Kék hírekAz utolsó pillanatban találtak rá a vásárhelyi nénire

2012. június 13., szerda
 
Az utolsó pillanatban találtak rá a vásárhelyi nénire

Vásárhelyi Hírek érdeklődésére az Erzsébet Kórháztól szerdán délben kapott tájékoztatás szerint, még mindig nem volt kihallgatható állapotban az az idős néni, akit a rendőrök és a polgárőrök a Kincses temető egyik kevésbé forgalmas helyén kedden este, az utolsó pillanatban találtak meg.

 

Fotók: VH

 

 

A Bánfi utcában lakó néni eltűnését, dédunokája jelentette be kedden délután a rendőrségen. Az utolsó rendelkezésre álló információ szerint, vasárnap a Kincses temetőbe indult.

Szabó Zsolt a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság Közrendvédelmi Osztályának századosa, a bejelentést követően járőröket küldött a temetőnek abba a részébe, amelyet feltételezések szerint a 86 éves néni felkeresett. Mint azt a Vásárhelyi Híreknek a százados elmondta, az eredménytelen kutatás után úgy döntött, szervezett formában folytatják a keresést, mert az esős idő és a közeledő naplemente csökkentette volna az esélyeiket. 12 rendőr, valamint 5 polgárőr bevonásával csatárláncot alkotva, szisztematikusan átfésülték a Kincses temetőt. A kutatást alig háromnegyed óra múlva siker koronázta, mert a lánc legszélén haladó Tóth János polgárőr (a képeinken is látható) kukoricással határolt, forgalomból kieső részen, egy sírhelynél a földön fekve megtalálta az eszméleténél lévő, de igen legyengült nénit. A kiérkezett mentők kiszáradással, sokkos állapotban, az azonnal szükséges ellátást követően az Erzsébet Kórházba szállították.

Mint megtudtuk, a bottal járó 86 Margitka néni közel másfél napig fekhetett azon a helyen, amire az is utal, hogy a kórházban 27 kullancsot távolítottak el a testéből.

 

 

Szakértőt megkérdezve, a Vásárhelyi Híreknek elmondta, ez az eset is bizonyítja, hogy még mindig nem figyelünk eléggé az idős emberekre. Tudomásul kell venni, hogy a jó egészségnek örvendő idősek is kerülhetnek egyik pillanatról a másikra olyan helyzetbe, amikor szükség lenne a segítségre, ami adott esetben egy egyszerű, olcsó mobiltelefonnal ma már megoldható, és amely végső soron a keresést is megkönnyítheti.           

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024

2024. 15. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
Lelkes amatőrök, profi cuccok

Lelkes amatőrök, profi cuccok

Április 27-én délelőtt a Hódmezővásárhelyi Rádió Klub börzét rendezett, amelyre több, mint 100 kiállító érkezett az ország több pontjáról.
Majális 2024

Majális 2024

Kétnapos program a Népkertben. Városkártyával egy alkalommal ingyen sör/virsli a felnőtteknek, ingyen vattacukor és ugrálóvár a gyerekeknek.Részletes pr ogram.
Deja Vu Fesztivál 2024 - Alakul a fellépők névsora

Deja Vu Fesztivál 2024 - Alakul a fellépők névsora

Június 6-7-8-án, Szegeden az Újszegedi Partfürdőre ismét érkezik az ország legnagyobb időutazása, a Deja Vu Fesztivál
 

És ezt már olvasta?

Sztárparádé a Deja Vu Fesztiválon
Sztárparádé a Deja Vu Fesztiválon Egy hónap múlva, június 6-án  elstartol a Deja Vu Fesztivál. Három napon át egymást váltják majd a színpadokon a 90-es és 2000-es évek sztárjai.
 
Már csak egy meccs van az 5. helyért
Már csak egy meccs van az 5. helyért Az NB I/B Zöld csoportjának 5. helyéért Győr ellen játszotta utolsó hazai mérkőzését a 2023/24-es szezonban a Vásárhelyi Kosársuli.
 
Elkezdődtek az idei érettségik
Elkezdődtek az idei érettségik A következő hetekben, május 3. és július 3. között 1161 helyszínen várhatóan több mint 112 700-an érettségiznek.
 
Rollerezés Vásárhelyen is
Rollerezés Vásárhelyen is Vásárhelyen is bérelhetők a Lime rollerek. 250 járművel, legalább 60 parkolóhellyel indult a szolgáltatás Hódmezővásárhelyen.
 
Megkezdődtek a 31. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok
Megkezdődtek a 31. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok Az állattenyésztő szakma számára ma már európai hírű a kiállításra a hazai és külföldi kiállítók 50 ezer érdeklődőre számítanak idén is.
 
Tömeg, jó hangulat - igazi majális fíling
Tömeg, jó hangulat - igazi majális fíling A cikk címét az április 30-án délután, este kilátogatóktól idéztük. A régi időket idézte a vásárhelyi önkormányzat által szervezett Népkert majálisa. Képekkel.
 
Már nincs messze az 5. hely
Már nincs messze az 5. hely A kérdés az volt a Hódtói Sportcsarnokban, hogy ki játszhat majd az 5. helyért az NB I/B Zöld csoportjában.