Kultúra, oktatásBarcsay kiállítás a teljesség igényével

2015. május 12., kedd
 
Barcsay kiállítás a teljesség igényével

A vasárnap nyíló kiállításra időzítettek egy igen szép kivitelű albumot, amelyben 200 reprodukció található és bemutatja a Barcsay életmű legújabb kutatásait is.

 

 

 

 

Barcsay Jenő a 20. századi magyar művészet egyik legjelentősebb egyénisége. A május 17-én délben nyíló kiállítás rendhagyó abban a tekintetben is, hogy kiállításon ennyi művét korábban még soha nem mutatták be - mondta Almási István a május 12-én tartott sajtótájékoztatón.

A polgármester utalt arra is, hogy - mint a tavalyi Koszta kiállítás - ez a nagyszabású tárlat az ország minden részéből vonzza majd az érdeklődőket.

A kiállítás apropója, hogy a festőművész 115 esztendeje született és éppen idén hat évtizede kapta meg az Őszi Tárlat fődíját, a Tornyai-plakettet.

 

Fertőszögi Péter elmondta, a Barcsay tárlat a Tornyai múzeummal három éve létrejött együttműködés részeként 2012-ben Csernus Tibor, illetve 2014-ben Koszta József életművét bemutató korábbi kiállítások sorának folytatása. A Kovács Gábor Művészeti Alapítvány kuratóriumi elnöke és művészeti vezetője a sajtótájékoztatón kiemelte, hogy példaértékű az alapítvány és a Tornyai János Múzeum között a kapcsolat, ékes bizonyítéka annak, hogy igenis, vidéken is lehet országosan szenzációs kiállítást rendezni.

Fertőszögi Péter egyúttal bemutatta a kiállítás megnyitására időzített igen szép kivitelű albumot, amelyet, mint mondta, nemcsak a benne lévő 200 reprodukció teszi értékessé, hanem a hiánypótló kötet egyúttal a Barcsay életmű legújabb kutatásait is bemutatja.

 

A festőművész stílusperiódusainak széleskörű bemutatására is lehetőséget ad, mondta Szabó Noémi, a tárlat kurátora, aki mint mondta, az alapvetően konstruktivista alkotóként számon tartott művész, éppen ennek ellentmondó több olyan képe is látható majd, amelyek például a jellegzetes alföldi tematikát ábrázolják. Szabó Noémi azt is megjegyezte, az eddig még soha nem látott festmények mellett igazi kuriózumnak ígérkeznek azok az eredeti grafikák, amelyek Barcsay Jenő kiemelkedő művészetpedagógiai munkásságát idézik, hiszen a Művészeti anatómia című szakkönyvét számos nyelvre lefordították és sok országban tankönyvként használják még ma is.

 

A Vásárhelyi Hírek megkérdezte, a Barcsay kiállításra invitáláshoz milyen országos reklámkampányt tervez a múzeum? Nagy Imre múzeumigazgató elmondta, a tavalyi Koszta kiállítás országos megismertetése során bevált módszerekkel apellálnak most is. Mint mondta, például akkor a Dunántúl nyugati részéből is érkeztek szép számmal látogatók. Továbbá készült Barcsay Jenőről egy 60 perces dokumentumfilm, amelynek tévés bemutatása is erősíti az érdeklődést. 

 

A Kovács Gábor Művészeti Alapítvány, a szentendrei Ferenczy Múzeum, Barcsay Jenő Gyűjteménye és a Tornyai János Múzeum közös kiállítása május 17-én, vasárnap délben nyílik.

 

Tudjon meg még többet a kiállításról, a különlegességeiről:

 

Kiállítás-kuriózum Vásárhelyen

 

Kiállítás-szenzáció lesz a kétoldalas festmény

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Sárgulási felvonulás Hódmezővásárhelyen

Sárgulási felvonulás Hódmezővásárhelyen

Délelőtt 10 órától a Mezőgazdasági Karon ballagással kezdődik a búcsúztató, majd a sok évtizedes hagyomány szerint, délután 3- tól indul a Sárgulási fogatos felvonulás
A magyar felnőttek 65 százaléka túlsúlyos vagy elhízott

A magyar felnőttek 65 százaléka túlsúlyos vagy elhízott

A 2014-es felmérés szerint egy átlagos felnőtt magyar nőnek 91, egy férfinak 98 centiméter volt a haskörfogata. Ehhez 65 év felett a nőknél plusz 7 centiméter, a férfiaknál 4 centiméter adódik.
Stars Of Hope siker az országos döntőben

Stars Of Hope siker az országos döntőben

Április 6-án Budapesten, az Erzsébet Ligeti Színházban rendezték meg a XXXIII. Országos Ifjúsági és Felnőtt Táncművészeti Fesztivál döntőjét.
A 26. szimpózium beszámoló kiállítása

A 26. szimpózium beszámoló kiállítása

Évezredek művészeti öröksége találkozik a legmodernebb ipari technológiákkal. A Vásárhelyi Kerámiaszimpózium alkotásaiból nyílik kiállítás az Alföldi Galériában
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024 2024. 14. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit Átadták a XXXI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítói részére meghirdetett elismeréseket. A háromnapos rendezvényen 220 kiállító lesz.
 
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja

A vásárhelyi zsinagóga órája mind a mai napig azt az időpontot, 10 óra 10 percet mutatja, amikor 1944. június 16-án elhurcoltak a városból 737 zsidó polgárt.

 
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen A Mezőgazdasági Kar első ízben rendez Erasmus Week rendezvénysorozatot, melynek apropója a Wellman Oszkár Nemzetközi Tudományos Konferencia.
 
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül Már több, mint félszáz fellépő ismert az idei nyárzáró buli előadói közül. Ne feledjük: augusztus 28-31, Szegedi Partfürdő.
 
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt Egy idős hódmezővásárhelyi nőt beengedett a lakásába, mivel segített neki a táskái cipelésében.
 
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot A Veszprém remek csapatmunkával, demoralizáló triplákkal és szoros védekezéssel hasonló módon lerohanta a kezdés után a Vásárhelyi Kosársulit.