GazdaságÁtadták a Keleti elkerülőt

2019. március 31., vasárnap
 
Átadták a Keleti elkerülőt

Hivatalosan átadtak március 31-én, vasárnap délben az elkészült Keleti elkerülő utat. Az ASA Építőipari KFT. telephelyénél, az Erzsébeti út 9. szám előtt nagy számú érdeklődő előtt mondott köszöntőt Márki-Zay Péter polgármester.

 

 

 

 

 

 


Mint ismeretes a Kormány 2016 július 13-én kiadott határozata értelmében Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata részére 1 milliárd 840 millió forintot adott a 3,175 km hosszú keleti elkerülő útszakasz megépítésére. A munkálatokba 2018 februárjában kezdett bele Délút Építő és Bányászati Kft. A tavaly decemberben elkészült út, és – mint arról a Vásárhelyi Hírekben írtunk - a városfejlesztési csoport tájékoztatása szerint a műszaki átadás-átvétel megkezdése után, a műszaki ellenőr észrevételei alapján a kivitelező december utolsó napjaiban is építési munkát végzett. A forgalomba helyezéshez szükséges átadási dokumentáció része a geodéziai felmérésen alapuló terv. Ezt nagymértékben lassította a januárban lehullott hó mennyisége. Azonban amint elkészültek, az önkormányzat forgalomba helyezési kérelme január 18-án megérkezett az illetékes szervhez. Az összes hatósági engedély kiadása után március 31-én helyezték forgalomba az utat.

 

Néhány nappal a hivatalos átadás előtt, a vásárhelyi Önkormányzat Fidesz frakciója – mintegy 30-40 megjelenttel - rendezett egy útátadó ünnepséget. Az ott elhangzottak alapján a közlekedéshatósági szakemberek már akkor jelezték, hogy szabálytalan, sőt a BTK 232. paragrafusa szerint közlekedés biztonsága elleni bűncselekményt követ el, aki a hivatalos átadás előtt használja az adott utat, illetve létesítményt.

 

A vasárnap déltől hivatalosan átadott elkerülővel nagyban növekszik a hódmezővásárhelyiek biztonsága is. Így magát az útpályát is a kiemelt terhelésre előre gondolva építették meg, és a beruházásban átadott műtárgyakat is kényelmesen tudják majd használni akár a nagy teherautók is, napi 2-300 járművel tehermentesítve a belvárosi utakat.

 

Az északi elkerülő egyik legfontosabb szerepe az ipari parkba érkező kamionok kivezetése a városból. Ez azért is fontos, mert 2018 januárjában nagyszabású fejlesztést jelentett be a nyomvonal helyszínén Lázár János – akkori - Miniszterelnökséget vezető miniszter és Hegedűs Zoltán, aki akkor polgármesteri jogkörrel megbízott alpolgármester volt. Bejelentésük szerint első ütemben 40 majd pedig 65 hektárral bővítik a hódmezővásárhelyi Ipari Parkot. Erre 2,6 milliárd forint áll rendelkezésre. Elhangzott az is, hogy az ipari parkot támogató egyik legfontosabb fejlesztés a várost keletről elkerülő út megépítése.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Kertgondozás kifosztással

Kertgondozás kifosztással

Egy idős hódmezővásárhelyi férfitől vitt el több mint egymillió forintot két helybeli fiatal, kifosztás miatt kell felelniük.
Emlék-képek 2.

Emlék-képek 2.

Emlékek a város kulturális életéből. A Vásárhelyi Hírek fotóarchívumából ezúttal egy 2005 júniusi eseményt varázsoltunk elő. Zene Ünnepe.
Nem szakadt meg a győzelmi sorozat

Nem szakadt meg a győzelmi sorozat

Az NB I/B Zöld csoportjának 22. fordulójában, március 2-án Egerben, az Eszterházy SC vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli.
Elődeink nyomában - az agrárszakoktatás története

Elődeink nyomában - az agrárszakoktatás története

Nagy feladat hárul a Hódmezővásárhelyi Levéltárra az agrárszakoktatás feldolgozásában. Képekkel.
 

És ezt már olvasta?

A Föld kis vásárhelyi bajnokai
A Föld kis vásárhelyi bajnokai Az EON által a 'Föld bajnokai' címmel hirdetett pályázat egyik győztese a Hódmezővásárhely Egyesített Óvoda Oldalkosár utcai Tagintézménye.
 
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen A 3 napos döntőt Dél Alföld egyik legjelentősebb agrárképző intézménye, a Gregus Máté Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskola rendezi.
 
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával A személyes visszaemlékezések feltárására és megőrzésére indul kezdeményezés Hódmezővásárhelyen az oral-history, az elbeszélt történelem módszerével
 
A húsvéti nagyhét közepén járunk
A húsvéti nagyhét közepén járunk 400-ban ünnepi menetben vonultak a hívek pálmaágakat lengetve az Olajfák hegyéről Jeruzsálembe. Március 24-én, a Virágvasárnappal kezdődött a nagyhét.
 
Kampánystart
Kampánystart Bejelentette indulását a Helyi önkormányzati választásokon Kovács Pál. Programját 73 pontban foglalja össze.
 
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok Mogyoród adott otthont a 2024-es Diákbajnokságnak, amelyen  27 egyesület 340 versenyzővel vett részt.
 
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj Itt a húsvét, és itt a sonkaszezon is. Most megmutatjuk a legfontosabb vásárlási tudnivalókat. Öt perces olvasást megér, hogy nyugodt, "jóízű" legyen a Húsvét!