FélpercesBudapest is megismerkedhet az Őszi Tárlattal

2017. október 11., szerda
 
Budapest is megismerkedhet az Őszi Tárlattal

A 64. Vásárhelyi Őszi Tárlat díjazottjainak nyílik csoportos kiállítása pénteken Budapesten a Bartók1 Galériában.    

 

 

 

 

 

 

 

Az elmúlt években kialakult hagyománynak megfelelően az egyik legjelentősebb hazai képzőművészeti seregszemlén elismerést kapó alkotók egy-egy művel képviseltetik magukat a november 13-ig látható kiállításon.

A Vásárhelyi Őszi Tárlatok a hazai művészeti életben betöltött kiemelt jelentőségét tükrözik a kiállításon kiosztott díjak; a vasárnapi vernisszázson húsz művésznek 21 elismerést adtak át.

A tárlat fődíját, a Tornyai-plakettet Keserü Ilona Kossuth-díjas, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett festőművésznek ítélte oda a zsűri. A Hódmezővásárhely városa és a Magyar Művészeti Akadémia által közösen alapított Rudnay Gyula Művészeti Ösztöndíjat Szabó Menyhért szobrászművész nyerte el. A Fiatal Festők Nívódíját Dobó Bianka grafikusművész kapta. Endre Béla Mesterdíjban Gálhidy Péter szobrász-, míg a Galyasi Miklósról elnevezett nívódíjban Horváth Roland festőművész részesült. A Magyar Művészeti Akadémia díját Verebes György Munkácsy-díjas festőművész, az Emberi Erőforrások Minisztériumának elismerését Kotormán Norbert szobrászművész kapta.

Rajtuk kívül még Basa Anikó, Czene Márta, D. Prax Ágnes, Gallov Péter, Jakatics-Szabó Veronika, Király Gábor, Nagy Attila, Pataki Tibor, Szabó Klára Petra, Szotyory László, Takáts Márton, Tayler Patrick Nicholas és Végh Júlia alkotásait láthatja a fővárosi közönség az újbudai kiállítóhelyen.

 

Olvassa el ezt is!

Képzőművészeti Szimpózium Vásárhelyen

Képzőművészeti Szimpózium Vásárhelyen

Idén kevesebb résztvevővel kezdődödtt meg a 19. szimpózium, amely október 13-ig tart.
Vásárhelyi fekvőbeteget is meglopott

Vásárhelyi fekvőbeteget is meglopott

Sokat kapott az az ápoló, aki a betegek őrizetlenül hagyott értékeit lopkodta és több olyan beteget...

 

És ezt már olvasta?

Szünidőben is megfontoltan
Szünidőben is megfontoltan

A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság a Szegedi Vízirendészeti Rendőrőrssel tartott sajtótájékoztatón a szünidő veszélyeire hívta fel a figyelmet.

 

 
Időutazás Vásárhelyen a Múzeumok Éjszakáján
Időutazás Vásárhelyen a Múzeumok Éjszakáján A Múzeumok Éjszakájának hódmezővásárhelyi helyszínei 18 és 23 óra között várják a látogatókat, a rendezvény a tájházban éjfélkor ér véget.
 
Egymilliárdos különbséggel pályáztak
Egymilliárdos különbséggel pályáztak Nem akadályozza a tram train folyamatban lévő építését, hogy a Szeged Rendező pályaudvaron a járműjavító csarnok építési tendere eredménytelen volt.
 
Hódmezővásárhelyen is bemutatkoznak a Magyar Állami Operaház együttesei
Hódmezővásárhelyen is bemutatkoznak a Magyar Állami Operaház együttesei Igazi zenei csemegéket ígér az idei ősz a vásárhelyi zenekedvelők számára. Az Operaház korszerűsítése miatt a vidéki nagyvárosokban is bemutatkoznak.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2018.24.hét
Családi események Hódmezővásárhelyen 2018.24.hét "Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog..."
 
Háromszáz diák az Emlékpont időszaki kiállításán
Háromszáz diák az Emlékpont időszaki kiállításán Vásárhelyi középiskolás diákcsoportok ismerkedtek a helyi zsidóság első világháború előtti életével és a helyi zsidó férfiak frontszolgálatával. Képekkel.
 
Újabb ivartalanítási program indul Hódmezővásárhelyen
Újabb ivartalanítási program indul Hódmezővásárhelyen A Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesülete újabb ivartalanítási akciót szervez a városban. Csakúgy mint korábban, most is egy svájci alapítvány jóvoltából végezheti az akciót.