Kultúra, oktatásCD készül a Református Ótemplomban

2018. szeptember 19., szerda
 
CD készül a Református Ótemplomban

Készül a Helyőrségi Zenekar első CD-je, orgonaművész, operaénekes és a Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola kórusa közreműködésével.

 

 

 

A képen az adventi koncert 2017-ben

 

 

 

Az elmúlt napokban teljesen átalakult a háromszáz éves Református Ótemplom belsője Hódmezővásárhelyen: mikrofonok és kábelek lógnak a mennyezetről, valamint egy közel félszáz tagú fúvós együttes és gyermekkórus muzsikája zengi be az impozáns teret. A változás apropóját az adja, hogy a Hódmezővásárhely - Ótemplomi Református Egyházközség immár második hanglemeze kiadására készül, és ennek felvételei zajlanak a héten a főtéri istenházában. Az MH 5. Bocskai István Lövészdandár Hódmezővásárhelyi Helyőrségi Zenekarának első CD-je ez év karácsonyára jelenik meg.

 

 

Az ótemplomi gyülekezet több mint 120 éves orgonájának csodás hangzását Karasszon Dezső orgonaművész előadásában – fia Dániel gordonka muzsikájával egyetemben ‑ hallgathatják hanglemezen az érdeklődők; a CD-ét két évvel ezelőtt adta ki a református egyházközség. Az idei évben a dél-alföldi város méltán legnépszerűbb és többek között Bessenyei Ferenc Művészeti Díjjal is elismert zenei formációjának, az MH 5. Bocskai István Lövészdandár Hódmezővásárhelyi Helyőrségi Zenekara lemezkiadása valósul meg.

 

A Kovács István őrnagy vezetésével működő együttes 18 évvel ezelőtt alakult meg, azóta - a szolgálati feladatok ellátása mellett – jelentős kultúrmissziót végez: hagyományosnak mondható térzenéivel, ünnepi hangversenyeivel, változatos repertoárjával színesíti és gazdagítja nemcsak Hódmezővásárhely, hanem hazánk kulturális és művészeti életét.

A készülő lemezen a Helyőrségi Zenekarral együtt szerepel a Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola kórusa, sőt egy operaénekes is.

 

 

Olvassa el ezt is!

Tó a Hódtóban - jól halad az építkezés

Tó a Hódtóban - jól halad az építkezés

Szeptember 18-án Márki-Zay Péter polgármester és a kivitelező közösen tette le az épülő vásárhelyi pihenőpark időkapszuláját. Látványterv.
Színek és formák ritmusa az Őszi Tárlaton

Színek és formák ritmusa az Őszi Tárlaton

A festmények a hagyományoknak megfelelően nagyobb számban szerepelnek, ám a plasztikák is magas minőséget képviselnek. Nyitás október 7-én. Képekkel.
Békéscsabán is folytatódott a sikerszéria

Békéscsabán is folytatódott a sikerszéria

Március 23-án este a Békéscsaba vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoport alapszakaszának utolsó előtti, 25. fordulójában.
Késsel támadt egy lányra Vásárhelyen

Késsel támadt egy lányra Vásárhelyen

A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság munkatársai őrizetbe vették a napok óta keresett 35 év körüli agresszív nőt, aki több személyt inzultált a városban.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024 2024. 14. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit Átadták a XXXI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítói részére meghirdetett elismeréseket. A háromnapos rendezvényen 220 kiállító lesz.
 
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja

A vásárhelyi zsinagóga órája mind a mai napig azt az időpontot, 10 óra 10 percet mutatja, amikor 1944. június 16-án elhurcoltak a városból 737 zsidó polgárt.

 
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen A Mezőgazdasági Kar első ízben rendez Erasmus Week rendezvénysorozatot, melynek apropója a Wellman Oszkár Nemzetközi Tudományos Konferencia.
 
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül Már több, mint félszáz fellépő ismert az idei nyárzáró buli előadói közül. Ne feledjük: augusztus 28-31, Szegedi Partfürdő.
 
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt Egy idős hódmezővásárhelyi nőt beengedett a lakásába, mivel segített neki a táskái cipelésében.
 
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot A Veszprém remek csapatmunkával, demoralizáló triplákkal és szoros védekezéssel hasonló módon lerohanta a kezdés után a Vásárhelyi Kosársulit.