KözéletAlgyő az egész országnak üzent

2017. szeptember 13., szerda
 
Algyő az egész országnak üzent

Algyő az egész országnak üzent, hiába állt egy teljes párt a mocskolódás mögött, és hiába adta áldását erre egy országgyűlési képviselő, egy józan programról lejárató kampányt indítani az eredmények tükrében nem volt túl logikus lépés – mondta Molnár Áron algyői polgármester - írja a delmagyar.hu.

 

 

 

 

Nem kellett átadnia polgármesteri székét Molnár Áronnak: a fotel a képviselő-testületi választás miatt még kényelmesebb lett a nagyközség vezetőjének.

Magas részvétel mellett csak olyanokat választottak az algyői képviselő-testületbe, akiket Molnár Áron polgármester kért fel, hogy az Algyő legyen az algyőieké csoportosuláshoz csatlakozva méressék meg magukat a vasárnapi időközi választáson. 

Molnár ellenzékéből hírmondó sem maradt a testületben.

A függetlenként induló politikust hatalmas fölénnyel választották meg a helyiek ismételten településvezetőnek, majd kiderült: a 8 fős testületbe csak azok kerültek, akiket ő kért fel arra, hogy az Algyő legyen az algyőieké csoportosuláshoz csatlakozva méressék meg magukat a vasárnapi időközi választáson.

Érvényes szavazatot a településen élők 54,35 százaléka adott le.

 

Az előző testületben ellehetetlenült a közös munka, Molnárnak 5 fős ellenzéke alakult ki, akik rendre leszavazták elképzeléseit, és csorbát ejtettek különböző megszorításokkal polgármesteri tekintélyén.

– A 26 induló képviselőjelölt között nemcsak az első nyolc, hanem a kilencedik és tizenegyedik helyet is a mi jelöltjeink szerezték meg. A tizedik hely pedig olyané lett, akinek édesanyját szintén csoportunk tagjaként képviselőnek szavazták meg. Az eredményt totális győzelemként értékelem, az ellenünk aljas kampányt folytatóknak le kell vonniuk a következtetést – közölte Molnár Áron.

A polgármester úgy tervezi, hogy az alakuló díszközgyűlést már a jövő héten megtartja, amit egy rendkívüli, majd egy soros testületi ülés követ még szeptemberben, hiszen rengeteg a folyamatban levő ügy a településen, amit a korábbi testületi széthúzás miatt nem tudtak megoldani.

– Nem kívánom most sem, hogy mindig mindenki velem értsen egyet a közgyűlésben.

Az értelmes vitának mindenkor helye van, de a végcél a település életének javítása legyen. Ezért is próbáltam olyan embereket megnyerni az indulásra, akik tudásukkal minden szakterületet lefednek – magyarázta a polgármester.

Molnár Áron a térség országgyűlési képviselőjével, Lázár János (Fidesz) miniszterelnökséget vezető miniszterrel is szívesen leülne újból megbeszélni Algyő jövőjét. Lázár a választás előtt három nappal járt itt, beszédével nem Molnár Áront és csapatát támogatta. Tegnap délig még nem gratulált Molnár választási győzelméhez.

 

A képviselő-testületbe jutott Balázs Zsolt, Gubacsi Enikő és Torma Tibor Istvánné az előző közgyűlésben is politizált már, az öt új tag – Ozsváth László Árpádné, Bogdán Tamás, Füzesy István Tibor, Nagy Miklós Jenőné és Kiss Róbert – először került a testületbe.

 
 
Forrás: delmagyar.hu
 

Olvassa el ezt is!

Ez a vásárhelyi történet nem most kezdődött

Ez a vásárhelyi történet nem most kezdődött

Már néhány évvel ezelőtt is zűrök voltak a Táltos iskolák körül. Jogosulatlanul igényeltek több tízmilliós állami támogatást. Vádemelés is volt.

A rács mögött marad

A rács mögött marad

Meghosszabbították egy 66 éves mindszenti férfi előzetes letartóztatását. Szexuális kényszerítés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás ellene.

Stars Of Hope siker az országos döntőben

Stars Of Hope siker az országos döntőben

Április 6-án Budapesten, az Erzsébet Ligeti Színházban rendezték meg a XXXIII. Országos Ifjúsági és Felnőtt Táncművészeti Fesztivál döntőjét.
Új bölcsőde épült Mindszenten

Új bölcsőde épült Mindszenten

A négy csoportszobás bölcsődét a település központjában a Városi Szolgáltató Kft. leromlott állapotú, átalakításra alkalmatlan épületei helyén építették fel.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024 2024. 14. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit Átadták a XXXI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítói részére meghirdetett elismeréseket. A háromnapos rendezvényen 220 kiállító lesz.
 
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja

A vásárhelyi zsinagóga órája mind a mai napig azt az időpontot, 10 óra 10 percet mutatja, amikor 1944. június 16-án elhurcoltak a városból 737 zsidó polgárt.

 
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen A Mezőgazdasági Kar első ízben rendez Erasmus Week rendezvénysorozatot, melynek apropója a Wellman Oszkár Nemzetközi Tudományos Konferencia.
 
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül Már több, mint félszáz fellépő ismert az idei nyárzáró buli előadói közül. Ne feledjük: augusztus 28-31, Szegedi Partfürdő.
 
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt Egy idős hódmezővásárhelyi nőt beengedett a lakásába, mivel segített neki a táskái cipelésében.
 
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot A Veszprém remek csapatmunkával, demoralizáló triplákkal és szoros védekezéssel hasonló módon lerohanta a kezdés után a Vásárhelyi Kosársulit.