SportAsztalitenisz Diákolimpia a megyei döntőbe jutásért

2018. december 5., szerda
 

A Magyar Diáksport Szövetség 1987-ben alakult társadalmi szervezet, amely az általános és középiskolások számára minden december 3-án a Liszt Ferenc Ének Zenei Általános Iskola tornacsarnokában bonyolították le az Asztalitenisz Diákolimpia városi fordulóját. 

 

 

 

 

 

 


Négy vásárhelyi általános iskola 42 versenyzője ütötte a pingponglabdát A verseny nagy létszámmal, jó hangulatban zajlott. A szabályokat betartva, sportszerű versenyzés jellemezte a rendezvényt, foglalta össze Borbás Marianna asztalitenisz szakágvezető. Azt is elmondta, a csapat első és egyéni 1-2. helyezettek képviselik városunkat a Szegeden megrendezésre kerülő megyei döntőn.

 

 

Eredmények:

I-II. kcs. fiú csapat:

1. Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskola „A” csapata (Beder Barnabás, Janó Dominik, Petrik Zétény)

 

2. Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskola „B” csapata (Bánvölgyi Dávid, Györe Roland, Petrecz Boldizsár)

 

Fiú egyéni:

 

1. Beder Barnabás

2. Janó Dominik

3. Petrecz Boldizsár és Györe Roland

 

I-II. kcs. lány egyéni:

 

1. Forrai Flóra

2. Hajdú jázmin

3. Arany Linett

 

III-IV. kcs. fiú csapat:

 

1. Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskola „A” csapata (Gyulafalvi Tibor, Zsótér Botond, Pap Gereben)

 

2. Varga Tamás Általános Iskola (Petrik Zoltán, Égető Kende, Kozma Norbert)

 

3. Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskola „B” csapata (Igaz Gergely, Kalmár Milán, Szabó Nimród)

 

4. Szent István Általános Iskola (Arany László, Mónus Miklós, Tóth Bence)

 

Fiú egyéni:

 

1. Zsótér Botond

 

2. Pap Gereben

 

3. Popov Timothy és Igaz Gergely

 

(Valamennyien a Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskola tanulói.)

 

Lány csapat:

 

1. Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskola „A” csapata (Melegh Emese, Gyulafalvi Vivien, Miklós Fanni)

 

2. Németh László Gimnázium és Általános Iskola (Bácsi Boglárka, Gilicze Zsófia, Sütő Gabriella)

 

3. Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskola „B” csapata (Bába Viktória, Klivinyi kitti, Szántó Emese)

 

Lány egyéni:

 

1. Bácsi Boglárka (Németh László Gimnázium és Általános Iskola)

 

2. Melegh Emese (Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskola)

 

3. Miklós Fanni és Bába Viktória (Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskola)

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Karácsonyi koncert lemezpremierrel

Karácsonyi koncert lemezpremierrel

A közelgő ünnep hangulatát megelőlegező, zeneileg sokszínű koncertre invitálja a vásárhelyieket a Helyőrségi Zenekar. Itt a műsor.
Jelük a piros póló - Nem látható jelük a jó szívük

Jelük a piros póló - Nem látható jelük a jó szívük

A Szabadság téri Óvodában átadták a Magyar Vöröskeresztnek az óvodások és szüleik, illetve önkéntes felajánlások által idén is összegyűlt játékokat, ruhákat. Képekkel.
Nem szakadt meg a győzelmi sorozat

Nem szakadt meg a győzelmi sorozat

Az NB I/B Zöld csoportjának 22. fordulójában, március 2-án Egerben, az Eszterházy SC vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli.
Jó tanuló - jó sportoló díjazottak 2024

Jó tanuló - jó sportoló díjazottak 2024

Február 29-én délután a város legkiválóbb jó tanulóit, jó sportolóit díjazták, de díjazták az év csapatait, edzőjét és testnevelőjét is. A díjazottak névsorával.
 

És ezt már olvasta?

A Föld kis vásárhelyi bajnokai
A Föld kis vásárhelyi bajnokai Az EON által a 'Föld bajnokai' címmel hirdetett pályázat egyik győztese a Hódmezővásárhely Egyesített Óvoda Oldalkosár utcai Tagintézménye.
 
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen A 3 napos döntőt Dél Alföld egyik legjelentősebb agrárképző intézménye, a Gregus Máté Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskola rendezi.
 
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával A személyes visszaemlékezések feltárására és megőrzésére indul kezdeményezés Hódmezővásárhelyen az oral-history, az elbeszélt történelem módszerével
 
A húsvéti nagyhét közepén járunk
A húsvéti nagyhét közepén járunk 400-ban ünnepi menetben vonultak a hívek pálmaágakat lengetve az Olajfák hegyéről Jeruzsálembe. Március 24-én, a Virágvasárnappal kezdődött a nagyhét.
 
Kampánystart
Kampánystart Bejelentette indulását a Helyi önkormányzati választásokon Kovács Pál. Programját 73 pontban foglalja össze.
 
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok Mogyoród adott otthont a 2024-es Diákbajnokságnak, amelyen  27 egyesület 340 versenyzővel vett részt.
 
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj Itt a húsvét, és itt a sonkaszezon is. Most megmutatjuk a legfontosabb vásárlási tudnivalókat. Öt perces olvasást megér, hogy nyugodt, "jóízű" legyen a Húsvét!