Kultúra, oktatásA Vásárhelyi Őszi Tárlat díjazottjainak kiállítása a fővárosban

2018. október 13., szombat
 
A Vásárhelyi Őszi Tárlat díjazottjainak kiállítása a fővárosban

A budai galériában a 65. Vásárhelyi Őszi Tárlatot kísérő kiállítást Miklós Péter, a Tornyai János Múzeum igazgatója nyitotta meg.

 

 

 

 

 

 

 

A Vásárhelyi Őszi Tárlat díjazott művészeinek kiállítása minden évben az egyik legfontosabb esemény a Bartók1 Galériában – mondta a hódmezővásárhelyi képzőművészeti seregszemle díjazott alkotói kiállításának pénteki megnyitójára érkezetteket köszöntve a kiállítóhely vezetője, László Dániel.

 

Az idei Vásárhelyi Őszi Tárlat elismert alkotóinak fontos és aktuális témája az emberi fej és az emberi arc, s ezek által a humanitás és egyéniség kérdése – fogalmazott a múzeumigazgató, aki hozzátette: ezek a kérdések a képzőművészet örök és nagy témái, amelyek állandó újragondolást és újraalkotást igényelnek. Miklós Péter megnyitó beszédében felhívta a figyelmet például – többek között – Szabó Tamás vegyes technikával készült portréira, Kotormán Norbert szobrászművész dehumanizált és arcelemektől megfosztott torzójára, illetve Fekete László szobrászművész megrázó hatású arcnélküli holokausztbábuira.

 

A 65. Vásárhelyi Őszi Tárlat húsz díjazott alkotójának kiállítása 2018. október 25-ig tekinthető meg a Bartók1 Galériában (1114 Budapest, Bartók Béla út 1.).

 
 
VH-ATA
 

Olvassa el ezt is!

Egy különleges könyv bemutatója a Levéltárban

Egy különleges könyv bemutatója a Levéltárban

Az elmúlt évszázadokban Hódmezővásárhelyre is számos fúrt kút, díszkút volt jellemző. Emléküket, történetüket Harmat Péter szedte kötetbe. Képekkel.

Megépülhet a katonai középiskola

Megépülhet a katonai középiskola

A városközponttól nincs messze, a laktanyához kimondottan közel van, és a közlekedés is jól megoldott. Az 1,5 ha-os terület minden szempontból megfelelő.
12 mérkőzés 12 győzelem

12 mérkőzés 12 győzelem

Az Atomerőmű SE U23 elleni hazai bajnokival zárta az NB I/B Zöld csoportjának alapszakaszát a Vásárhelyi Kosársuli március 31-én este.
A szezon meccsének is beillő találkozó volt

A szezon meccsének is beillő találkozó volt

Kétszeri hosszabbításba torkolló mérkőzést játszott egymással a Vásárhelyi Kosársuli és a Veszprém április 11-én este a Hódtói Sportcsarnokban.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024 2024. 14. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit Átadták a XXXI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítói részére meghirdetett elismeréseket. A háromnapos rendezvényen 220 kiállító lesz.
 
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja

A vásárhelyi zsinagóga órája mind a mai napig azt az időpontot, 10 óra 10 percet mutatja, amikor 1944. június 16-án elhurcoltak a városból 737 zsidó polgárt.

 
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen A Mezőgazdasági Kar első ízben rendez Erasmus Week rendezvénysorozatot, melynek apropója a Wellman Oszkár Nemzetközi Tudományos Konferencia.
 
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül Már több, mint félszáz fellépő ismert az idei nyárzáró buli előadói közül. Ne feledjük: augusztus 28-31, Szegedi Partfürdő.
 
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt Egy idős hódmezővásárhelyi nőt beengedett a lakásába, mivel segített neki a táskái cipelésében.
 
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot A Veszprém remek csapatmunkával, demoralizáló triplákkal és szoros védekezéssel hasonló módon lerohanta a kezdés után a Vásárhelyi Kosársulit.