KözéletAz emlékezés jeleiről a holokauszt áldozatainak emléknapján

2018. április 16., hétfő
 

A parlament 2000-ben hozott határozata óta április 16-án emlékezünk meg a holokauszt magyarországi áldozatairól, e napon kezdődött meg ugyanis 1944-ben a magyar zsidók gettóba kényszerítése. A hódmezővásárhelyi Emlékpont a Magyar Tragédia 1944 Kiállítóhelyen minden évben e napon emlékezik a Soá áldozataira.

 

 

 

 

 

 

A korábbi években a két világháború közötti zsidó életformáról szóló előadásokat és a témában meghirdetett tanulmányi versenyt is szervezett az intézmény – mondta köszöntőjében Miklós Péter, az Emlékpont vezetője.

Az idei emléknapon az emlékezés és az emlékművek kapcsolatáról is szólt Cserjés Katalin, a Szegedi Tudományegyetem Magyar Irodalmi Tanszéke egyetemi docensének előadása, amelyet a Bethlen Gábor Református Gimnázium tizedikes diákjai hallgattak meg.

 

– Jelek tömegei vesznek körül bennünket, amelyekből kiindulva az alapos szemlélő új világokat ismerhet meg – fogalmazta meg az előadó. Mint mondta, a nagy formátumban, pátosszal megalkotott emlékművek mellett egy-egy fotó, vagy installáció is képes felidézni a vészkorszak világát. A sínek és a szögesdrót mellett három unokájával csomagokkal haladó nagymama fényképe, Radnóti Miklós Erőltetett menet című költeményének kanyargós utat mintázó versképe, vagy a fővárosi Duna-parton bronzból megmintázott cipők sora mind a holokauszt borzalmaira emlékeztetnek.

 

Cserjés Katalin hozzátette: a Magyar Tragédia 1944 Kiállítóhelyen is vannak olyan jelek, amelyek magukon túlmutatva segítenek a megértésben, így a zsinagóga mellett kialakított bibliai kert, amelyben a Szentírás növényei közül található meg jónéhány.

 

Az előadás a zsinagóga udvarán, Rományi László belső építész és Nagy Attila szobrászművész Emlékezés – emlékeztetés című alkotásánál ért véget, ahol a művészek által alkalmazott jelekre – a vasúti talpfákra utaló formákra, a közöttük lévő kövekre és a fekete márványon megjelenő szögesdrótra – hívta fel a tanulók figyelmét Cserjés. A tanóra végén a gimnazisták az emlékművön helyezték el az emlékezés köveit és mécseseit.

 
 
VH-Emlékpont
 

Olvassa el ezt is!

Tánc Világnapja 2018

Tánc Világnapja 2018

A Stars of Hope Táncstúdió már második alkalommal rendezi meg Hódmezővásárhelyen a Tánc Világnapján az ingyenes órát. Nincs korhoz kötve! Képekkel.
Egy titokzatos ásványról a Városi Könyvtárban

Egy titokzatos ásványról a Városi Könyvtárban

Már nagyszüleinktől is hallhattunk a zeolitról, jelen van az életünkben, egészségünk megőrzésében, ám sokan mégsem tudják mi is pontosan ez az ásvány.
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával

Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával

A személyes visszaemlékezések feltárására és megőrzésére indul kezdeményezés Hódmezővásárhelyen az oral-history, az elbeszélt történelem módszerével
Nem szakadt meg a győzelmi sorozat

Nem szakadt meg a győzelmi sorozat

Az NB I/B Zöld csoportjának 22. fordulójában, március 2-án Egerben, az Eszterházy SC vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli.
 

És ezt már olvasta?

A Föld kis vásárhelyi bajnokai
A Föld kis vásárhelyi bajnokai Az EON által a 'Föld bajnokai' címmel hirdetett pályázat egyik győztese a Hódmezővásárhely Egyesített Óvoda Oldalkosár utcai Tagintézménye.
 
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen A 3 napos döntőt Dél Alföld egyik legjelentősebb agrárképző intézménye, a Gregus Máté Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskola rendezi.
 
A húsvéti nagyhét közepén járunk
A húsvéti nagyhét közepén járunk 400-ban ünnepi menetben vonultak a hívek pálmaágakat lengetve az Olajfák hegyéről Jeruzsálembe. Március 24-én, a Virágvasárnappal kezdődött a nagyhét.
 
Kampánystart
Kampánystart Bejelentette indulását a Helyi önkormányzati választásokon Kovács Pál. Programját 73 pontban foglalja össze.
 
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok Mogyoród adott otthont a 2024-es Diákbajnokságnak, amelyen  27 egyesület 340 versenyzővel vett részt.
 
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj Itt a húsvét, és itt a sonkaszezon is. Most megmutatjuk a legfontosabb vásárlási tudnivalókat. Öt perces olvasást megér, hogy nyugodt, "jóízű" legyen a Húsvét!
 
Mestervizsga vásárhelyi résztvevővel
Mestervizsga vásárhelyi résztvevővel Budapesten rendezte meg a Magyar ITF Taekwon-do Szövetség a Központi Edzőteremben, az idei mestervizsgákat.