BulvárAz egykori lisztes diák országos sikerei

2016. október 25., kedd
 
Az egykori lisztes diák országos sikerei

Az országos hírnevét elindító Dunakanyar Hangja döntőjén ott ültek az xfaktorosok akik ajánlották, hogy próbálja meg, vesztenivalója nincs.  

 

 

 

 

 

 

Idén februárban a 7. Dunakanyar Hangja tehetségkutató versenyen a 15 színpadra lépők egyike a hódmezővásárhelyi Ancsányi Ivett volt, aki  Lara Fabian felejthetetlen, szuggesztív Caruso című dalának tolmácsolásával tett mély benyomást a zsűrire, amelynek eredményeként a Felnőtt kategória győzteseként a Dunakanyar Hangja lett. (Erről cikkünk a lap alján!)

 

A most 18 éves lány a Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolában töltött nyolc évben alapozta meg kötődését a zenéhez, az énekléshez. Táncolt két évig az Árendás Néptáncegyüttesben is. 2012-ben Gina szerepében láthattuk a Szabó Magda örökbecsű regényének alapján készült és a Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskola iskolatörténeti jelentőségűvé vált Abigél című musical-ben.

Jelenleg Szegeden a Tömörkény tizenkettedikes tanulója.    

Akkor a Vásárhelyi Híreknek elmondta, nagy öröm volt számára a győzelem, lehetőségek nyílhatnak meg számára. Mint mondta, a nyeremények között hangfelvétel- és klippkészítés, portfólió fotózás is volt. Több fellépésre kapott meghívást.

A lehetőségek pedig nem sokkal később valóban adottak lettek, hiszen az X-faktor válogatójában igen szép teljesítményével aratott sikert a zsűrinél és a közönségnél egyaránt.    

Annak, hogy felbukkant az X-Faktorban, éppen a Dunakanyar Hangja verseny volt a közvetlen eredménye, mert - mint azt a Vásárhelyi Híreknek adott interjúban elmondta: „a döntőn ott ültek az xfaktorosok és ők ajánlották, hogy  próbáljam meg, vesztenivalóm nincs, ezért kipróbáltam. A legelső meghallgatás előtt volt pár kisebb meghallgatás majd a tévés casting, amin a mentorok három ’igennel’ szavaztak, csak Tóth Gabi mondott nemet. Ám mivel továbbjuttattak, bejutottam a táborba, ami egyhetes volt.”

 

Mint tudjuk, a vásárhelyi énekesnő Tóth Gabi mentoráltjaként a székes feladatnál esett ki. „Már azt hittem kapok széket, amikor Tóth Gabi mondta, hogy számomra véget ért az X-faktor. Nagyon meglepődtem, mert a mentorok csak dicsértek, azt mondták hogy a színpadon a helyem és nagyon tehetséges vagyok.”

Sőt Gáspár Laci azt is mondta Ancsányi Ivettnek, hogy "csiszolatlan gyémánt."

A vásárhelyi lány elmondása szerint nem bánja hogy kiesett. „Tapasztalatszerzésnek nagyon jó volt, megismertem ’azt a világot’, és nem igazán vágyom több ilyen tehetségkutatóba” - mondta Ancsányi Ivett.

 

Most az érettségire koncentrál: „gyógypedagógus szeretnék lenni, pontosabban zeneterapeuta, és nagyon szeretnék gyerekekkel foglalkozni. Természetesen emellett az álmom az is, hogy énekesnő legyek.”

 

Kapcsolódó cikkünk:

 

Vásárhelyi énekesnő nyerte a Dunakanyar Hangja tehetségkutató versenyt

 
 
B.Sz.Z
 

Olvassa el ezt is!

Veszélyes tévhitek

Veszélyes tévhitek

Néha sokkal többet árthatunk, mint gondolnánk. Számos veszélyes tévhit kering a köztudatban, amelyeket a most igyekszünk eloszlatni.
Két napig a fitness sport központja lesz Hódmezővásárhely

Két napig a fitness sport központja lesz Hódmezővásárhely

Október végén tizenkét ország több mint félezer sportolójának részvételével minden eddiginél pazarabb és gazdagabb sportrendezvényre van kilátás.
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj

A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj

Itt a húsvét, és itt a sonkaszezon is. Most megmutatjuk a legfontosabb vásárlási tudnivalókat. Öt perces olvasást megér, hogy nyugodt, "jóízű" legyen a Húsvét!
Kampánystart

Kampánystart

Bejelentette indulását a Helyi önkormányzati választásokon Kovács Pál. Programját 73 pontban foglalja össze.
 

És ezt már olvasta?

A Föld kis vásárhelyi bajnokai
A Föld kis vásárhelyi bajnokai Az EON által a 'Föld bajnokai' címmel hirdetett pályázat egyik győztese a Hódmezővásárhely Egyesített Óvoda Oldalkosár utcai Tagintézménye.
 
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen A 3 napos döntőt Dél Alföld egyik legjelentősebb agrárképző intézménye, a Gregus Máté Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskola rendezi.
 
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával A személyes visszaemlékezések feltárására és megőrzésére indul kezdeményezés Hódmezővásárhelyen az oral-history, az elbeszélt történelem módszerével
 
A húsvéti nagyhét közepén járunk
A húsvéti nagyhét közepén járunk 400-ban ünnepi menetben vonultak a hívek pálmaágakat lengetve az Olajfák hegyéről Jeruzsálembe. Március 24-én, a Virágvasárnappal kezdődött a nagyhét.
 
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok Mogyoród adott otthont a 2024-es Diákbajnokságnak, amelyen  27 egyesület 340 versenyzővel vett részt.
 
Mestervizsga vásárhelyi résztvevővel
Mestervizsga vásárhelyi résztvevővel Budapesten rendezte meg a Magyar ITF Taekwon-do Szövetség a Központi Edzőteremben, az idei mestervizsgákat.
 
Békéscsabán is folytatódott a sikerszéria
Békéscsabán is folytatódott a sikerszéria Március 23-án este a Békéscsaba vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoport alapszakaszának utolsó előtti, 25. fordulójában.