KözéletAz EVP modellt mintaként használják

2018. február 2., péntek
 
Az EVP modellt mintaként használják

Tízéves a helyi önkormányzat által indított népegészségügyi kezdeményezés, az Egészséges Vásárhely Program (EVP), az évforduló alkalmából szűrőnapot és konferenciát rendeztek.

 

 

 

 

 

 

Hegedűs Zoltán alpolgármester a programról tartott csütörtöki sajtótájékoztatón elmondta, egy 2015-ös felmérés szerint a gazdaságfejlesztés után a helybeliek az egészségügyet, az egészségvédelmet tartják a második legfontosabb területnek.

 

Hódmezővásárhelyen az elmúlt években komoly fejlesztések valósultak meg a kórházban, új járóbeteg szakrendelő épült, és az önkormányzat döntött az összes orvosi rendelő felújításáról is - közölte a politikus.

Az országban elsőként Hódmezővásárhelyen indult komplex népegészségügyi program, az itt kidolgozott modellt pedig már több hazai településen és a határon túl is mintaként használják - tudatta az alpolgármester. Hozzátette: az önkormányzat elkötelezett a kezdeményezés folytatása mellett.

 

Gyurisné Pethő Zsuzsanna, az EVP programigazgatója elmondta, az elmúlt tíz évben szervezett 370 rendezvényen legalább 40 ezer emberrel találkoztak munkatársai.

Az elmúlt években a programot kiterjesztették a hódmezővásárhelyi járásra, majd a kórház-integrációt követően a makói kistérségre is. Az EVP két prevenciós rendelőt működtet - Hódmezővásárhelyen és Makón -, a program munkatársai pedig 21 településen vannak jelen napi szinten.

A tevékenység alapja az életmód-tanácsadás, melyhez szűrőprogramok, szemléletformáló és tömegsport rendezvények kapcsolódnak - tudatta a szakember.

A kezdeményezésnek köszönhetően az érintett korosztály női között az emlőszűrésen való részvétel arányát sikerült 47-ről 67 százalékra emelni. A vastagbélrák-szűrésekkel 2500 pácienst értek el, az anyajegyszűréseken 1600 iskolás korú gyermeket vizsgáltak meg, és több mint háromezer 40 év feletti férfi ment el prosztata-szűrésre. Rendszeresen több ezren vesznek részt az EVP heti 22 órában megszervezett mozgásprogramjain - sorolta Gyurisné Pethő Zsuzsanna.

 

Kallai Árpád, a Csongrád Megyei Egészségügyi Ellátóközpont Hódmezővásárhely-Makó főigazgatója közölte, február 17-én szűrőnapot tartanak a kórház új szakrendelőjében, március végén országos szakmai konferenciát szerveznek, április 12-én, a kezdeményezés indulásának évfordulóján bemutatják az EVP megújult szűrőbuszát.

 

Olvassa el ezt is!

Kincsek a Hód-tó mélyéről

Kincsek a Hód-tó mélyéről

'Múzeumi Szombat' elnevezéssel egy hosszabb sorozat nyitányaként tematikus tárlatvezetéssel ajánl kellemes időtöltést a Tornyai János Múzeum.
Összeütközött két autó a mártélyi úton

Összeütközött két autó a mártélyi úton

Három sérültje van a ma reggel valamivel 7 óra előtt történt balesetnek. Két személygépkocsi karambolozott.
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj

A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj

Itt a húsvét, és itt a sonkaszezon is. Most megmutatjuk a legfontosabb vásárlási tudnivalókat. Öt perces olvasást megér, hogy nyugodt, "jóízű" legyen a Húsvét!
Elődeink nyomában - az agrárszakoktatás története

Elődeink nyomában - az agrárszakoktatás története

Nagy feladat hárul a Hódmezővásárhelyi Levéltárra az agrárszakoktatás feldolgozásában. Képekkel.
 

És ezt már olvasta?

A Föld kis vásárhelyi bajnokai
A Föld kis vásárhelyi bajnokai Az EON által a 'Föld bajnokai' címmel hirdetett pályázat egyik győztese a Hódmezővásárhely Egyesített Óvoda Oldalkosár utcai Tagintézménye.
 
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen A 3 napos döntőt Dél Alföld egyik legjelentősebb agrárképző intézménye, a Gregus Máté Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskola rendezi.
 
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával A személyes visszaemlékezések feltárására és megőrzésére indul kezdeményezés Hódmezővásárhelyen az oral-history, az elbeszélt történelem módszerével
 
A húsvéti nagyhét közepén járunk
A húsvéti nagyhét közepén járunk 400-ban ünnepi menetben vonultak a hívek pálmaágakat lengetve az Olajfák hegyéről Jeruzsálembe. Március 24-én, a Virágvasárnappal kezdődött a nagyhét.
 
Kampánystart
Kampánystart Bejelentette indulását a Helyi önkormányzati választásokon Kovács Pál. Programját 73 pontban foglalja össze.
 
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok Mogyoród adott otthont a 2024-es Diákbajnokságnak, amelyen  27 egyesület 340 versenyzővel vett részt.
 
Mestervizsga vásárhelyi résztvevővel
Mestervizsga vásárhelyi résztvevővel Budapesten rendezte meg a Magyar ITF Taekwon-do Szövetség a Központi Edzőteremben, az idei mestervizsgákat.