Kultúra, oktatásÁprilis 27-ig értesítik a középiskolába jelentkezőket

2011. április 26., kedd
 
Április 27-ig értesítik a középiskolába jelentkezőket

Évente 100-120 ezer között mozog a jelentkezők száma, azok pedig, akik nem jutnak be egy intézménybe sem, körülbelül 8-15 ezren vannak. Az elutasítást követően sincs veszve minden.

 

 

 

 

A középiskolába jelentkező diákok részére április 27-ig küldik ki az intézmények a felvételről vagy elutasításról szóló értesítéseket - olvasható az Oktatási Hivatal (OH) honlapján. A felvételi eljárásban részt vesznek a négy-hat és nyolc évfolyamos gimnáziumokba, a szakközépiskolákba, illetve a szakiskolákba jelentkező tanulók. Évente 100-120 ezer között mozog a jelentkezők száma, azok pedig, akik nem jutnak be egy intézménybe sem, körülbelül 8-15 ezren vannak. Elkeseredni nekik sem kell, hiszen a május 2-ától zajló rendkívüli felvételi eljárás keretein belül újra jelentkezhetnek az üresen maradt férőhelyekre.

Az elmúlt évek tapasztalatai alapján a szakközépiskolába jelentkező és felvételt nyerő tanulók aránya egyezik a gimnazistákéval, míg minden évben a szakiskolákba jelentkező diákok száma a legkisebb: 18-24 százalék között mozog - olvasható ki az OH oldalán közölt információkból. A 2010-2011-es tanévben csaknem kilencezerrel több tanuló kezdte meg tanulmányait szakközépiskolában, mint négy vagy öt évfolyamos gimnáziumban. Több mint 7.500 diák nyert felvételt hat vagy nyolc évfolyamos gimnáziumba, illetve 24.675 tanuló kezdett szakiskolai tanulmányokba 2010 szeptemberében. Érdekes, hogy az úgynevezett nyelvi előkészítőt meghirdető iskolák száma évről évre kevesebb, 2007 és 2009 között évente körülbelül hússzal, 2009 és 2010 között hattal csökkent ezen intézmények száma. Bár egyre kevesebb a helyet adó intézmény, a nyelvi tagozatoké nem: 930-960 indul évente.

A hat és nyolc évfolyamos gimnáziumi helyek kihasználtsága a legjobb
A magas jelentkezői szám ellenére az egyes képzéstípusok kihasználtsága nem teljes, azaz a rendkívüli felvételi eljárást követően is maradnak üres helyek. A betöltöttség 90 százalék körül mozog a hat és nyolc évfolyamos, 70-80 százalék között pedig a négy és öt évfolyamos gimnáziumok, valamint a szakközépiskolák esetében. Emellett a férőhelyek 50-60 százalékát töltik fel a szakiskolákban és speciális szakiskolákban.
13 százalék kezdi a középiskolás éveket a második helyen megjelölt intézményben, és 5-6 százalék az általa felállított lista harmadik-negyedik iskolájában.

Az intézmények legnagyobb része - tavaly 62, az azt megelőző évben pedig 55 százalékuk - kizárólag a tanulmányi eredményeket veszi figyelembe a felvételi eljárás során, míg kisebb hányaduk a kompetenciaalapú írásbeli eredmények, és/vagy szóbeli vizsgák alapján választja ki leendő tanulóit. Az idei tanévben a középiskolai tanulmányaikat megkezdő diákok 6.279 tanulmányi területből választhattak, míg az egy évvel előttük érkező gólyáknak hatszázzal kevesebb tanulmányi terület állt rendelkezésre.

Az idei év felvételi vizsgáit január 21-22-én írták meg a tanulók, akik a hónap végén megtudják, bejutottak-e a kívánt iskolába. Az intézmények ugyanis április 27-én küldik ki az értesítőket, amelyekben közlik a sikeres felvételi vagy épp az elutasítás hírét. Azok, akik nem kerültek be egy iskolába sem, még egyszer beadhatják jelentkezésüket a május 2-án induló rendkívüli felvételi eljárás keretein belül. Ők azonban már csak olyan középfokú intézményeket jelölhetnek meg, amelyekben maradtak üres férőhelyek az elsődleges felvételi eljárást követően.
 
 
Forrás: Oktatási Hivatal
 

Olvassa el ezt is!

Ifjú látogatók a vásárhelyi laktanyában

Ifjú látogatók a vásárhelyi laktanyában

A kadétok nem csak a harcjárműveket nézhették meg, hanem bepillantást nyerhettek a vásárhelyi kadétok életébe, a hétköznapjaikba.
Kampánystart

Kampánystart

Bejelentette indulását a Helyi önkormányzati választásokon Kovács Pál. Programját 73 pontban foglalja össze.
12 mérkőzés 12 győzelem

12 mérkőzés 12 győzelem

Az Atomerőmű SE U23 elleni hazai bajnokival zárta az NB I/B Zöld csoportjának alapszakaszát a Vásárhelyi Kosársuli március 31-én este.
Választás 2024 - Grezsa István

Választás 2024 - Grezsa István

Április 11-én délután Hódmezővásárhelyen bejelentették, hogy Grezsa István indul a Fidesz-KDNP színeiben polgármesterjelöltként.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024 2024. 14. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit Átadták a XXXI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítói részére meghirdetett elismeréseket. A háromnapos rendezvényen 220 kiállító lesz.
 
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja

A vásárhelyi zsinagóga órája mind a mai napig azt az időpontot, 10 óra 10 percet mutatja, amikor 1944. június 16-án elhurcoltak a városból 737 zsidó polgárt.

 
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen A Mezőgazdasági Kar első ízben rendez Erasmus Week rendezvénysorozatot, melynek apropója a Wellman Oszkár Nemzetközi Tudományos Konferencia.
 
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül Már több, mint félszáz fellépő ismert az idei nyárzáró buli előadói közül. Ne feledjük: augusztus 28-31, Szegedi Partfürdő.
 
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt Egy idős hódmezővásárhelyi nőt beengedett a lakásába, mivel segített neki a táskái cipelésében.
 
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot A Veszprém remek csapatmunkával, demoralizáló triplákkal és szoros védekezéssel hasonló módon lerohanta a kezdés után a Vásárhelyi Kosársulit.