SportBronzérmes lett a vásárhelyi Sápi Ferenc

2014. április 13., vasárnap
 
Bronzérmes lett a vásárhelyi Sápi Ferenc

Ismét az egyetemi- főiskolai hallgatóké volt a főszerep április 11. és 13. között, akik sorozatban negyedszer utaztak Debrecenbe, hogy megmérettessék magukat a Magyar Egyetemi - Főiskolai Vívó Országos Bajnokságon (MEFOB), a Békessy Béla Vívócentrumban.

 

 

 

 

Az esemény fővédnökei Dr. Kamuti Jenő, a Magyar Vívó Szövetség tiszteletbeli elnöke és a Nemzetközi Fair-Play Bizottság elnöke, valamint Prof. Dr. Jávor András, a Debreceni Egyetem rektorhelyettese.

Összesen 75 nevezővel indult el az idei Vívó MEFOB. A hódmezővásárhelyi Csomorkány Sportegyesületet Sápi Ferenc képviselte, aki a budapesti Zsigmond Király Főiskola hallgatója. A verseny férfi tőr egyéni számában 24-en indultak.

 

Magyary Ágnes edző tájékoztatása szerint, Sápi Ferencnek nehezen kezdődött a verseny. A két selejtező csoportot 6 győzelemmel és 4 vereséggel zárta, így a direkt kieséses tábla tizedik helyére rangsorolták. A 8-as döntőbe jutásért a hazaiak rutinos vívóját Serra Györgyöt, 15-4-re győzte le. A 4-be jutásért már nehéz ellenfél következett, a Honvéd fiatal junior korú válogatott keret vívójával Laczkovics Dániellel kellett megküzdenie. Ennek megfelelően változatos asszóban, nagy küzdelemben 15-12-re győzött. A döntőbe jutásért a papíron sokkal erősebb Zalaba Péter következett, aki felnőtt válogatott kerettag. A papírforma sajnos érvényesült, Zalaba Péter 15-2-re győzött.

 

A tőr versenyekhez képest szokatlan módon a 3-ik helyért is vívni kellett. A nagyarányú vereség után kellett helytállnia a vásárhelyi kiválóságunknak. Ez sikerült is 15-12- re Balázs Péter ellen, így Sápi Ferenc rosszabb kezdés után egyre javuló vívással, küzdelmes asszók révén a vívó Egyetemi és Főiskolás Bajnokság bronzérmese lett.

 

Vívó Országos Egyetemi és Főiskolás Bajnokság férfi tőr egyéni végeredménye:

 

1.Zalaba Péter Budapesti Műszaki Egyetem

2. Yotam Ullmann Debreceni Egyetem

3. Sápi Ferenc Zsigmond Király Főiskola

4. Balázs Péter Budapesti Műszaki Egyetem

 

Olvassa el ezt is!

Választás 2014 - Csongrád 4. - Dr. Lázár János nyert

Választás 2014 - Csongrád 4. - Dr. Lázár János nyert

A Nemzeti Választási Iroda adatai szerint, a szavazatok 100 százalékos feldolgozottságnál. A politikus ezzel mandátumot szerzett.
Varázslat lett, emlék marad

Varázslat lett, emlék marad

A költészet napját egy rendkívüli, a Vásárhelyi Esték sorozat részeként megtartott eseménnyel ünnepelte a városi könyvtár. Képekkel!
Ennivaló receptjeink! - A szeszélyes április süteménye

Ennivaló receptjeink! - A szeszélyes április süteménye

Április első napja nagy meleget hozott, de még vissazatér a hűvös idő, vagyis a szeszélyességét bizonyító áprilishoz egy finom sütemény receptjével csatlakozunk.

12 mérkőzés 12 győzelem

12 mérkőzés 12 győzelem

Az Atomerőmű SE U23 elleni hazai bajnokival zárta az NB I/B Zöld csoportjának alapszakaszát a Vásárhelyi Kosársuli március 31-én este.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024 2024. 14. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit Átadták a XXXI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítói részére meghirdetett elismeréseket. A háromnapos rendezvényen 220 kiállító lesz.
 
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja

A vásárhelyi zsinagóga órája mind a mai napig azt az időpontot, 10 óra 10 percet mutatja, amikor 1944. június 16-án elhurcoltak a városból 737 zsidó polgárt.

 
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen A Mezőgazdasági Kar első ízben rendez Erasmus Week rendezvénysorozatot, melynek apropója a Wellman Oszkár Nemzetközi Tudományos Konferencia.
 
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül Már több, mint félszáz fellépő ismert az idei nyárzáró buli előadói közül. Ne feledjük: augusztus 28-31, Szegedi Partfürdő.
 
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt Egy idős hódmezővásárhelyi nőt beengedett a lakásába, mivel segített neki a táskái cipelésében.
 
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot A Veszprém remek csapatmunkával, demoralizáló triplákkal és szoros védekezéssel hasonló módon lerohanta a kezdés után a Vásárhelyi Kosársulit.