KözéletBalassi-mise lesz Vásárhelyen

2015. január 24., szombat
 
Balassi-mise lesz Vásárhelyen

2013-ban Bécsben a Stephansdom-ban, tavaly Gyulán, idén pedig Hódmezővásárhelyen, a Szentháromság templomban tartják a Balassi-misét.

 

(A képen a két megáldott szablya 2013-ban)

 

 

A hétfői istentiszteleten Kiss-Rigó László a Szeged-Csanádi Egyházmegye püspöke áldja meg azt a két szablyát, amelyet irodalmi díjként adnak át Bálint napján

 

Az ünnepségen a Misztrál együttes és a hódmezővásárhelyi Fandante Kamarakórus lép fel.

Az irodalmi díjjal 1997 óta a magyar líra élvonalába tartozó, európai szellemiségű költőket, valamint a magyar költeményeket – köztük Balassi verseit – idegen nyelvre átültető külföldi irodalmárokat tünteti ki.

A középkori mintára formázott végvári szablyákat Fazekas József bonyhádi kardkovács, a díjjal járó okleveleket pedig Vincze László szentendrei nyomdász készíti. 2002 óta a Herendi Porcelánmanufaktúra egy-egy Balassi-szoborral is megajándékozza a költőket.

Az irodalmi elismeréseket hagyományosan február 14-én, Bálint napján adják át a budai Gellért szálló gobelintermében.

 

Olvassa el ezt is!

Ötletek két hektárra hangszerelve

Ötletek két hektárra hangszerelve

Ötletelésre kéri Vásárhely lakosságát az Önkormányzat. Most, hogy a Kossuth egykori épületét elbontják, felmerült a kérdés, mi legyen a közel kéthektáros területen.
Öt éve hunyt el Samu Katalin szobrászművész

Öt éve hunyt el Samu Katalin szobrászművész

2011. január 21-én egy nappal a Magyar Kultúra Napjának Ünnepe előtt,életének 76. évében hunyt el a Pro Urbe díjas szobrászművész.
Tizedik Kosársuli győzelem

Tizedik Kosársuli győzelem

Régi idők hangulatát idézte a Hódtói Sportcsarnokban a Vásárhelyi Kosársuli. A zsúfolásig telt lelátók előtt remek játékkal legyőzte a Veszprémet.
Idén két újabb név került a dicsőség falra

Idén két újabb név került a dicsőség falra

A sokéves hagyományt folytatva idén Czuprák László Ákos  és Enyedi Sándor neve került fel a Hódtói Sportcsarnok dicsőségfalára.
 

És ezt már olvasta?

A Föld kis vásárhelyi bajnokai
A Föld kis vásárhelyi bajnokai Az EON által a 'Föld bajnokai' címmel hirdetett pályázat egyik győztese a Hódmezővásárhely Egyesített Óvoda Oldalkosár utcai Tagintézménye.
 
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen A 3 napos döntőt Dél Alföld egyik legjelentősebb agrárképző intézménye, a Gregus Máté Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskola rendezi.
 
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával A személyes visszaemlékezések feltárására és megőrzésére indul kezdeményezés Hódmezővásárhelyen az oral-history, az elbeszélt történelem módszerével
 
A húsvéti nagyhét közepén járunk
A húsvéti nagyhét közepén járunk 400-ban ünnepi menetben vonultak a hívek pálmaágakat lengetve az Olajfák hegyéről Jeruzsálembe. Március 24-én, a Virágvasárnappal kezdődött a nagyhét.
 
Kampánystart
Kampánystart Bejelentette indulását a Helyi önkormányzati választásokon Kovács Pál. Programját 73 pontban foglalja össze.
 
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok Mogyoród adott otthont a 2024-es Diákbajnokságnak, amelyen  27 egyesület 340 versenyzővel vett részt.
 
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj Itt a húsvét, és itt a sonkaszezon is. Most megmutatjuk a legfontosabb vásárlási tudnivalókat. Öt perces olvasást megér, hogy nyugodt, "jóízű" legyen a Húsvét!