Kultúra, oktatásAz SZTE a legnépszerűbb vidéken

2015. július 24., péntek
 
Az SZTE a legnépszerűbb vidéken

Első körben 6140 elsőéves kezdheti meg felsőfokú tanulmányait 2015 szeptemberétől a Szegedi Tudományegyetemen (SZTE), így az SZTE továbbra is a legnépszerűbb vidéki felsőoktatási intézmény - derül ki a Felvi.hu felvételi statisztikáiból.

 

 

 


A gólyák száma annak ellenére is minimálisan nőtt a múlt évhez képest a Szegedi Tudományegyetemen, hogy a hazai felsőoktatási intézményekbe jelentkezők száma országosan csökkent. 2015-ben 6140 elsős – a tavalyinál 39-cel több – kezdheti meg tanulmányait. 2014-hez képest nőtt, 5048-ról 5105-re az állami ösztöndíjasok száma, míg önköltséges képzésre 1035 hallgató vállalkozik a tavalyi 1053-hoz képest.

Alapképzésen, nappali munkarendben 2982, levelezőn 635, távoktatáson 49 hallgató kezdheti meg tanulmányait ősszel. Osztatlan, nappali munkarendű képzésen 771, levelezőn pedig 85 elsőéves tanul majd az SZTE-n. Felsőfokú szakképzésre, nappali tagozatra 492, levelezőre 43 diákot vettek föl, mesterképzésen 1083-an folytatják majd tanulmányaikat.

„A jelentkezők és a felvettek száma alapján is az ország második és egyben a vidék legnépszerűbb felsőoktatási intézménye az SZTE” – fejezte ki örömét dr. Szabó Gábor. Az SZTE rektora elmondta: idén 14967 fiatal jelentkezett a szegedi egyetemre. Közülük 8056 fiatal elsőszámú továbbtanulási helyként Szegedet jelölte meg.

„Az osztatlan tanár szak iránt nőtt az érdeklődés” – irányította a figyelmet az egyik népszerű szakra dr. Karsai Krisztina. Az SZTE oktatási rektorhelyettese szerint a szegedi orvosképzés színvonalasságát jelzi, hogy a bejutási küszöb a vidéki képzőhelyek közül idén itt a legmagasabb: 413 pont - szemben a debreceni 409-es, vagy a pécsi 403-as határral. A slágerszakok – a három informatika alapszak és az általános orvos – említése mellett aláhúzta: „Fontos tény, hogy Szegeden is indul duális képzés: a 63 gépészmérnök szakos hallgató közül várhatóan minden tizedik nyer felvételt erre a képzési formára, mivel a hallgató csak akkor kezdheti meg tanulmányait, ha az általa választott vállalati partner is felveszi.”

Az SZTE több mint 120 meghirdetett szakpárja közül a legnépszerűbb a magyar-történelem szakpár, és sokan választották a földrajz-történelem, illetve a biológia-kémia párosítást is – tudatta a rektorhelyettes.

„Pótfelvételi lehetőséget az SZTE szinte valamennyi szakán kínál. A pótfelvételi eljárás során több mint 200 szakjára további 500-600 gólyát vár a Szegedi Tudományegyetem – hangsúlyozta dr. Karsai Krisztina. A pótfelvételi helyeket július 26-án teszik közzé, augusztus 10-ig lehet jelentkezni. A rektorhelyettes hozzátette: a Szegedi Tudományegyetem felvételi átlagpontszáma az alapképzésben 370.

 

Olvassa el ezt is!

A nándorfehérvári diadal emléknapja

A nándorfehérvári diadal emléknapja

A nándorfehérvári diadal emléknapján ünnepséget tartottak az MH 5. Bocskai István Lövészdandár hódmezővásárhelyi helyőrségében. Képekkel!
Egy Földhöz hasonló bolygót találtak

Egy Földhöz hasonló bolygót találtak

Szenzációs, ijesztő, és egyben inspiráló! Egy Földhöz hasonló bolygót fedezett fel a Naprendszeren kívül az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) Kepler űrteleszkópja.
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen

A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen

A 3 napos döntőt Dél Alföld egyik legjelentősebb agrárképző intézménye, a Gregus Máté Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskola rendezi.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024

2024. 14. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 

És ezt már olvasta?

Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit Átadták a XXXI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítói részére meghirdetett elismeréseket. A háromnapos rendezvényen 220 kiállító lesz.
 
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja

A vásárhelyi zsinagóga órája mind a mai napig azt az időpontot, 10 óra 10 percet mutatja, amikor 1944. június 16-án elhurcoltak a városból 737 zsidó polgárt.

 
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen A Mezőgazdasági Kar első ízben rendez Erasmus Week rendezvénysorozatot, melynek apropója a Wellman Oszkár Nemzetközi Tudományos Konferencia.
 
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül Már több, mint félszáz fellépő ismert az idei nyárzáró buli előadói közül. Ne feledjük: augusztus 28-31, Szegedi Partfürdő.
 
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt Egy idős hódmezővásárhelyi nőt beengedett a lakásába, mivel segített neki a táskái cipelésében.
 
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot A Veszprém remek csapatmunkával, demoralizáló triplákkal és szoros védekezéssel hasonló módon lerohanta a kezdés után a Vásárhelyi Kosársulit.
 
Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik
Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik Sokan a krémektől várják a csodát, pedig a bőr mégiscsak belülről épül: sejtjei a véráramon keresztül kapják a szükséges anyagokat, tehát szoros kapcsolatban van a vér- és nyirokkeringéssel, a belső szervekkel, az idegrendszerrel.