KözéletAz Evangélikus Egyház elnök-püspöke húsvétvasárnapi igehirdetése

2017. április 16., vasárnap
 
Az Evangélikus Egyház elnök-püspöke húsvétvasárnapi igehirdetése

Az ünnep lényege, hogy valami történt és ma is történhet értünk, velünk, bennünk - mondta Gáncs Péter, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke húsvétvasárnap, a budapesti Deák téri evangélikus templomban tartott istentiszteleten.

 

 


Gáncs Péter igehirdetésében kiemelte: ahhoz, hogy valóban történjen bennünk valami, hogy valóban megváltozzon az életünk, kevés a feltámadás jó híre, ahhoz személyes találkozásra van szükségünk a föltámadottal.

A változás nem megy "magunktól". "Mi nem értjük, nem tudunk mit kezdeni a feltámadás tényével, a feltámadt Krisztus azonban tud mit kezdeni a mi életünkkel, ha valóban találkozunk vele" - fogalmazott az evangélikus elnök-püspök.

Gáncs Péter felidézte: míg nagypénteken, a kereszt tövében sok minden történik emberekkel, egy lator előtt megnyílik a mennybe vezető út, egy római százados pedig hitet tesz Jézus mellett, addig húsvét hajnalán látszólag semmi sem történik. 

Igaz, a kő elmozdul a sír elől, de az ezt felfedező asszonyok reszketnek és elfutnak, a tanítványok sem hisznek nekik, asszonyi fecsegésnek tartják beszámolójukat, az őrök pánikba esnek és rohannak Jézus gyilkosaihoz, akik "lejárató kommunikációs kampányt" kezdenek, amely szerint nem történt más, csak sírrablás.

Úgy tűnik tehát, hogy semmi igazán fontos nem történik. "Látszólag csak a kő mozdul, az emberi szívek maradnak kőkemények", továbbra is dolgozik bennük az Istennel szembeni totális bizalmatlanság kovásza, amely belülről erjeszt, és "szembefordít minket Istennel és a másik emberrel" - mondta.

Ez a bizalmatlanság uralja ma is sok ember gondolatait, mondta, idézve egy svéd evangélikus imakönyv húsvéti könyörgését: "Uram, életemben oly kevés látszik húsvéti győzelmedből, pedig én is erős akarok lenni, nem gyönge, égő, nem langymeleg, de épphogy tudok hinni föltámadásodban, de csak úgy, mint valami távoli halvány, félig igaz eseményben. Hogyan hihessek hát még abban is, hogy Te bennem élsz?". Segélykiáltás ez az ima, melyben megfogalmazódik a vágy, hogy olyan jó lenne végre másként, tisztán ünnepelni és élni. Ehhez azonban "hagynunk kell, hogy a mennyei kenyér és benne az, aki az örök életre táplál, megtisztítson minket" az Istennel szembeni bizalmatlanság belülről bomlasztó kovászától - tette hozzá Gáncs Péter.

 
 
VH-MTI
 

Olvassa el ezt is!

A Református Egyház elnökének húsvétvasárnapi igehirdetése

A Református Egyház elnökének...

Húsvétkor nemcsak egy szép napot ünnepelünk, hanem azt, hogy megnyílik az örökkévalóság.
Kóstolgató avagy csörte felsőfokon

Kóstolgató avagy csörte felsőfokon

A Szegedi Tudományegyetem mind a 12 kara aláírt. Tüntetés Szegeden, Vásárhelyen - Lázár...

 

Szóljon hozzá Ön is!

És ezt már olvasta?

Aggodalomra nincs ok
Aggodalomra nincs ok Több ezer vásárhelyit érint a Centrum-Kábel megszűnése. A céget a UPC vette meg, amely igen kedvező ajánlattal él, sőt 2 hónapig fizetni sem kell.
 
Kirúgták a Délmagyarország sajtószakmai vezetőit
Kirúgták a Délmagyarország sajtószakmai vezetőit A Délmagyarországnál szerda délelőtt egy értekezleten bejelentették, hogy távoznia kell a lap főszerkesztőjének és az helyettesének is.
 
Miklós Péter tablókiállítása Szegeden
Miklós Péter tablókiállítása Szegeden A hódmezővásárhelyi Emlékpont intézményvezetőjének 1956-os témájú kiállításán új könyvét is bemutatta. 
 
Ismét ledől az Iván szobor
Ismét ledől az Iván szobor Idén nem lesz koszorúzás, hanem azt szeretnék, ha egy-egy szál virággal emlékezik a város az 56-os áldozatokra. Fáklyás felvonulás, fényfestés.
 
A Hód Kupa Úszóverseny utóélete
A Hód Kupa Úszóverseny utóélete Shane Tusup a saját facebook oldalán méltatta a hódmezővásárhelyi rendezvényt, illetve leírta benyomásait. Az oldalnak közel 50 ezer követője van.
 
Történelemverseny az Emlékpontban
Történelemverseny az Emlékpontban Tavaly 60 diák, idén négy csapat 14 diák nevezett be a hódmezővásárhelyi Emlékpont 1956-os történelemversenyére. Képekkel!
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2017.41.hét
Családi események Hódmezővásárhelyen 2017.41.hét "Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog..."