SportAz Európa-bajnokságra készülve

2019. szeptember 24., kedd
 
Az Európa-bajnokságra készülve

Küzdelmes, de érmes helyezéseket eredményező hétvégéje volt a Hódmezővásárhelyi ITF Taekwon-do Klub versenyzőjének és vezetőedzőjének. 

 

 

 

 

 

 

 

 

A harcművészek, a budapesti Sasok SE és Zen Power Taekwon-do Klub által, szeptember 21-22-én rendezett nemzetközi ITF Taekwon-do versenyen a VIII. MightyFist Eagles Cup-on léptek küzdőtérre, a monori Városi Sportcsarnokban.

A versenyre 9 ország több mint 400 sportolója nevezett. A szomszédos országok mellett, Norvégiából, Franciaországból és Tadzsikisztánból is érkeztek sportolók.

Hasonlóan a 2018-ban rendezett versenyhez, idén is gyermek, kadet, junior és senior kategóriákban lehetett benevezni.

 

Az erős mezőnyben a Hódmezővásárhelyi ITF Taekwon-do Klub vezetőedzője, az Algyői Sportkör színeiben induló Zsarkó Dániel Péter, felnőtt férfi -78 kategóriában, 6 győztes mérkőzés után, a dobogó legfelső fokára állhatott fel.

 

A Boxing Gym Hódmezővásárhely kimagaslóan eredményes ökölvívója, az ITF Taekwon-do Klub fiatal versenyzője, Kovács Laura Fanni az ifjúsági lány -50 kg-os súlycsoportjában, a végsőkig kiélezett, döntő mérkőzésen maradt alul ukrán ellenfelével szemben és szerezte meg az ezüstérmet.

Felkészítők: Máté Zoltán, Lőkös Zoltán, Stricz Richárd.

 

A verseny kiváló felkészülési állomás volt, a közelgő ITF Taekwon-do Európa-bajnokságra, amit Bosznia-Hercegovinában, Szarajevóban rendeznek október 10. és 13-a között.


 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Kutatók éjszakája a Mezőgazdasági Karon

Kutatók éjszakája a Mezőgazdasági Karon

Minden eddiginél több oktató, kutató és hallgató várja minden eddiginél több programmal az érdeklődőket Szegeden és Hódmezővásárhelyen. Az MGK részletes programja.
Vásárhely ifjú sportcsillagának újabb érmes helyezései

Vásárhely ifjú sportcsillagának újabb érmes helyezései

Egy hétvégén két országos bajnokságon, tőrözésben és négypróbában két dobogós helyezést ért el Papp Jázmin.
Szívvel-lélekkel harcoltak minden labdáért és pontért

Szívvel-lélekkel harcoltak minden labdáért és pontért

Hihetetlen fordítással nyert a közvetlen rivális Nagykőrös otthonában szombat este a Vásárhelyi Kosársuli.
Pro Urbe díj és Signum Orbis Honorantis kitüntetés 2024.

Pro Urbe díj és Signum Orbis Honorantis kitüntetés 2024.

Idén három Pro Urbe és két Signum Orbis Honorantis elismerést adományoztak március 15-én a díszközgyűlésen.
 

És ezt már olvasta?

A Föld kis vásárhelyi bajnokai
A Föld kis vásárhelyi bajnokai Az EON által a 'Föld bajnokai' címmel hirdetett pályázat egyik győztese a Hódmezővásárhely Egyesített Óvoda Oldalkosár utcai Tagintézménye.
 
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen A 3 napos döntőt Dél Alföld egyik legjelentősebb agrárképző intézménye, a Gregus Máté Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskola rendezi.
 
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával A személyes visszaemlékezések feltárására és megőrzésére indul kezdeményezés Hódmezővásárhelyen az oral-history, az elbeszélt történelem módszerével
 
A húsvéti nagyhét közepén járunk
A húsvéti nagyhét közepén járunk 400-ban ünnepi menetben vonultak a hívek pálmaágakat lengetve az Olajfák hegyéről Jeruzsálembe. Március 24-én, a Virágvasárnappal kezdődött a nagyhét.
 
Kampánystart
Kampánystart Bejelentette indulását a Helyi önkormányzati választásokon Kovács Pál. Programját 73 pontban foglalja össze.
 
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok Mogyoród adott otthont a 2024-es Diákbajnokságnak, amelyen  27 egyesület 340 versenyzővel vett részt.
 
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj Itt a húsvét, és itt a sonkaszezon is. Most megmutatjuk a legfontosabb vásárlási tudnivalókat. Öt perces olvasást megér, hogy nyugodt, "jóízű" legyen a Húsvét!