Kultúra, oktatásBetonba álmodott képzőművészet

2018. július 28., szombat
 
Betonba álmodott képzőművészet

Harmadik alkalommal jön össze Hódmezővásárhelyen egy csapat képzőművész, hogy általuk az első hallásra meglepő anyag, a beton művészi töltést kapjon.

 

 

Képünkön Pannonhalmi Zsuzsa és Mészáros Antal 2016-ban (Fotó: VH)

 

 

 

Az új anyag művészeti felhasználásának igazolására némi municióval szolgálhat Wartha Vince egykori kijelentése, a Beton Szimpózium mottója: „..amire az élet úgy rászorul, mint az ember a táplálékra, és ez a művészet... Három szín hazánk nemzeti zászlaján és három a szó, ami rajta ragyog: Tudomány, Művészet és Ipar!”    

 

 

2016 augusztusban a Nagy Sándor utcai Nemzetközi Kerámia Központban meghívottak és a sajtó képviselői előtt aláírt alapító okiratba foglalt kezdeményezés lényege, hogy minden évben, - a többi vásárhelyi szimpózium sorába integrálódva - hivatásos és amatőr alkotók betonba álmodják művészi elképzeléseiket.

Az első pillanatra meghökkentőnek, vagy különlegességnek tűnik, ám ne feledjük, ma is mennyiféle utcabútor, dísz, térplasztika van a környezetünkben, vagy például Vásárhelyen két játszótéren is terazzo betoncsúszda, ivókút van.

A CSOMIÉP KFT. vásárhelyi gyárában, - mint azt a Vásárhelyi Híreknek Mészáros Antal ügyvezető igazgató elmondta - nem a nagy gyártórendszerben, hanem egy laboratórium jellegű műhelyben alkothatnak a művészek. 2016-ban kezdődött első kísérleti szimpóziumon öten, egy évvel később már hatan dolgoztak 12 napig.

 

Idén Pannonhalmi Zsuzsa keramikusművész, a Kerámia Központ vezetője mellett idén már hét művész alkot július 30-től 12 napig:  Háber Szilvia Ferenczy - díjas keramikusművész, Kiszely Mária belsőépítész, Kerezsi Gyöngyi Ferenczy –díjas keramikusművész, Kovács Szabolcs Gergő üvegtervezőművész, Szvet Tamás szobrászművész, Barta Soma egyetemi hallgató

Az ünnepélyes megnyitó és a résztvevő művészek tervismertető bemutatója július 30-án, hétfőn 16 órakor lesz a Nagy Sándor utca 9. szám alatt.

 

A betonszimpóziummal kapcsolatban érdemes tudni, hogy az elkészült alkotásokból egy-egy a CSOMIÉP Gyűjteménybe kerül, valamint kiállításon is láthatja majd az érdeklődő. Sőt a cég által - az alapító okirat szerint - a zsűrizett alkotások kereskedelmi forgalomba hozatala is elképzelhető.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Változik Hódmezővásárhelyen a hulladékszállítás

Változik Hódmezővásárhelyen a...

Sajtótájékoztatót tartott Márki-Zay Péter polgármester és Kovács Pál, a...
Zenei tábor is, zenei fesztivál is

Zenei tábor is, zenei fesztivál is

Július 28-tól egy hétre a zene játsza a főszerepet Hódmezővásárhely kulturális...
 

És ezt már olvasta?

A Nagy Háború mindszenti áldozataira emlékeztek
A Nagy Háború mindszenti áldozataira emlékeztek Az I. Világháborúról adott ki kötetet a Csongrád Megyei Önkormányzat, amelyet a szerző mutatott be a mindszenti Keller Lajos Városi Könyvtárban. Képekkel.
 
Újabb sikeres rekonstrukció
Újabb sikeres rekonstrukció Befejeződött a csapadékvíz-elvezető rendszer felújítása Csúcs, Béketelep, Tabán és Kincses-telep városrészben. Összesen 13 kilométer csatorna készült
 
Egy helyszín két megemlékezés
Egy helyszín két megemlékezés

Az 1956-os forradalom és szabadságharc 62. évfordulóján, Hódmezővásárhelyen az ünnepi megemlékezés 23-án 9 óra 30 perckor a Kossuth téren zászlófelvonással kezdődik.

 
Videókkal vívtak történelemversenyt a középiskolások
Videókkal vívtak történelemversenyt a középiskolások A Nemzeti Emlékezet Hete részeként került sor a helyi középiskolások számára kiírt történelemversenyre, amelyre hat csapata jelentkezett. Eredményekkel és képekkel.
 
A vásárhelyi szakképzők is ott lesznek
A vásárhelyi szakképzők is ott lesznek Szegeden az IH Rendezvényközpontban illetve a Szent-Györgyi Albert Agórában tartanak pályaválasztási napokat.
 
A Szeretem Vásárhelyt Egyesület környezettudatos akciója
A Szeretem Vásárhelyt Egyesület környezettudatos akciója Szeretem Vásárhelyt Egyesület Hódmezővásárhelyen először szervezte meg használaton kívüli vagy rossz elektronikai eszközök gyűjtését.
 
Változik a vásárhelyi hajléktalanok élete is
Változik a vásárhelyi hajléktalanok élete is Életbe lépett a közterületen életvitelszerű lakhatást jogellenessé nyilvánító rendelkezés. Hódmezővásárhelyen bejárást tartottak helyi rendőrök és a Szociális Szolgáltató szakemberei.