Kultúra, oktatásArany minősítés - fesztiváldíj

2019. május 30., csütörtök
 
Arany minősítés - fesztiváldíj

Ismét a vásárhelyi néptánc hírnevét öregbítették a Székesfehérváron rendezett Gyermek és Ifjúsági Néptáncegyüttesek Fesztiválján elért eredmények.

 

 

 

 

 

 

 

 

Május 25-én rendezték meg Székesfehérváron a "Húzd keresztül...!" Gyermek és Ifjúsági Néptáncegyüttesek VII. Fesztiválját a Fejér Megyei Művelődési Központ - Művészetek Házában. A fesztiválon, ami az Örökség Gyermek Népművészeti Egyesület közép-dunántúli régiós versenye is volt, összesen 24 néptánccsoport, közel 550 diák lépett színpadra a szakmai zsűri előtt.


A fesztivál célja az volt, hogy az országban működő gyermek- és ifjúsági néptáncegyüttesek és táncműhelyek bemutatkozhassanak egymás és a szakmai grémium előtt. A találkozó barátkozási, ismerkedési lehetőséget is biztosított a résztvevő együttesek számára, a szakavatott zsűri segítségével pedig a csoportok útmutatást, módszertani segítséget kaphattak további munkájukhoz.

 

A Vásárhelyi Hírek megkeresésére, a szervezők elmondták, a néptáncfesztivál 5 fős szakmai zsűrijében elismert néptáncos szakemberek, koreográfusok, néptánc pedagógusok foglaltak helyet: Asztalos-Kiss Zsuzsanna a Pesovár Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézmény igazgatója, Maródi Attila rendező, koreográfus, Nyemcsok Pál a Bartina Néptánc Egyesület munkatársa, Tiszai Zsuzsanna a "Hajdútánc" Alapfokú Művészeti Iskola vezetője, Horváth Tibor Táncművészeti Főiskola mérnöktanár, Örökség Gyermek Népművészeti Egyesület Dél– dunántúli régiójának elnöke, közoktatásvezető.

 

24 néptánccsoport, vagyis közel 550 fiatal lépett színpadra a szakmai zsűri előtt.

Arany minősítést kapott a vásárhelyi Péczely Attila AMI Hetre-fice csoportja, kiemelt arany minősítést az Árendás Néptáncegyüttes Classic AMI - Kiscsillag csoportja, a fesztiváldíjat is ők hozhatták el.

 

Idén nem ez az első sikere a vásárhelyi néptáncosok különböző csoportjainak. Áprilisban a XXIX. Országos Gyermek és Ifjúsági Néptáncfesztiválon a Kiscsillag csoport Mesebeli Dél Alföld arany minősítésben, a Kiscsillag csoport koreográfiája kiemelt arany minősítésben részesült.
Bálint Aliz és Gazsi László az együttes művészeti vezetője Örökség Gyermek Népművészeti Egyesület a Jövőért különdíját vehette át.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Vásárhelyi dobogós helyezés a Diákolimpia döntőjén

Vásárhelyi dobogós helyezés a Diákolimpia döntőjén

Az elmúlt évek érmes helyezései jelzik, hogy az atlétikai sportokat választó vásárhelyi diákok és a HÓDIÁK SE atlétái számára sem ismeretlen a döntő helyszíne.
Hódmezővásárhelyi nyári tábor körkép

Hódmezővásárhelyi nyári tábor körkép

Nincs gondja annak, aki nyári elfoglaltságot keres a gyerekének. Vásárhelyen 17 féle változatos táborból válogathat a szülő és gyermeke. Részletes lista.
Békéscsabán is folytatódott a sikerszéria

Békéscsabán is folytatódott a sikerszéria

Március 23-án este a Békéscsaba vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoport alapszakaszának utolsó előtti, 25. fordulójában.
Bűnbandát számolt fel a rendőrség

Bűnbandát számolt fel a rendőrség

Egy négytagú vásárhelyi banda éveken át kényszeríett prostitúcióra nőket. Egy kávézót is üzemeltetett. Egy idős férfit ház körüli munkákra kényszerítették.
 

És ezt már olvasta?

A Föld kis vásárhelyi bajnokai
A Föld kis vásárhelyi bajnokai Az EON által a 'Föld bajnokai' címmel hirdetett pályázat egyik győztese a Hódmezővásárhely Egyesített Óvoda Oldalkosár utcai Tagintézménye.
 
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen A 3 napos döntőt Dél Alföld egyik legjelentősebb agrárképző intézménye, a Gregus Máté Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskola rendezi.
 
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával A személyes visszaemlékezések feltárására és megőrzésére indul kezdeményezés Hódmezővásárhelyen az oral-history, az elbeszélt történelem módszerével
 
A húsvéti nagyhét közepén járunk
A húsvéti nagyhét közepén járunk 400-ban ünnepi menetben vonultak a hívek pálmaágakat lengetve az Olajfák hegyéről Jeruzsálembe. Március 24-én, a Virágvasárnappal kezdődött a nagyhét.
 
Kampánystart
Kampánystart Bejelentette indulását a Helyi önkormányzati választásokon Kovács Pál. Programját 73 pontban foglalja össze.
 
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok Mogyoród adott otthont a 2024-es Diákbajnokságnak, amelyen  27 egyesület 340 versenyzővel vett részt.
 
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj Itt a húsvét, és itt a sonkaszezon is. Most megmutatjuk a legfontosabb vásárlási tudnivalókat. Öt perces olvasást megér, hogy nyugodt, "jóízű" legyen a Húsvét!