KözéletÁllománygyűlés a Zrínyi Miklós laktanyában

2014. augusztus 20., szerda
 
Állománygyűlés a Zrínyi Miklós laktanyában

Augusztus 19-én az MH 5. Bocskai István Lövészdandár hódmezővásárhelyi helyőrségének katonái az államalapítás ünnepének alkalmából állománygyűlést tartottak.

 

 

 

 

 

Ünnepi beszédében Budai Anna az államalapító Szent Istvánt méltatta, majd elismeréseket és jutalmakat adtak át.

 

Elöljáró parancsnokai javaslatára, beosztásában huzamos időn át végzett kiemelkedő tevékenysége elismeréseként, Állami Ünnepünk, augusztus 20-a alkalmából a „Szolgálati Érdemjel” Bronz Fokozatát adományozta Szőke József zászlósnak és Török Szabolcs főtörzsőrmesternek. (Az elismerések központi ünnepségen kerültek átadásra)

 

A Magyar Honvédség állományában ténylegesen eltöltött szolgálati ideje, valamint eddig végzett eredményes munkája elismeréséül a „Tiszti Szolgálati Jel” I. fokozatát adományozta 30 év után Borbényiné Dr. Pusztai Erzsébet alezredesnek.

 

A „Tiszti Szolgálati Jel” III. fokozatát adományozta 10 év után Kóti Mihály, Tulipán József, Várdai Mihail, Kiss Róbert, Lehoczky Péter, Nagy Levente István, Brezovai Zoltán, dr. Tóth Zoltán, Kovács László, Oláh Zsolt századosoknak, Ipolyszegi Tamás és Pál Csaba főhadnagyoknak.

 

Az „Altiszti - Legénységi Szolgálati Jel” II. fokozatát adományozta 20 év után Pelyva Zoltán zászlósnak, és Haraszti Tibor főtörzsőrmesternek.

 

Az „Altiszti - Legénységi Szolgálati Jel” III. fokozatát adományozta 10 év után Menyhárt István főtörzsőrmesternek, Bozsik Gergő, Juhász Emese, Bartucz Ákos, Zubák Zorán, Domonkos Szabolcs törzsőrmestereknek, Ordas Norbert Gyula őrmesternek, Kovács Csaba, Kurucz Imre, Csatári Norbert Sándor, Török György, Veres Richárd, Boda Szabolcs Imre, Barna Zoltán András, Fenyvesi Katalin, Gémes Attila, Drahota Szabó Mihály, Major-Kis Ilona és Kis Csaba szakaszvezetőknek.

 

A „Honvédségért Oklevelet” adományozta 40 év után Tóth-Buzder Jánosné közalkalmazottnak és 10 év után Simon Éva közalkalmazottnak.

 
 
VH - MH-sajtó
 

Olvassa el ezt is!

Fesztiválozó sokadalom - kedden is

Fesztiválozó sokadalom - kedden is

Az egy négyzetméterre jutó nézők száma sokszor jelentősen meghaladta az optimálist. A VH fotósa benézhetett a kulisszák mögé is.  Újabb képes hangulatjelentés!
Nincs pont az ügy végén

Nincs pont az ügy végén

A SZIN-en történtek nyomán a vásárhelyi kabinetfőnök egy hírportállal szemben nemrég elvesztette azt a pert, amelyet a jó hírnév megsértése miatt indított. 
A Föld kis vásárhelyi bajnokai

A Föld kis vásárhelyi bajnokai

Az EON által a 'Föld bajnokai' címmel hirdetett pályázat egyik győztese a Hódmezővásárhely Egyesített Óvoda Oldalkosár utcai Tagintézménye.
Mestervizsga vásárhelyi résztvevővel

Mestervizsga vásárhelyi résztvevővel

Budapesten rendezte meg a Magyar ITF Taekwon-do Szövetség a Központi Edzőteremben, az idei mestervizsgákat.
 

És ezt már olvasta?

A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen A 3 napos döntőt Dél Alföld egyik legjelentősebb agrárképző intézménye, a Gregus Máté Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskola rendezi.
 
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával A személyes visszaemlékezések feltárására és megőrzésére indul kezdeményezés Hódmezővásárhelyen az oral-history, az elbeszélt történelem módszerével
 
A húsvéti nagyhét közepén járunk
A húsvéti nagyhét közepén járunk 400-ban ünnepi menetben vonultak a hívek pálmaágakat lengetve az Olajfák hegyéről Jeruzsálembe. Március 24-én, a Virágvasárnappal kezdődött a nagyhét.
 
Kampánystart
Kampánystart Bejelentette indulását a Helyi önkormányzati választásokon Kovács Pál. Programját 73 pontban foglalja össze.
 
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok Mogyoród adott otthont a 2024-es Diákbajnokságnak, amelyen  27 egyesület 340 versenyzővel vett részt.
 
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj Itt a húsvét, és itt a sonkaszezon is. Most megmutatjuk a legfontosabb vásárlási tudnivalókat. Öt perces olvasást megér, hogy nyugodt, "jóízű" legyen a Húsvét!
 
Békéscsabán is folytatódott a sikerszéria
Békéscsabán is folytatódott a sikerszéria Március 23-án este a Békéscsaba vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoport alapszakaszának utolsó előtti, 25. fordulójában.