Kék hírekÁtrendezett egy újvárosi szórakozóhelyet

2017. október 10., kedd
 
Átrendezett egy újvárosi szórakozóhelyet

Egy fiatal nő úgy gondolta, mint a férfiak, erőből ő is meg tudja mutatni mennyire kemény lány a talpán. A kocsma tulajdonosa és a Rendőrség azonban nem díjazta.

 

 

 

 

 

 

A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság eljárást indított egy helybeli nővel szemben, aki a Hódmezővásárhelyen az Újváros egyik szórakozóhelyén garázdálkodott. A 20 éves nő néhány perc leforgása alatt több helyiségben tört-zúzott, végül a bejárat ablaküvegét is betörte.

 

Október 8-án hajnalban, az újvárosi szórakozóhelyen először a pulton lévő poharakat söpörte le. A randalírozást a söröző dohányzójában is folytatta, ahol padokat emelgetett és hamutálakat borított fel, valamint egy férfit szidalmazott. Végül egy hamutállal a helyiség bejárati ablaküvegét betörte.

A bejelentést követően a járőrök a 20 éves nőt a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányságra előállították. Vele szemben garázdaság vétségének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.

 

Olvassa el ezt is!

Új szobrot avatnak az Andrássy úton

Új szobrot avatnak az Andrássy úton

A mecénás ismét Kenéz Heka Etelka, a királyszobor Lantos Györgyi csongrádi szobrászművész alkotása. Ő és férje szobrai több helyen is megtalálhatók Vásárhelyen.
Ragyogó hajrá, fölényes győzelem

Ragyogó hajrá, fölényes győzelem

Nagyarányú, 51 pontos sikerrel lépett tovább a Hepp Ferenc Emlékkupában az NBII-es Békéscsaba elleni, idegenbeli győzelmét követően a Vásárhelyi Kosársuli.

Idén is remekeltek a Máté taekwondosok

Idén is remekeltek a Máté taekwondosok

Mogyoród adott otthont a 2024-es Diákbajnokságnak, amelyen  27 egyesület 340 versenyzővel vett részt.
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával

Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával

A személyes visszaemlékezések feltárására és megőrzésére indul kezdeményezés Hódmezővásárhelyen az oral-history, az elbeszélt történelem módszerével
 

És ezt már olvasta?

A Föld kis vásárhelyi bajnokai
A Föld kis vásárhelyi bajnokai Az EON által a 'Föld bajnokai' címmel hirdetett pályázat egyik győztese a Hódmezővásárhely Egyesített Óvoda Oldalkosár utcai Tagintézménye.
 
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen A 3 napos döntőt Dél Alföld egyik legjelentősebb agrárképző intézménye, a Gregus Máté Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskola rendezi.
 
A húsvéti nagyhét közepén járunk
A húsvéti nagyhét közepén járunk 400-ban ünnepi menetben vonultak a hívek pálmaágakat lengetve az Olajfák hegyéről Jeruzsálembe. Március 24-én, a Virágvasárnappal kezdődött a nagyhét.
 
Kampánystart
Kampánystart Bejelentette indulását a Helyi önkormányzati választásokon Kovács Pál. Programját 73 pontban foglalja össze.
 
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj Itt a húsvét, és itt a sonkaszezon is. Most megmutatjuk a legfontosabb vásárlási tudnivalókat. Öt perces olvasást megér, hogy nyugodt, "jóízű" legyen a Húsvét!
 
Mestervizsga vásárhelyi résztvevővel
Mestervizsga vásárhelyi résztvevővel Budapesten rendezte meg a Magyar ITF Taekwon-do Szövetség a Központi Edzőteremben, az idei mestervizsgákat.
 
Békéscsabán is folytatódott a sikerszéria
Békéscsabán is folytatódott a sikerszéria Március 23-án este a Békéscsaba vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoport alapszakaszának utolsó előtti, 25. fordulójában.