KözéletA Vásárhelyi Városi Televízió új időszámítása

2014. szeptember 17., szerda
 

Ma egy éve, 2013. szeptember 17-től a Vásárhelyi Városi Televízió is átállt a digitális sugárzásra. Aznap a 16 órai műsorkezdéstől a helyi tévé adásához már nem volt jó a szobaantenna, vagy a tetőantenna, hanem a meglévő készülékükhöz egy set-top-box-ot és egy antennát kellett kapcsolni.

 

Fotók: VH

 


Ezzel persze nem ért véget a Vásárhelyi Televízió korszerűsítése, hiszen még idén márciusig, az úgynevezett analóg kép feljavított, digitálisan sugárzott adását nézték a vásárhelyiek. Ezt már Rókus Ákos a VTV ügyvezetője mondta a Vásárhelyi Híreknek.

 

Mivel Hódmezővásárhelyen tavaly augusztus elsejétől már csak egy jelátalakító készülék beiktatásával tudtak tévézni, nem lehetett sokáig tartani azt az állapotot, hogy a vásárhelyi háztartásokban két antenna legyen, egy az országos adókra, egy pedig a Vásárhelyi Televízió adására. A beruházásban a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság Médiatanács is besegített, amikor 4 millió 834 ezer forinttal támogatta a VTV digitális átállását.

Rókus Ákos azt is elmondta, nem lett volna célszerű húzni, halasztani a további teljes digitális átállást, így márciusban, új és végleges helyükre, az Andrássy utca 1. szám alatti kétszintes ultramodern szerkesztőségbe és stúdióba költöztek, ahol teljesen digitális eszközökkel, új technikai eszközökkel dolgoznak.

 

Mint arról írtunk a Vásárhelyi Városi Televízió az új helyének kialakítása és teljes felszerelése 75 millió forintba került. Jelenleg 14 fő készíti a műsorokat.

Az Ady Endre utca 14-ben, a VTV eredeti helyén az épület földszintjén keletkezett tűzben annyira megsérültek a kábelek, hogy lehetetlenné vált a műsorkészítés. Akkor elköltöztek a Bajcsy u. 70-be, majd végül idén márciusban a végleges helyükre. Bátran állítható, hogy Hódmezővásárhelyen van a régió legkorszerűbb, technikai berendezéseiben a legmodernebb tévéstúdió.

Jelenleg kábelen tízezer feletti háztartásban nézhető az adás, és - mint megtudtuk - az ősz folyamán az Invitel IPTV több ezer előfizetője számára is elérhető lesz a VTV adása.

A műsorokkal kapcsolatos kérdésünkre az ügyvezető elmondta, nem akarják felvenni a versenyt az országos csatornák film és gyerekműsor kínálatával, viszont a helyi témák elsőkézből, hiteles megjelenítése fontos számukra. „Úgy érzem fejlődő pályán vagyunk, erősödik a közösségformáló szerepünk, ami a célunk is”- mondta Rókus Ákos.

 

 

2013. szeptemberétől 5 éves megbízással Rókus Ákos személyével szakmailag kifejezetten a vizuális médiában jártas szakember került a Vásárhelyi Városi Televízió élére.

A hódmezővásárhelyi születésű Rókus Ákos a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán diplomázott filmelmélet és filmtörténet, illetve magyar szakon. Az egyetemi képzéssel párhuzamosan felsőfokú szakképesítést szerzett a Pollack Mihály Műszaki Kar Televíziós-műsorgyártó képzésén, szakdolgozatát a Vásárhelyi Televízió bemutatásán keresztül a helyi televíziók működéséről készítette. Dolgozott az Universitas Televíziónál és a Pécs TV-nél. 2011 óta Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalának munkatársa, a Kabinet Iroda referense volt.

 

Olvassa el ezt is!

Miniszteri biztossá nevezték ki dr. Grezsa Istvánt

Miniszteri biztossá nevezték ki dr. Grezsa Istvánt

A Kárpát-medencei kormánytámogatások felügyelete mellett a kulturális és a nemzeti identitást erősítő kezdeményezések koordinálást és támogatását  végzi.
A kutyák után a kukák is chipet kapnak

A kutyák után a kukák is chipet kapnak

Jövő év közepétől Vásárhely átáll a szelektív hulladékgyűjtésre, részben ingyenes és egy kis odafigyeléssel olcsóbb lesz a szemétdíj. Itt vannak a részletek!
Tűz volt a Nyár utcában

Tűz volt a Nyár utcában

Vásárhelyen a Nyár utcában tűz ütött ki egy 25 négyzetméteres épületben. A tűz a szomszédba is átterjedt.
Tizedik Kosársuli győzelem

Tizedik Kosársuli győzelem

Régi idők hangulatát idézte a Hódtói Sportcsarnokban a Vásárhelyi Kosársuli. A zsúfolásig telt lelátók előtt remek játékkal legyőzte a Veszprémet.
 

És ezt már olvasta?

A Föld kis vásárhelyi bajnokai
A Föld kis vásárhelyi bajnokai Az EON által a 'Föld bajnokai' címmel hirdetett pályázat egyik győztese a Hódmezővásárhely Egyesített Óvoda Oldalkosár utcai Tagintézménye.
 
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen A 3 napos döntőt Dél Alföld egyik legjelentősebb agrárképző intézménye, a Gregus Máté Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskola rendezi.
 
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával A személyes visszaemlékezések feltárására és megőrzésére indul kezdeményezés Hódmezővásárhelyen az oral-history, az elbeszélt történelem módszerével
 
A húsvéti nagyhét közepén járunk
A húsvéti nagyhét közepén járunk 400-ban ünnepi menetben vonultak a hívek pálmaágakat lengetve az Olajfák hegyéről Jeruzsálembe. Március 24-én, a Virágvasárnappal kezdődött a nagyhét.
 
Kampánystart
Kampánystart Bejelentette indulását a Helyi önkormányzati választásokon Kovács Pál. Programját 73 pontban foglalja össze.
 
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok Mogyoród adott otthont a 2024-es Diákbajnokságnak, amelyen  27 egyesület 340 versenyzővel vett részt.
 
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj Itt a húsvét, és itt a sonkaszezon is. Most megmutatjuk a legfontosabb vásárlási tudnivalókat. Öt perces olvasást megér, hogy nyugodt, "jóízű" legyen a Húsvét!