MozaikAz erdő szifilisze

2022. március 28., hétfő
 
Az erdő szifilisze

Ezzel a címbeli - a felnőttek számára - sokatmondó jelzővel illetik a borelliózist, vagyis a Lyme-kórt az orvosok és a természetben a napi munkájukat végzők.

 

 

Képünkön egy tipikus Lyme-kóros tünet a csipés helyén a felkaron (Fotó: essexhealth) 

 

 

 

Sokak felháborodására - immár 15 éve - 2007-ben az ÁNTSZ értesítette az önkormányzatokat, hogy az uniós elvárások (Európai Unió 1849/2006/EK rendelet 2006. 12. 14.) miatt a kullancsirtásra eddig alkalmazott Actellic 50 EC permetezőszer környezetvédelmi okokból többet nem használható. Az EU úgy gondolta, a nagy kiterjedésű irtás azért sem engedélyezhető, mert a szer más rovarokat is elpusztít.

Az eltelt 15 év alatt Magyarországon - egyes becslések szerint - évi 40-50 ezer ember fertőzödik meg Lyme kórral.

 

A tavasz 15-20 fokos nappali hőmérséklete mellett a csapadékos és napos periódusai váltják majd egymást.

A kullancsok kifejezetten kedvelik ezt a párás-napos időt, az enyhe tél pedig kedvezett a kullancsoknak, így már kora tavasszal nagy számban fordulnak majd elő a természetben. A kullancsok száma évről évre hatványozódik

A Magyar Kullancsszövetség adatai szerint Magyarország északi és nyugati része Európa leginkább kullancsokkal fertőzött területei közé tartozik. Az apró élősködők számos emberre és állatra egyaránt veszélyes betegséget, Lyme-kórt, agyvelő- és agyhártyagyulladást, babéziózist terjesztenek. Tíz éve még a kullancsok csupán 17 százaléka terjesztett Lyme-kórt, azóta (2015-ben) ez az arányszám már meghaladta az 50 százalékot.

 

A most már rendszeressé váló enyhe tél miatt a szakemberek idén is kullancsinvázióra számítanak. Különösen az április-július és a szeptember-október közötti időszak a legveszélyesebb.

A Magyar Kullancsszövetség elnöke azt mondta, ha valakit megcsíp egy kullancs, akkor érdemes vásárolni egy ilyen, bármelyik patikában kapható gyors tesztet. Két csík jelzi, ha az állat fertőzött volt.

A vándorló bőrpír a kullancsok által terjesztett Lyme-kór első tünete. Torzsa Péter szerint a krónikus ízületi fájdalommal járó betegség a korai szakaszában könnyen gyógyítható. Nem úgy, mint a másik, szintén a kullancsok által terjesztett betegség, a vírusos agyhártyagyulladás, ami akár halálos is lehet. Ez ellen védőoltással lehet védekezni.

Most még időszerű egy gyorsított séma, amikor a 0. napon, egy héttel később és utána 3 hét múlva megkapjuk a védőoltásokat. Majd jön egy emlékeztető oltás 9-12 hónap múlva. Az oltásokat a háziorvostól kell kérni, ezekkel egy hónap alatt kialakul a védettség.

Magyarországon a lakosság alig 15 százaléka kérte eddig a vírusos agyhártyagyulladás elleni védőoltást, miközben például a szomszédos Ausztriában ez a szám 80 százalék.

 

Egyszerű, de hasznos óvintézkedés kirándulás előtt:

Viseljünk világos ruházatot, így a kullancsot könnyen észrevehetjük.

Nadrágunk szárát tűrjük be a zokniba, így a kullancsok nehezen tudnak a ruha alá mászni.
A bőrünket fújjuk be a kullancsriasztó krémmel vagy aeroszollal, a lehetséges bejutási helyeken. Kerüljük el a sűrű, nedves aljnövényzetet - a kullancsok nagy része itt bújik meg.
Tartsunk kullancs-vizitet, a kirándulás alatt vagy után vizsgáljuk át a bőrfelületet.
Ha kullancsot találunk a testen, gyötrés nélkül, a minél közelebb a bőrfelülethez csipesszel fogjuk meg, majd egy határozott mozdulattal távolítsuk el. Nem szükséges különleges csipesz vagy Kapiller-féle eszköz - legjobb a minőségi szemöldökcsipesz.
A kullancscsípést követően 1-2 héttel később jelentkező influenzához hasonló állapot jelentkezése, elmúlása, majd ismételt jelentkezése utalhat fertőzésre.
A bőrpír nem jelent automatikusan fertőzést, de okot ad a kivizsgálásra.

 


 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Ez volt zsinórban a Kosársuli hatodik győzelme

Ez volt zsinórban a Kosársuli hatodik győzelme

A meccs tétje az volt, hogy melyik csapat hányadik helyről kezdheti meg a felsőházi rájátszást.
Vigyázz, hogy mit posztolsz!

Vigyázz, hogy mit posztolsz!

Tízből már hét toborzó nézi a közösségi médiát, amikor munkaerőt keres. Körülbelül egyharmaduk utasított már el jelöltet a profilján szereplő tartalom vagy képek miatt.
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj

A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj

Itt a húsvét, és itt a sonkaszezon is. Most megmutatjuk a legfontosabb vásárlási tudnivalókat. Öt perces olvasást megér, hogy nyugodt, "jóízű" legyen a Húsvét!
Új Tisza híd Algyőnél

Új Tisza híd Algyőnél

Az egyik hídon Szeged, míg a másikon Hódmezővásárhely felé halad majd a forgalom. Ahogy ez lenni szokott, évek telnek még el az átadásig.
 

És ezt már olvasta?

Már csak egy meccs van az 5. helyért
Már csak egy meccs van az 5. helyért Az NB I/B Zöld csoportjának 5. helyéért Győr ellen játszotta utolsó hazai mérkőzését a 2023/24-es szezonban a Vásárhelyi Kosársuli.
 
Elkezdődtek az idei érettségik
Elkezdődtek az idei érettségik A következő hetekben, május 3. és július 3. között 1161 helyszínen várhatóan több mint 112 700-an érettségiznek.
 
Rollerezés Vásárhelyen is
Rollerezés Vásárhelyen is Vásárhelyen is bérelhetők a Lime rollerek. 250 járművel, legalább 60 parkolóhellyel indult a szolgáltatás Hódmezővásárhelyen.
 
Megkezdődtek a 31. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok
Megkezdődtek a 31. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok Az állattenyésztő szakma számára ma már európai hírű a kiállításra a hazai és külföldi kiállítók 50 ezer érdeklődőre számítanak idén is.
 
Tömeg, jó hangulat - igazi majális fíling
Tömeg, jó hangulat - igazi majális fíling A cikk címét az április 30-án délután, este kilátogatóktól idéztük. A régi időket idézte a vásárhelyi önkormányzat által szervezett Népkert majálisa. Képekkel.
 
Már nincs messze az 5. hely
Már nincs messze az 5. hely A kérdés az volt a Hódtói Sportcsarnokban, hogy ki játszhat majd az 5. helyért az NB I/B Zöld csoportjában.
 
Lelkes amatőrök, profi cuccok
Lelkes amatőrök, profi cuccok Április 27-én délelőtt a Hódmezővásárhelyi Rádió Klub börzét rendezett, amelyre több, mint 100 kiállító érkezett az ország több pontjáról.