SportAz ötötdik forduló után is veretlenül

2014. november 16., vasárnap
 
Az ötötdik forduló után is veretlenül

A vártnál könnyebben nyert a Vásárhelyi Kosársuli a Budapesti Honvéd ellen. Vas Péter harmadik negyedben mutatott briliáns játéka döntötte el a győzelem sorsát.

 

Fotó: Damó Adrienn

 

 

A kék-sárgák 5 forduló után veretlenül vezetnek a bajnokságban. Szerdán a Baja érkezik a Hódtói Sportcsarnokba.

Megzavarta a Kosársulit a vendégek rafinált védekezése, akik közül négyen területet védtek, Szollár viszont Vejinovicsot fogta egész pályán, 7 perc után el is mentek 8-16-ra. Ekkor időt kért dr. Elek András, és valamelyest sikerült lassítani Kwame-ék gyors játékát. Varga és Nyilas kosarával sikerült közelebb lopózni, majd Vas zsákolása után már csak 1-re olvadt a hátrány.

Továbbra sem ment a támadás a Vásárhelynek, de a piros mezesek sem muzsikáltak túl jól, 13 perc játék után csak 19-22 állt az eredményjelzőn. Mócsai és az első NBI-es kosarait szerző Genal kosaraival sikerült fordítani. Ezután Vas és Rostás Imre vitte hátán a csapatot, ekkor a védekezés sem ment rosszul, így 35-28-nál vonultak nagyszünetre a gárdák.

 

Mintegy háromnegyed órás csúszással kezdődött a második félidő, mivel meg kellett javítani a félidei akrobatikus kosárlabda bemutatón leszakadt gyűrűtartó vasat. A közjáték a kék-sárgáknak hozott szerencsét, Vas Péter rögtön egy triplával kezdte a pontgyártást, aki nagy show-t vágott le: újabb három hármast vágott be, összesen 16 pontot szerzett ebben a periódusban. A budapestiek alig tudtak betalálni, ráadásul egyre idegesebben kosaraztak, a Vásárhely viszont tovább pörgött(majdnem annyi pontot dobtak 10 perc alatt, mint az első félidőben), a végjátékra már nem sok kérdés maradt.(69-36)

 

A zárójátékrészben nem történt meglepetés. A harmadik negyed utolsó másodpercében trojkát vágó Czibere Zoltán, a fiatal Rostás Gábor, valamint Gruda villogott. A sokat reklamáló Honvéd továbbra sem tudott megújulni, így nem forgott kockán a győzelem sorsa. A Vásárhelyi Kosársuli magabiztos, 91-53-as sikerével öt forduló után veretlenül áll a tabella első helyén.

 

Vásárhelyi Kosársuli SE – Budapesti Honvéd 91-53 (17-18,18-10,33-8, 23-17)


NBI B csoport V. forduló, Hódmezővásárhely Hódtói Sportcsarnok, 400 néző.
Vezette: Varga Z., Borgula Gy. és Papy Zsolt.

Vásárhelyi Kosársuli: Vejinovics -, ROSTÁS I. 10, VAS 24/12, Varga 10, Gruda 8.
Csere: GENAL 10, Nyilas 4, Kelemen 5/3, Czibere 11/3, Rostás G. 4, Kukla 3, Mócsai 2.
Edző: dr. Elek András és Utasi Gábor

 

Dr. Elek András: A hosszú, félidei kényszerszünetből sokkal jobban jöttünk ki.

 

Legközelebb november 19-én szerdán, 18 órakor lesz kosármeccs a Hódtói Sportcsarnokban. Akkor a Baját fogadják Hepp Kupa mérkőzésen Varga Dánielék.

 
 
Forrás: Vásárhelyi Kosársuli
 

Olvassa el ezt is!

Dr. Szabó Pál lett a Jobbik képviselője

Dr. Szabó Pál lett a Jobbik képviselője

A hódmezővásárhelyi képviselőtestület ma délutáni rendes ülésén letette az esküt Dr. Szabó Pál, a Jobbik új delegáltja, miután Kendi Imre visszalépett.
Szabó Tamás bronzérmes lett az OB-n

Szabó Tamás bronzérmes lett az OB-n

November 6-8. között volt Százhalombattán az Országos Rövidpályás Úszóbajnokság, amelyen a Hód Úszó SE nyolc versenyzővel vett részt.
Ifjú látogatók a vásárhelyi laktanyában

Ifjú látogatók a vásárhelyi laktanyában

A kadétok nem csak a harcjárműveket nézhették meg, hanem bepillantást nyerhettek a vásárhelyi kadétok életébe, a hétköznapjaikba.
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj

A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj

Itt a húsvét, és itt a sonkaszezon is. Most megmutatjuk a legfontosabb vásárlási tudnivalókat. Öt perces olvasást megér, hogy nyugodt, "jóízű" legyen a Húsvét!
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024 2024. 14. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit Átadták a XXXI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítói részére meghirdetett elismeréseket. A háromnapos rendezvényen 220 kiállító lesz.
 
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja

A vásárhelyi zsinagóga órája mind a mai napig azt az időpontot, 10 óra 10 percet mutatja, amikor 1944. június 16-án elhurcoltak a városból 737 zsidó polgárt.

 
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen A Mezőgazdasági Kar első ízben rendez Erasmus Week rendezvénysorozatot, melynek apropója a Wellman Oszkár Nemzetközi Tudományos Konferencia.
 
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül Már több, mint félszáz fellépő ismert az idei nyárzáró buli előadói közül. Ne feledjük: augusztus 28-31, Szegedi Partfürdő.
 
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt Egy idős hódmezővásárhelyi nőt beengedett a lakásába, mivel segített neki a táskái cipelésében.
 
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot A Veszprém remek csapatmunkával, demoralizáló triplákkal és szoros védekezéssel hasonló módon lerohanta a kezdés után a Vásárhelyi Kosársulit.