SportA vásárhelyieknek csak egy döntetlen jött össze

2017. március 13., hétfő
 
A vásárhelyieknek csak egy döntetlen jött össze

Kimondva, kimondatlanul a HLKC játékosai a győzelem megszerzésért keltek útra vasárnap Hajdúnánásra. Az NBI/B felnőtt bajnokság 18. fordulójában a tabellán három hellyel előttük álló hajdúságiak ellen szerették volna megkezdeni a felzárkózást, ehhez pedig mindenképpen pontot, pontokat kellett volna szerezniük- olvasható a HLKC honlapján.

 

 

 


Ez azonban most sem jött össze. Hiába hozott az első félidő kiegyenlített játékot, a sok technikai hiba és kapkodás miatt rendre rossz megoldások születtek.

A második játékrészben folytatódott a kiegyenlített játék, viszont mindkét csapat sokkal nagyobb hangsúlyt fektetett a védekezésre.

A félidő derekán a hazaiak higgadtabb játékuknak, és jobb helyzetkihasználásuknak köszönhetően 3 gólos előnyt szereztek. A beszámoló szerint az utolsó két percet emberhátrányban játszották a vásárhelyiek, ennek ellenére sikerült kiegyenlíteni.

 

NBI/B Keleti csoport
Női felnőtt kézilabda bajnokság – 18. forduló

Hajdúnánás SK – Hódmezővásárhelyi LKC 26-26 (17-17)


Játékvezetők: Bán Tamás,Szloska Ernő Krisztián

HLKC: Ádász – Szűcs 1, Ilyés 6, Markos, Nagy 7, Török 5, Fazekas 5, Cs: Aradi (k), Áncsán (k), Becsei 1, Klemm, Földesi 1, Horváth, Blaskovics, Balogh V., Kis
A Hajdúnánás gólszerzői: Csicsószki 12, Poór 5, Fábián 4, Darabos 2, Dudás 1, Takács 1, Lengyel 1

Kis Márk mb. edző: “Két ellentétes félidő után, nagyszerű hajránknak köszönhetően sikerült egy pontot szerezni. Kicsit kapkodva és türelmetlenül játszottunk. Pozitívum, hogy három-gólos hátrányból is felálltunk a végén.”

 

A juniorok mérkőzés viszont 6 gólos vereséggel végződött:
Hajdúnánás SK – Hódmezővásárhelyi LKC 32-26 (15-9)
HLKC: Áncsán – Sajtos 1, Klemm 1, Földesi 4, Blaskovics 5, Bálint 2, Kis 1, Cs: Balogh Vivien (k), Becsei 2, Markos, Szűcs 5, Balogh Vanessza, Molnár, Besenyi 3, Balog 2

Kis Márk vezetőedző: “Nagyon gyengén játszottunk, megérdemelt vereséget szenvedtünk”.

 

A bajnokságban most egy hét szünet következik, legközelebb március 25-én a Balogh Imsi Sport Arénában az FTC II. csapatát fogadják.

 

Olvassa el ezt is!

Ítélet a fogolyzendülés ügyében

Ítélet a fogolyzendülés ügyében

Az ügy döntően befolyásolta a nagyfai menekülttábor felszámolásának felgyorsítását, illetve Algyő mellett, Hódmezővásárhely Önkormányzatának hathatós támogatását a lobbizásban.
Egy világverseny felé félúton

Egy világverseny felé félúton

Zsarkó Anikó Edit a cukrászversenyen második helyezést ért el, ezzel  az eredménnyel indulhat a nemzeti döntőben, de a végső cél Abu Dhabi.
Kampánystart

Kampánystart

Bejelentette indulását a Helyi önkormányzati választásokon Kovács Pál. Programját 73 pontban foglalja össze.
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot

A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot

A Veszprém remek csapatmunkával, demoralizáló triplákkal és szoros védekezéssel hasonló módon lerohanta a kezdés után a Vásárhelyi Kosársulit.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024 2024. 14. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit Átadták a XXXI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítói részére meghirdetett elismeréseket. A háromnapos rendezvényen 220 kiállító lesz.
 
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja

A vásárhelyi zsinagóga órája mind a mai napig azt az időpontot, 10 óra 10 percet mutatja, amikor 1944. június 16-án elhurcoltak a városból 737 zsidó polgárt.

 
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen A Mezőgazdasági Kar első ízben rendez Erasmus Week rendezvénysorozatot, melynek apropója a Wellman Oszkár Nemzetközi Tudományos Konferencia.
 
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül Már több, mint félszáz fellépő ismert az idei nyárzáró buli előadói közül. Ne feledjük: augusztus 28-31, Szegedi Partfürdő.
 
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt Egy idős hódmezővásárhelyi nőt beengedett a lakásába, mivel segített neki a táskái cipelésében.
 
Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik
Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik Sokan a krémektől várják a csodát, pedig a bőr mégiscsak belülről épül: sejtjei a véráramon keresztül kapják a szükséges anyagokat, tehát szoros kapcsolatban van a vér- és nyirokkeringéssel, a belső szervekkel, az idegrendszerrel.