GazdaságÁtadták a Dél-alföldi Innovációs Díjakat

2018. november 7., szerda
 
Átadták a Dél-alföldi Innovációs Díjakat

A cégek között a hódmezővásárhelyi Csomiép Kft., míg a természetes személy kategóriában a kecskeméti Muhi Kristóf nyerte el idén a Dél-alföldi Innovációs Díjat.

 

 

 

 

 

 

A Magyar Tudományos Akadémia Szegedi Akadémiai Bizottság szakmai közreműködésével a Csongrád, a Békés és a Bács-Kiskun megyei Kereskedelmi és Iparkamara, valamint a Dél-alföldi Regionális Innovációs Ügynökség Kht. közösen hirdette meg pályázatot. Az elismeréseket november 6-án kedden adták át a Magyar Tudomány Ünnepén, a SZAB Székházban, Szegeden.

 

Az első díjat kapó a Csongrád megyei gazdasági önkormányzat önkéntes tagvállalkozása, a Csomiép Kft. saját fejlesztésű vasbeton szádcölöpével nyerte el az elismerést, mely a műszakilag hatékony kialakítás mellet esztétikus megjelenítést is biztosít partfalak megtámasztására, valamint vízpartok erózióvédelmére. A mérnökök és több vállalkozások bevonásával kifejlesztett terméket geotechnikai, statikai, betontechnológiai és kivitelezési szempont alapján optimalizálták, mely a cég szolgálati szabadalma. Fontos szerepe lehet az élővízpartok rehabilitációjában, de sport- és szabadidős létesítmények építésekor is. A cég vezetője, Mészáros Antal vette át a díjat, a Möbius-szalagot ábrázoló bronz kisplasztikát.

 

A Dél-alföldi Innovációs Díjra összesen 8 gazdasági társaság és egy természetes személy adta be pályázatát. Ezek közül választotta ki a legjobbakat az alapítószervezetek alkotta bíráló bizottság. A díjra iparilag alkalmazható és piacképes, a szakterületén újításnak számító szellemi alkotással, illetve azon alapuló termékkel, eljárással vagy szolgáltatással lehetett pályázni.

 
 
VH-CSMKIK
 

Olvassa el ezt is!

Hasznos tanácsok diákoknak

Hasznos tanácsok diákoknak

A Németh László Gimnázium és Általános Iskolában tartott előadást a felelős állattartásról a Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesülete.

Az úszósport példaképei Vásárhelyen

Az úszósport példaképei Vásárhelyen

Megkezdődött az új régióválogatott közös programja. A csapat tagjainak Jakabos Zsuzsanna és Takács Krisztián beszélt a  versenyzés élményéről.
Kampánystart

Kampánystart

Bejelentette indulását a Helyi önkormányzati választásokon Kovács Pál. Programját 73 pontban foglalja össze.
Tavaszköszöntő Mártélyon

Tavaszköszöntő Mártélyon

Részletes program.
 

És ezt már olvasta?

A Föld kis vásárhelyi bajnokai
A Föld kis vásárhelyi bajnokai Az EON által a 'Föld bajnokai' címmel hirdetett pályázat egyik győztese a Hódmezővásárhely Egyesített Óvoda Oldalkosár utcai Tagintézménye.
 
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen A 3 napos döntőt Dél Alföld egyik legjelentősebb agrárképző intézménye, a Gregus Máté Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskola rendezi.
 
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával A személyes visszaemlékezések feltárására és megőrzésére indul kezdeményezés Hódmezővásárhelyen az oral-history, az elbeszélt történelem módszerével
 
A húsvéti nagyhét közepén járunk
A húsvéti nagyhét közepén járunk 400-ban ünnepi menetben vonultak a hívek pálmaágakat lengetve az Olajfák hegyéről Jeruzsálembe. Március 24-én, a Virágvasárnappal kezdődött a nagyhét.
 
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok Mogyoród adott otthont a 2024-es Diákbajnokságnak, amelyen  27 egyesület 340 versenyzővel vett részt.
 
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj Itt a húsvét, és itt a sonkaszezon is. Most megmutatjuk a legfontosabb vásárlási tudnivalókat. Öt perces olvasást megér, hogy nyugodt, "jóízű" legyen a Húsvét!
 
Mestervizsga vásárhelyi résztvevővel
Mestervizsga vásárhelyi résztvevővel Budapesten rendezte meg a Magyar ITF Taekwon-do Szövetség a Központi Edzőteremben, az idei mestervizsgákat.