SportA vásárhelyi Kovács Pál is hozzájárult a válogatott győzelméhez

2018. április 30., hétfő
 
A vásárhelyi Kovács Pál is hozzájárult a válogatott győzelméhez

A tavaly novemberi budapesti összecsapás után, április 28-án Szarajevóban került sor a tavaly magyar diadallal végződő Magyarország – Bosznia-Hercegovina csapatbajnokság visszavágójára. 

 

 

 

A képen Kovács Pál (b) edzőjével Tóth Károly Zsolttal

 

 

 

A szombat esti küzdelmekben öt hazai öklözőnk lépett szorítóba.

Fodor Milán (64kg) múlt héten még lázasan a betegségével vívott csatát, tegnap pedig a szorítóban kellett helytállnia, ami egyáltalán nem volt egyszerű feladat. Milánnak voltak jó pillanatai az összecsapáson, de összességében az eredményhirdetésnél a bosnyák fiút hozták ki nyertesnek.

Ezután Cservenka Róbert (75kg) kapta meg a piros-fehér-zöld stafétabotot, és ne szépítsük, konkrétan alaposan megverte ellenfelét, a második menetben technikai KO-val győzött.

1-1 után jött a Boxing Gym Vásárhely válogatott öklözője Kovács Pál (81kg), aki szintén fölényes diadalt aratott, így az állás 2-1-re módosult.

 

Hámori Ádámnak (91kg) egy borzasztóan kellemetlen, csapkodós, inkább birkózós riválissal kellett bunyózni, aki nagyon sokat szabálytalankodott. Egy-két ütésváltást láthatott csak a közönség, amelyekből rendre Ádám jött ki jobban, azonban a végén mégis a másik sportoló kezét emelték a magasba.

+91kg-ban Urbán Ferenc hozta a saját mérkőzését, ami azt jelentette, hogy a magyar különítmény ifjabb Balzsay Károly szövetségi kapitány vezetésével 3-2 arányban felülmúlta vendéglátóját, így 2017 után, idén is legyőzte a bosnyák együttest.

 

A magyar válogatott boszniai sikeréhez a vásárhelyi Kovács Pál is hozzájárult győzelmével a hétvégén.Avásárhelyi öklöző május 26-án szülővárosában is ringbe lép, akkor az ukrán válogatott lesz a magyarok ellenfele. Erről ITT írtunk!

 
 
Forrás: Boxing Gym Vásárhly
VH
 

Olvassa el ezt is!

Ismét megnyitott a hódmezővásárhelyi Népművészeti Tájház

Ismét megnyitott a hódmezővásárhelyi Népművészeti Tájház

A kulturális és gasztronómiai programok egész sora várta az egykori parasztgazda, Nagy György János által építtetett ingatlanegyüttesbe látogatókat. Képekkel.
Extrém vasárnap délután Vásárhelyen

Extrém vasárnap délután Vásárhelyen

Speciális ugrásokat mutatott be a Flip Unit Team. A BMX bemutatón pedig az is kiderült a közlekedésen kívül mi mindenre használható a kerékpár. Képekkel.

 
Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik

Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik

Sokan a krémektől várják a csodát, pedig a bőr mégiscsak belülről épül: sejtjei a véráramon keresztül kapják a szükséges anyagokat, tehát szoros kapcsolatban van a vér- és nyirokkeringéssel, a belső szervekkel, az idegrendszerrel.
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot

A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot

A Veszprém remek csapatmunkával, demoralizáló triplákkal és szoros védekezéssel hasonló módon lerohanta a kezdés után a Vásárhelyi Kosársulit.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024 2024. 14. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit Átadták a XXXI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítói részére meghirdetett elismeréseket. A háromnapos rendezvényen 220 kiállító lesz.
 
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja

A vásárhelyi zsinagóga órája mind a mai napig azt az időpontot, 10 óra 10 percet mutatja, amikor 1944. június 16-án elhurcoltak a városból 737 zsidó polgárt.

 
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen A Mezőgazdasági Kar első ízben rendez Erasmus Week rendezvénysorozatot, melynek apropója a Wellman Oszkár Nemzetközi Tudományos Konferencia.
 
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül Már több, mint félszáz fellépő ismert az idei nyárzáró buli előadói közül. Ne feledjük: augusztus 28-31, Szegedi Partfürdő.
 
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt Egy idős hódmezővásárhelyi nőt beengedett a lakásába, mivel segített neki a táskái cipelésében.
 
A szezon meccsének is beillő találkozó volt
A szezon meccsének is beillő találkozó volt Kétszeri hosszabbításba torkolló mérkőzést játszott egymással a Vásárhelyi Kosársuli és a Veszprém április 11-én este a Hódtói Sportcsarnokban.