Kultúra, oktatásA zene vonzásában

2015. március 5., csütörtök
 
A zene vonzásában

Nagy Lili, a Bethlen Gábor Református Gimnázium végzőse kapja az idei Gyűrű-díjat. Március 9-én, a vásárhelyi Péczely Attila Alapfokú Művészetoktatási Intézmény magánének tanszaka koncertjén adják át Kenéz Ernő operaénekes és Kenéz Heka Etelka Zenei Alapítvány által alapított  2015. évi Gyűrű- díját.       

 

 

 

Idén lesz a tizedik éve, hogy ambíciói és szorgalma alapján az énekművészet egy tehetséges fiatalját egy aranygyűrűvel jutalmazzák. A díjat alapító Kenéz Heka Etelka a Vásárhelyi Híreknek elmondta, a díjat minden évben a kuratórium mérlegelése alapján adják. A döntést maximálisan akceptálja, abba nem kíván beleszólni. Hozzátette nem a gyűrű valós értéke, hanem az énekművészet iránti elkötelezettség az igazi értéke a díjnak.    

 

Ezek a jelzők pontosan illenek az idei Gyűrű-díjas NagyLilire is, akinek - saját elmondása szerint - a zene már kisgyermekkora óta jelen van az életében.

„A vásárhelyi Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolában kaptam meg azt az alapot, amire később építeni tudtam. 13 éve vagyok a Fogarassy Judit Balett és Jazz-tánc Stúdió növendéke, ami sokban hozzájárult a színpadi mozgásomhoz” - mondta Nagy Lili a Vásárhelyi Híreknek. Hozzátette: „Fontosnak tartom, a komolyzene mellett, az igényes könnyűzene és a magyar népzene csodálatos kultúrájának ápolását, művelését is.”

 

Jelenleg Károlyfalvi Krisztinától tanul magánének szakon a vásárhelyi Péczely Attila Alapfokú Művészetoktatási Intézményben. Idén érettségizik a Bethlen Gábor Református Gimnáziumban, - tervei szerint - a jövőben pedig a székesfehérvári Kodolányi János Főiskola előadóművészet szakára készül.

 

A díjátadó a hagyományos Nőnapi koncerten lesz március 9-én 17 órától, a Bessenyei Ferenc Művelődési Központ színháztermében.

Műsor:

Giardini: Éljenek a víg nők - kamaraének

Caccini: Ámor, mit váratsz - Nagy Lili

Falconieri: Ó, bűbájos, barna fürtök… - Szabó Veronika

Paisiello: A kedvem, mint a felhő - Forrai Fanni

Mozart: Vágyódás a tavasz után - Telek Vanda

Mozart: Figaró házassága - Barbarina cavatinája - Nagy Lili

Mozart: Intelem - Forrai Fanni

Schubert: Májusi dal - Szabó Veronika

Csajkovszkíj: Altató - Nagy Lili

Schubert: A vadrózsa - Szabó Veronika

Glinka: Ne bíztass - Sándor Lilla

 

Az alapítvány 2015. - évi Gyűrű Díjának átadása.

 

Ádám Jenő: Tavaszi szél - Telek Vanda

Kalotaszegi népdalcsokor - Nagy Lili

Farkas Ferenc: Sometimes I feel like a motherless child - Aszalai Réka

Bátki Zoltán: Megsebzett virág - Nagy Lili

Bátki Zoltán: Álomkép - Pető Szilvia

Schonberg: Nyomorultak - Senkim már

Mitch Leigh: La Mancha lovagja - La Mancha áriája - Bátki Fazekas Zoltán

Gershwin: Somebody loves me - Nagy Lili

Etta James: At last - Nagy Lili

Ray Charles: Hit the road Jack - Nagy Lili

 

Zongorán közreműködik: Borsos Annamária és Lauer Ágnes. Felkészítő tanárok: Károlyfalvi Krisztina, Kónya Krisztina, Bátki Fazekas Zoltán.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

A vásárhelyi lányok hozták a kötelező győzelmet

A vásárhelyi lányok hozták a kötelező győzelmet

Az első tavaszi fordulóban elszenvedett hazai vereség után kizárólag a győzelem volt elfogadható eredmény a HLKC Felnőtt Női válogatottól az NBII 12. fordulójában.
Iskolakóstoló

Iskolakóstoló

Mint tyúkanyó a kiscsibéit, úgy segítgették a Liszt Ferenc Ének Zenei Általános Iskola negyedikesei, a nyílt napokra érkező óvodásokat. Képekkel!
12 mérkőzés 12 győzelem

12 mérkőzés 12 győzelem

Az Atomerőmű SE U23 elleni hazai bajnokival zárta az NB I/B Zöld csoportjának alapszakaszát a Vásárhelyi Kosársuli március 31-én este.
Késsel támadt egy lányra Vásárhelyen

Késsel támadt egy lányra Vásárhelyen

A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság munkatársai őrizetbe vették a napok óta keresett 35 év körüli agresszív nőt, aki több személyt inzultált a városban.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024 2024. 14. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit Átadták a XXXI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítói részére meghirdetett elismeréseket. A háromnapos rendezvényen 220 kiállító lesz.
 
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja

A vásárhelyi zsinagóga órája mind a mai napig azt az időpontot, 10 óra 10 percet mutatja, amikor 1944. június 16-án elhurcoltak a városból 737 zsidó polgárt.

 
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen A Mezőgazdasági Kar első ízben rendez Erasmus Week rendezvénysorozatot, melynek apropója a Wellman Oszkár Nemzetközi Tudományos Konferencia.
 
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül Már több, mint félszáz fellépő ismert az idei nyárzáró buli előadói közül. Ne feledjük: augusztus 28-31, Szegedi Partfürdő.
 
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt Egy idős hódmezővásárhelyi nőt beengedett a lakásába, mivel segített neki a táskái cipelésében.
 
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot A Veszprém remek csapatmunkával, demoralizáló triplákkal és szoros védekezéssel hasonló módon lerohanta a kezdés után a Vásárhelyi Kosársulit.