BulvárA vörös csillag miatt égett le a városháza tornya

2022. szeptember 3., szombat
 
A vörös csillag miatt égett le a városháza tornya

Két rendkívüli - az 1970-es és 71-es tűzeset sokkolta Hódmezővásárhelyt, amikor is fél éven belül leégett a városháza tornya, illetve a díszterem teteje.

 

 

 

 


A korabeli szóbeszéd a tanácsháza tornyát díszítő és a kommunista hatalmat jelképező vörös csillagokat tette felelőssé a tűzesetért, a hivatalos, a tűz okait feltáró jelentés azonban csak burkoltan fogalmazott.

1970. szeptember 4-én 17 óra 30 perckor több a Kossuth téren álló polgár észlelte, hogy füst gomolyog és lángok csapnak fel a tanácsháza tornyának kupolájából, majd Polcz Emil titkárságvezető a postáról megpróbálta értesíteni a tűzoltókat. A tűz megfékezését több nem várt akadály is hátráltatta: egyrészt a tűzoltókat csak késve tudták értesíteni a kézi távbeszélős kapcsolás nehézségei miatt, másrészt hiába vonultak ki teljes legmagasabb riasztással a tűzoltók, nem volt elég magas gépjárművük a tűzfészek eléréséhez, meg kellett várniuk, hogy Szegedről megérkezzen egy létrás kocsi.

 

A toronyban is akadályba ütköztek, mégpedig a padlásra vezető, a nagy hőtől vörösen izzó csapóajtóba, melyet húsz percig kellett locsolniuk, mire egyharmad részig ki bírták nyitni. A hivatalos jegyzőkönyv leírja, hogy a tűz észlelését követően Sajti Imre tanácsi vb elnök két munkatársával poroltóval próbálta megfékezni a tűzet, de ők is csak padlástérig jutottak. Ezen kívül a tűzoltóvíz vételezésével is gondok akadtak, azt a strandról kellett elvezetniük.

Az oltási próbálkozások közben egyre jobban tombolt a tűz és leolvadt a toronysisak réz borítása is, mely hatalmas izzó darabokban hullott alá. A tanácsi dolgozók vödrökkel a kezükben figyelték, nehogy meggyulladjon az ablakpárkányon landoló forró fémtől a függöny vagy a faszerkezet. Végül 19.10-re sikerült a tüzet leverni, a teljes oltás pedig este háromnegyed nyolcra fejeződött be. Az utómunkák majdnem 11-ig elhúzódtak. A tűz nemcsak a toronysisakot semmisítette meg, hanem a városháza harangját és szerkezetét is megrongálta. A sérült harangot helikopterrel emelték ki a városháza csonka tornyából – mely ma a Kossuth téren látható –, és az új harangot is egy katonai repülő járművel emelték a helyére.

A tűz okaként a szakértői vizsgálat az elektromos hálózat elhasználódott transzformátorát jelölte meg, mely – valószínűsíthetően – a vörös csillagok díszkivilágítását látta el.

 

Alig telt el fél év és ismét füst gomolygott a csonkán álló vásárhelyi városháza tornya mellől. 1971. március 5-én délután háromnegyed 6-kor ismét nagy erőkkel vonultak ki a tűzoltók és a katonák a díszterem és a lépcsőház tetejéről felcsapó húszméteres lángokhoz. Később a terem teteje nagy robajjal omlott rá a padsorokra. A jelentős anyagi kárt enyhítette az a tény, hogy a muzeális és várostörténeti jelentőségű festményeket és egyéb tárgyakat még időben kimenekítették. Ezen oltás is jelentős nehézségekbe ütközött, ugyanis a rendkívüli hidegben megfagyott az oltóvíz.

 

Mindkét tűzeset sokáig beszédtéma volt Hódmezővásárhelyen, hiszen szinte az egész város látta a torony lángolását, azonban a korszak viszonyaira jellemző módon a korabeli sajtó „eldugva”, a hátsó oldalakon kishírként számolt be e rendkívüli eseményekről.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Két pontos vereség

Két pontos vereség

A KTE-Duna Aszfalt U23 ellen lépett pályára március 11-én este a Bodrogi Bau Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjában.
Ismét jegyzőt keres Hódmezővásárhely

Ismét jegyzőt keres Hódmezővásárhely

Karsai Éva a hódmezővásárhelyi polgármesteri hivatal szerdai összapparátusi értekezleten jelentette be a döntését. Nyolc hónapja nevezték ki.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2023

Családi események Hódmezővásárhelyen 2023

2023. 17. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
Fehértó Napja 2022

Fehértó Napja 2022

A Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság és Kardoskút Város Önkormányzata idén is megrendezia Fehértó Napja természetvédelmi nyílt napot. Részletes program.
 

És ezt már olvasta?

A Föld kis vásárhelyi bajnokai
A Föld kis vásárhelyi bajnokai Az EON által a 'Föld bajnokai' címmel hirdetett pályázat egyik győztese a Hódmezővásárhely Egyesített Óvoda Oldalkosár utcai Tagintézménye.
 
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen A 3 napos döntőt Dél Alföld egyik legjelentősebb agrárképző intézménye, a Gregus Máté Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskola rendezi.
 
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával A személyes visszaemlékezések feltárására és megőrzésére indul kezdeményezés Hódmezővásárhelyen az oral-history, az elbeszélt történelem módszerével
 
A húsvéti nagyhét közepén járunk
A húsvéti nagyhét közepén járunk 400-ban ünnepi menetben vonultak a hívek pálmaágakat lengetve az Olajfák hegyéről Jeruzsálembe. Március 24-én, a Virágvasárnappal kezdődött a nagyhét.
 
Kampánystart
Kampánystart Bejelentette indulását a Helyi önkormányzati választásokon Kovács Pál. Programját 73 pontban foglalja össze.
 
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok Mogyoród adott otthont a 2024-es Diákbajnokságnak, amelyen  27 egyesület 340 versenyzővel vett részt.
 
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj Itt a húsvét, és itt a sonkaszezon is. Most megmutatjuk a legfontosabb vásárlási tudnivalókat. Öt perces olvasást megér, hogy nyugodt, "jóízű" legyen a Húsvét!