Kultúra, oktatásAlgebrától a kombinatórikáig

2014. április 7., hétfő
 
Algebrától a kombinatórikáig

Hódmezővásárhely középiskoláiból idén is száznál többen vettek részt a ma már hagyományosnak számító Németh László matematikaversenyen.

 

 

 

 

A Németh László Gimnázium és Általános Iskola április 7-én rendezte a Németh László matematikaversenyt a város középiskolás tanulói számára.

2012-ben 130-an, 2013-ban 140-en, idén pedig 114-en ültek a feladatoknak, amelyeket az előző évekhez hasonlóan Gaizer Tamás (matematikus, a Regens Zrt üzletág-vezető) és Bontovics Ignácz (Szent István Egyetem Alk. Bölcs. és Ped. Kar, tanársegéd) állította össze. Minden kategóriában 6-6 feladatot kellett a diákoknak megoldaniuk 120 perc alatt.

A verseny kísérőrendezvénye idén is a Természettudományos Önképzőkör által szervezett két előadás volt.

 

Eredmények:

 

9.évfolyamosok
1. helyezett Gémes Antal Bethlen Gábor Református Gimnázium
2. helyezett Dehnhardt Tom Patrick Bethlen Gábor Református Gimnázium
3. helyezett Rózsa Dániel Németh László Gimnázium, Általános Iskola
10. évfolyamosok
1. helyezett Sajtos Máté   Gregus Máté Mezőgazdasági Szakképző Iskola
1. helyezett Szecskó Gergely Bethlen Gábor Református Gimnázium
2. helyezett Szeles Dávid Németh László Gimnázium, Általános Iskola
​3. helyezett
Hegedűs Máté​ ​Bethlen Gábor Református Gimnázium
11. évfolyamosok
1. helyezett Czavalinga Dénes Németh László Gimnázium, Általános Iskola
2. helyezett Török Lili Németh László Gimnázium, Általános Iskola
3. helyezett Piti Ákos, Bethlen Gábor Református Gimnázium
12. évfolyamosok
1. helyezett Antalicz Balázs Bethlen Gábor Református Gimnázium
2. helyezett Kiss Tamás Németh László Gimnázium, Általános Iskola
3. helyezett Varga Ákos Németh László Gimnázium, Általános Iskola

 

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Vásárhelyi programok a Magyar Költészet Napja alkalmából

Vásárhelyi programok a Magyar Költészet Napja alkalmából

A költészet napján, József Attila születésnapjára emlékezve számos kulturális rendezvényt tartanak az egész országban, így Vásárhelyen is.

Tetten ért kerékpártolvaj

Tetten ért kerékpártolvaj

Vasárnap hajnalban érték tetten Hódmezővásárhelyen. Mivel ellopták a biciklijét, K. Zoltán úgy döntött, hogy ő is lop magának egyet.
Átadták a Boldog Gizella-díjakat

Átadták a Boldog Gizella-díjakat

A Polgári Hódmezővásárhelyért Alapítvány elismerését 19-én este adták át a Bessenyei Ferenc Művelődési Központban.
Különleges vendég Vásárhelyen

Különleges vendég Vásárhelyen

Szeptember 3-án délelőtt Márki-Zay Péter polgármester fogadta a Városházán Ukrajna budapesti nagykövetét.

 

És ezt már olvasta?

Iskolakezdéskor is van jó megoldás
Iskolakezdéskor is van jó megoldás Csaknem 400.000 diák tanul(t) már a Matek Oázis segítségével. A szülők, diákok visszejelzése szerint is megoldást jelentő, könnyen elérhető, és nem kell hozzá különóra.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2025/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2025/2 2025. 32-33. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Nagyszerű mazsorett siker a győri VB-n
Nagyszerű mazsorett siker a győri VB-n A VB-n részt vett a hódmezővásárhelyi Emerald Dance Team SE, táncosai nagyszerű eredményekkel öregbítették a vásárhelyi mazsorett sportág hírnevét.
 
Tanévi menetrend 2025-2026
Tanévi menetrend 2025-2026 Mi várható a 2025/2026-os tanévre vonatkozó oktatási rend esetében, amely a tanítási szünetek idejét is tartalmazza.
 
Vásárhelyi sportolókat méltattak
Vásárhelyi sportolókat méltattak A város sportéletében is jelentős értéket képviselő eredményeket elért három fiatal vásárhelyi sportolót köszöntött a pénteken Márky-Zay Péter.
 
A Wenckheim-ügy újabb fejezete
A Wenckheim-ügy újabb fejezete A Wenckheim-kastélyra, mint ismeretes hiába pályázott Hódmezővásárhely Önkormányzata, a megvétózott eljárás miatt Békés vármegyének adt.
 
Új igazgató az Egyesített Óvodák élén
Új igazgató az Egyesített Óvodák élén A városháza dísztermében ünnepi tanévnyitót tartottak a Hódmezővásárhelyi Egyesített Óvodák dolgozóinak.