Kultúra, oktatásÁllásajánlattal felérő szintvizsga

2017. február 6., hétfő
 

Nem biztos hogy minden szakmában a szintvizsgát majd állásajánlat követi, de a Villeroy & Boch Magyarország Kft. tanüzemében most vizsgázók 90 százaléka a tanév végén már kezdhet is a gyárban.

 

 

 

 

 

 

Információink szerint a termékeik minőségéről európai hírű cég vásárhelyi üzemében a diákok 90%-a - ha sikeres vizsgát tesz és megfelel a munkahelyi feltételeknek, -  akkor számíthat arra, hogy a jövőben a cégnél dolgozhat. 

 

Február 6-án, Csongrád megyében, a gyár tanműhelyében megkezdődtek a szintvizsgák. A megyei vizsgákon összesen 700 diák szakmai kompetenciáit mérik fel április végéig.  

A kompetencia-felmérés első állomása Hódmezővásárhelyen, a Villeroy & Boch Magyarország Kft. tanüzemében volt, ahol a fiataloknak egy porcelán teakiöntőt kellett készíteniük.

A vásárhelyi térségben a vizsgák sorát a nagy munkaerő felszívó erejű szakma, a kerámia, porcelánkészítő szakmát tanuló fiatalok nyitották.  

 

Az  eseményen dr. Kőkuti Attila, a vizsgákat szervező Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara ipari alelnöke, a Megyei Fejlesztési és Képzési Bizottság elnöke kiemelte: a szintvizsga az egyik legfontosabb mérföldköve a szakképzésben résztvevők oktatásának. Ugyanis csak ennek sikeres teljesítése után kezdhető meg a felügyelet mellett történő gyakorlati képzés. Ráadásul a most sikerrel teljesítőkkel már akár a nyári gyakorlat idejére is köthetnek tanulószerződést a vállalkozások.

Nagy Norbert, a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum szakmai főigazgató helyettese elmondta: nagyon fontos, hogy a pályaválasztási folyamat minél hatékonyabb legyen, és a diákok megismerhessék a lehetőségeiket, és kiválaszthassák a számukra legmegfelelőbb szakmát. Emellett a szakmák megítélésén is igyekeznek változtatni, visszaállítani azok presztízsét, egy jó életút-alternatívát adva ezzel a fiataloknak. Ebben a munkában jó partner a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, elég csak a gazdasági önkormányzat által szervezett üzemlátogatásokra gondolni – zárta a főigazgató helyettes.

A legtöbb gyakorlati képzésben résztvevő vállalkozásnak a szakmai utánpótlás kinevelése, és biztosítása miatt fontos, hogy részt vegyen az oktatásukban. Ezt erősítette meg a vizsga előtt a Villeroy & Boch Magyarország Kft. HR-vezetője Pál Judit is.

Hozzátette: a fiataloknak a szakképesítés megszerzése után munkát tudnak biztosítani, és nagy előny az is, hogy mivel náluk töltik tanulóéveiket, már tisztában vannak a képességeikkel. 

 
 
VH-CSMKIK
 

Olvassa el ezt is!

Mit együnk influenzajárvány idején?

Mit együnk influenzajárvány idején?

A szervezet természetes ellenálló képessége nagymértékben javítható, ha étrendünk megfelelő mennyiségben tartalmaz fontos anyagokat. Itt olvashat róluk!
Ettől talán megijed a Heineken!?

Ettől talán megijed a Heineken!?

A vásárhelyi Közgyűlés bojkottra szólítja fel a vásárhelyi sörkedvelőket. Az előterjesztést Lázár János országgyűlési képviselő is támogatta.
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen

Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen

A Mezőgazdasági Kar első ízben rendez Erasmus Week rendezvénysorozatot, melynek apropója a Wellman Oszkár Nemzetközi Tudományos Konferencia.
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj

A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj

Itt a húsvét, és itt a sonkaszezon is. Most megmutatjuk a legfontosabb vásárlási tudnivalókat. Öt perces olvasást megér, hogy nyugodt, "jóízű" legyen a Húsvét!
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024 2024. 14. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit Átadták a XXXI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítói részére meghirdetett elismeréseket. A háromnapos rendezvényen 220 kiállító lesz.
 
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja

A vásárhelyi zsinagóga órája mind a mai napig azt az időpontot, 10 óra 10 percet mutatja, amikor 1944. június 16-án elhurcoltak a városból 737 zsidó polgárt.

 
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül Már több, mint félszáz fellépő ismert az idei nyárzáró buli előadói közül. Ne feledjük: augusztus 28-31, Szegedi Partfürdő.
 
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt Egy idős hódmezővásárhelyi nőt beengedett a lakásába, mivel segített neki a táskái cipelésében.
 
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot A Veszprém remek csapatmunkával, demoralizáló triplákkal és szoros védekezéssel hasonló módon lerohanta a kezdés után a Vásárhelyi Kosársulit.
 
Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik
Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik Sokan a krémektől várják a csodát, pedig a bőr mégiscsak belülről épül: sejtjei a véráramon keresztül kapják a szükséges anyagokat, tehát szoros kapcsolatban van a vér- és nyirokkeringéssel, a belső szervekkel, az idegrendszerrel.