kimentek az utcára, ahol a vádlott folytatta a szidalmazást. A férfi ekkor már azt kiabálta nekik, hogy ki fogja szúrni a szemüket, az egyik mozgáskorlátozott romát azzal fenyegette, hogy kilöki a tolószékből, a gyerekeknek pedig azt mondta, hogy földhöz vágja őket. Közben újra és újra azt ismételgette, hogy ki kellene irtani őket.

Az ordibálást csak akkor hagyta abba, amikor a romák rendőrt hívtak. Az ügyészség szerint "az erőszakos cselekményekkel is fenyegetőző vádlott a sértettek roma etnikumhoz tartozása miatt olyan kihívóan közösségellenes magatartást tanúsított, amely alkalmas volt arra, hogy a sértettekben riadalmat keltsen". 

 
 
Forrás: Csongrád Megyei Főügyészség
 

Olvassa el ezt is!

Igényes szórakozás, szellemi épülés ismét

Igényes szórakozás, szellemi épülés ismét

Dr. Cserjés Katalin: az Art Pagony tevékenységét szabadfoglalkozásnak tekintik, nem tudományosan, hanem tudományos mércével munkálkodnak.
A Kosársulinak nagy bravúrra lesz szüksége

A Kosársulinak nagy bravúrra lesz szüksége

A december 10-e óta veretlen, a tabellán a második helyen álló Debrecen látogat szombaton a Hódtói Sportcsarnokba az NBI B csoportos bajnokságban.
Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik

Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik

Sokan a krémektől várják a csodát, pedig a bőr mégiscsak belülről épül: sejtjei a véráramon keresztül kapják a szükséges anyagokat, tehát szoros kapcsolatban van a vér- és nyirokkeringéssel, a belső szervekkel, az idegrendszerrel.
Új bölcsőde épült Mindszenten

Új bölcsőde épült Mindszenten

A négy csoportszobás bölcsődét a település központjában a Városi Szolgáltató Kft. leromlott állapotú, átalakításra alkalmatlan épületei helyén építették fel.
 

És ezt már olvasta?

Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit Átadták a XXXI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítói részére meghirdetett elismeréseket. A háromnapos rendezvényen 220 kiállító lesz.
 
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja

A vásárhelyi zsinagóga órája mind a mai napig azt az időpontot, 10 óra 10 percet mutatja, amikor 1944. június 16-án elhurcoltak a városból 737 zsidó polgárt.

 
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen A Mezőgazdasági Kar első ízben rendez Erasmus Week rendezvénysorozatot, melynek apropója a Wellman Oszkár Nemzetközi Tudományos Konferencia.
 
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül Már több, mint félszáz fellépő ismert az idei nyárzáró buli előadói közül. Ne feledjük: augusztus 28-31, Szegedi Partfürdő.
 
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt Egy idős hódmezővásárhelyi nőt beengedett a lakásába, mivel segített neki a táskái cipelésében.
 
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot A Veszprém remek csapatmunkával, demoralizáló triplákkal és szoros védekezéssel hasonló módon lerohanta a kezdés után a Vásárhelyi Kosársulit.
 
A szezon meccsének is beillő találkozó volt
A szezon meccsének is beillő találkozó volt Kétszeri hosszabbításba torkolló mérkőzést játszott egymással a Vásárhelyi Kosársuli és a Veszprém április 11-én este a Hódtói Sportcsarnokban.