Kultúra, oktatásAranyos Bóbiták

2018. április 22., vasárnap
 
Aranyos Bóbiták

Arany minősítéssel díjazta a zsűri Bessenyei Ferenc Művelődési Központ Bóbita néptánccsoportjának produkcióját április 20-án Deszken, a XX. Maros Menti Fesztiválon.

 

 

 

 

 

A szervezők elmondása szerint réges régen eredetileg helyi, és - valóban az elnevezés szerint - a Maros folyó menti települések találkoztak, illetve versenyeztek január és április között vers, prózai, különböző zenei és tánc kategóriákban. Idővel azonban egyre távolabbról is jelentkeztek, vagyis az elnevezés maradt, de a résztvevők alapján a fesztivál már nevezhetné magát a Tisza de akár Duna Mentinek is.

 

Az elmúlt években a Vásárhelyi Hírekben rendszeresen beszámoltunk a deszki Maros Menti Fesztiválról, amelynek évek óta állandó fellépői a BFMK gyermek néptánccsoportjai.

Többször voltak már sikeresek, ami arany-ezüst-, vagy bronzminősítést eredményezett. Például 2015-ben a Kiscsillag csoport lett bronzminősítésű.

Idén a viszont a vásárhelyi művelődési központ „legidősebb”, 8-10 éves csapata, a Bóbita csoport képviselte az intézményt és a legnívósabb elismerésnek számító arany minősítéssel végeztek.

 

A Majoros Gabriella és Vízhányó Dániel oktatók által felkészített csoport somogyi táncokat mutatott be pénteken a Deszki Faluházban rendezett fesztiválon.

 

A BFMK néptáncosai további fellépésekre is készülnek: április 22-én Székkutason a hagyományőrző táncgálán a Tökmagok, Csillagocskák és Ficánkák lépnek színpadra, míg a Bóbiták egy székesfehérvári minősítő fesztiválon szerepelnek május elején. A Tápai Lászlóné vezette csoportok június közepén, a Bóbita esten a szülők és az érdeklődő nagyközönség előtt adnak számot egész éves munkájukból a Bessenyei színpadán.

 

Olvassa el ezt is!

Óriáscsiga és futókacsa – állati jó óra a könyvtárban

Óriáscsiga és futókacsa – állati jó óra a könyvtárban

Rendhagyó természetismereti foglalkozást tartott a Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesülete.
Nézze meg mind a 34 tervpályázatot!

Nézze meg mind a 34 tervpályázatot!

A városvezetés által tavaly meghirdetett Könyvtár és tudásközpont építészeti megfogalmazása építészeti pályázat valamennyi tervét értékelhetik az olvasók is. 
Új bölcsőde épült Mindszenten

Új bölcsőde épült Mindszenten

A négy csoportszobás bölcsődét a település központjában a Városi Szolgáltató Kft. leromlott állapotú, átalakításra alkalmatlan épületei helyén építették fel.
A szezon meccsének is beillő találkozó volt

A szezon meccsének is beillő találkozó volt

Kétszeri hosszabbításba torkolló mérkőzést játszott egymással a Vásárhelyi Kosársuli és a Veszprém április 11-én este a Hódtói Sportcsarnokban.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024 2024. 14. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit Átadták a XXXI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítói részére meghirdetett elismeréseket. A háromnapos rendezvényen 220 kiállító lesz.
 
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja

A vásárhelyi zsinagóga órája mind a mai napig azt az időpontot, 10 óra 10 percet mutatja, amikor 1944. június 16-án elhurcoltak a városból 737 zsidó polgárt.

 
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen A Mezőgazdasági Kar első ízben rendez Erasmus Week rendezvénysorozatot, melynek apropója a Wellman Oszkár Nemzetközi Tudományos Konferencia.
 
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül Már több, mint félszáz fellépő ismert az idei nyárzáró buli előadói közül. Ne feledjük: augusztus 28-31, Szegedi Partfürdő.
 
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt Egy idős hódmezővásárhelyi nőt beengedett a lakásába, mivel segített neki a táskái cipelésében.
 
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot A Veszprém remek csapatmunkával, demoralizáló triplákkal és szoros védekezéssel hasonló módon lerohanta a kezdés után a Vásárhelyi Kosársulit.