BulvárAmi összetart

2014. július 30., szerda
 
Ami összetart

A színpadon 58 gyerek énekelt, táncolt, játszott. A gyerekek között két vásárhelyi lány is szerepelt a darabban: Dúl Anikó a színpadon játszott. Az 58-ból 16-an  a zenekari árokban énekeltek, köztük Hevesi Flóra, aki akkor a hódmezővásárhelyi Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskola 8. osztályos tanulója volt. A Szegedi Szabadtéri  Valahol Európában musical-e felejthetetlen élmény volt 2011 nyarán, de még emlékezetesebb a darabban szereplő gyerekek számára.

 

A DM fotóján Hevesi Flóra jobbról a második


A sikerprodukció gyerekszereplői közül július 29-én kedden találkoztak Szegeden Béres Attila rendezővel, aki most a Háry Jánost állítja színpadra.

„Háromnegyed háromkor találkoztunk a Dóm téren, összesen úgy 15-20 gyerek és néhány felnőtt, majd elénekeltük Attilának a musical egyik dalát a 'Zene az kell' című dalt”- számolt be Hevesi Flóra a Vásárhelyi Híreknek. A vásárhelyi lány a szereplők egyikeként vett részt a találkozón.

A délután élményeit felidézve, elmondta, „a dalt hallgatva nagyon meghatódott Béres Attila, aki azt mondta ilyenkor éri meg igazán rendezőnek lenni. Mesélt nekünk a próbákról, majd felmentünk a színpadra, amelyen már a Háry János díszletei állnak. Nekem elég furcsa volt először, hogy megfordították a színpadot.”- mesélte Hevesi Flóra

Ennek az előadásnak a sikere, a próbák izgalma, a jól sikerült közösen összehozott előadások sokakban mély nyomot hagytak és ezért  rendszeresen tartják a kapcsolatot az egykori gyerekszereplők. Közülük valószínű többen a Valahol Európában musical-től egy életre szóló töltést és muníciót kaptak az előadóművészet, a színház világának elérése felé.  

 

Hevesi Flóra nem ismeretlen a vásárhelyiek körében. Az elmúlt években rendszeresen szerepelt városi rendezvényeken, ünnepségeken. 2012-ben a Liszt Ferenc Ének Zenei Általános Iskola által műsorra tűzött és a városban átütő sikert aratott Abigél című musicalben Vitay Georginát Hevesi Flóra alakította. A szegedi Radnóti Gimnázium diákja továbbra is népdalénekesként a városi ünnepségek rendszeres szereplője, legutóbb például idén március 15-én hallhattuk a Kossuth téren.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Ugye te is várod már?

Ugye te is várod már?

5 nap, 6 színpad, 170 fellépő, ez az idei Szegedi Ifjúsági Napok. Augusztus 26-án 0. nappal startol a fesztivál, összeállt a program!
A komolyzene egy hete Vásárhelyen

A komolyzene egy hete Vásárhelyen

A méltán fesztiválnak is nevezhető Augusztusi Zenei Napok alatt majdnem minden este egy-egy koncertre invitálják a zeneszerető vásárhelyieket. Részletes program!
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen

A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen

A 3 napos döntőt Dél Alföld egyik legjelentősebb agrárképző intézménye, a Gregus Máté Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskola rendezi.
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával

Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával

A személyes visszaemlékezések feltárására és megőrzésére indul kezdeményezés Hódmezővásárhelyen az oral-history, az elbeszélt történelem módszerével
 

És ezt már olvasta?

A Föld kis vásárhelyi bajnokai
A Föld kis vásárhelyi bajnokai Az EON által a 'Föld bajnokai' címmel hirdetett pályázat egyik győztese a Hódmezővásárhely Egyesített Óvoda Oldalkosár utcai Tagintézménye.
 
A húsvéti nagyhét közepén járunk
A húsvéti nagyhét közepén járunk 400-ban ünnepi menetben vonultak a hívek pálmaágakat lengetve az Olajfák hegyéről Jeruzsálembe. Március 24-én, a Virágvasárnappal kezdődött a nagyhét.
 
Kampánystart
Kampánystart Bejelentette indulását a Helyi önkormányzati választásokon Kovács Pál. Programját 73 pontban foglalja össze.
 
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok Mogyoród adott otthont a 2024-es Diákbajnokságnak, amelyen  27 egyesület 340 versenyzővel vett részt.
 
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj Itt a húsvét, és itt a sonkaszezon is. Most megmutatjuk a legfontosabb vásárlási tudnivalókat. Öt perces olvasást megér, hogy nyugodt, "jóízű" legyen a Húsvét!
 
Mestervizsga vásárhelyi résztvevővel
Mestervizsga vásárhelyi résztvevővel Budapesten rendezte meg a Magyar ITF Taekwon-do Szövetség a Központi Edzőteremben, az idei mestervizsgákat.
 
Békéscsabán is folytatódott a sikerszéria
Békéscsabán is folytatódott a sikerszéria Március 23-án este a Békéscsaba vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoport alapszakaszának utolsó előtti, 25. fordulójában.